Kedves Olvasóim, kösz a türelmeteket. Kicsit megkésve írok, mert szülinapom volt, és ez nagyon elfoglalt. Egyéves vagyok, és a mamáék kicsit túllőttek a célon, mert egy egész lakást vettek nekem ajándékba. Mások ilyet max az érettségire kapnak vagy még akkor sem.
(Legalább megértettem, miért rakott mindent mindenki ronda nagy dobozokba.) Van benne saját szobám, nagyon bejön, abban van a játékaim egy része, meg a wcpumpa és a pelenkázóm. Ez utóbbi, a kedvencem, amit folyton ki-becsukok és ki-bepakolok, sajnos lesérült: kiszakadt az egyik fiókja, a mama szerint azért, mert ikejafijók.
Ez valami szörnyű betegség lehet, ennek ellenére sokat jártunk a fent nevezett helyen az elmúlt napokban, mert a) a szüleim mániákus pénzköltők, b) mindig mindent elfelejtenek, pedig hosszú listákat írnak. Kaptam még egy kisszéket is, mert a mama szerint cuki (mi lehet cuki egy széken??), az a nappaliban van, naponta vagy tízszer tíz másodpercre beleülök, olyan, mint egy minimászóka. Ezenkívül van saját homokozónk meg csúszdánk a kertben, meg egy csomó többi kisgyerek, nálam kicsit nagyobbak, de jól tudunk azért játszani. A legtutibb, hogy saját erkélyünk is van, ott vagyok a legtöbbet, ledobtam már róla a kalapácsot, a telefont meg egy kést. A régi szobám után csak első este sírtam, amikor is ráadásul pont sírás közben leszakadt a kiságyam alja – ne ijedjetek meg, nem estem nagyot, de azért azóta nem feküdtem bele. Újat nem kapok, meg lett szerelve, de én inkább a nagyágyon alszom.
Most, hogy egyéves lettem, a mama mindenkinek megengedte, hogy vegyen nekem valamit, ezért kaptam egy pár menő új játékot. Kismotort sajnos nem, mert egyikről sem ér le a mama szerint a lábam, ami mondjuk szerintem meg nem érv, hiszen ő tök jól tud tologatni anélkül is. A baj csak az, hogy elköltöztünk a kismotoros játszótér mellől, a mama meg nem akar egy kismotort is hurcolni velem a térre, és ezért teljes kismotorhiányban szenvedek. De szerintem előbb-utóbb orvosolják a problémát, ha megunják a kismotor-rabló akcióimat.
Azt hallottam, hogy ilyenkor szokás évértékelő beszédet tartani és ígéretcunamival etetni a népet, úgyhogy csapjunk bele ezekbe a formaságokba!
Az év, köszönöm, jó volt. A fejlődésem számokban nem kifejezhető, és pár rosszabbul sikerült nap, illetve hét kivételével jól szórakoztam. Az éjszakákat nem annyira szeretem, olyankor sokszor sírok, de a nappalok elég jók, főleg mióta tudok járni. Összegzésként elmondhatom, hogy
a) mozgás: a kedvenc foglalatosságom. Járok, mit járok, rohanok egész nap, a mama szerint kilométerórát kéne kötni rám, kisebb küszöböt átlépek, ki-bemászok réseken, guggolásból dolgokat felveszek, elviszek, a cipőmet elrejtem például, vagy viszem a mamának, mint kutya a pórázát, ha sétálni akarok. Ha pedig elháríthatatlan akadályba ütközöm, és a mama a közelemben van, akkor felnyújtom a kezem, és ő jön, és segít.
b) érzelmek: mindegyik megvolt már. Preferálom az idegenekkel ismerkedést, a mama szerint a papára ütöttem, bár neki elég sokat kell innia hozzá, a kora miatt. Meg mert nem mondják lépten-nyomon az arcába, hogy jajdeédes. A mamát kifejezetten szeretem, meg a kedvenc nagypapámat és nagynénémet. Ha meghallom a papa nevét, vigyorgok, mint a vadalma. Az ősz hajú nagymamámról tudom, hogyha ő jön, a mama megy, ami nem szép dolog tőlük, de azért őt is bírom, mert nem ő tehet róla.
c) értelem: a rokonaim szerint zseni vagyok, tudok kulcsot használni, elbújni, kukucsolni, számítógépezni, táncolni, a helyére viszem a dvdt, a wckefét, a szemetet, a telefont, tudok telefonálni, tapsolni, a mama ujjain számolni és még ezer más dolgot. Például csapból, szivacsból, spriccelőből, csőrös pohárból és sportkulacsból inni, valamint kérni a mamát, hogy töltsön bele, ha kifogyott.
d) beszéd: az alapszókincsemet megbízhatóan, stabilan használom és lassan, de biztosan bővítem. A mamának mondom, hogy mama, amikor nincs itthon és keresem, meg amikor nagyon örülök neki, hogy van. Ha szopni akarok, akkor mondom, hogy cici, meg csakúgy is, ha meglátom, és már ki is tudom zipzározni a mama pulcsijából néha. Ha kapok valamit, akkor azt mondom, hogy tössz, ha adok, akkor tess, ha meg kérek, akkor dadada. A kutyára lihegek, a teknősre csettintek a nyelvemmel. A telefont fülemre tett kézzel jelzem, és mondom is, hogy álló, franciásan. Ha mennék, vagy más megy (amit már abból is látok, hogy kabátot, cipőt, táskát vesz), akkor mondom és mutatom, hogy pápá. A papa nevét is tudom (Pozsi), csak nagyon nehéz kimondani. Meg a cipőt és a telefont is odaviszem a mamának, ha kéri, meg ha megtalálom, mert mindig elhányjuk valahova.
e) evés-alvás-sírás: villával teszem a kis falatokat a számba, a kanalat nem annyira szeretem, meg semmit, ami folyik vagy pempős és nem víz, csak amit meg lehet rágni, főleg, ha ropogós. Elvégre van nyolc fogam. Aludni nagyon nem tudok, délután alszom eg bő órát, ebéd után, meg este nyolc-fél kilenctől reggel fél nyolcig, de nagyon könnyen felébredek, úgy óránként, olyankor sírok és szopizni akarok az ijedtségtől. Sírni máskor nem is nagyon szoktam, csak ha a mama mást csinál, nem ad oda valamit, nem szabad, vagy le akarok lépni a járdáról, megvizsgálni az autók kerekét.
Egy szóval kicsi gyámoltalan krumpliszsákból rendes kisgyerek lettem.
Az ígéretek, amiket a nép hallani szeretne, de lelke mélyén, ha csak egy kicsike esze van, tudja, hogy csak ezért mondom:
a) ötven százalékkal csökkentem az étkezésenkénti kajával beterített terület nagyságát és ennyivel növelem is az evések rendszerességét,
b) hetven százalékkal csökkentem az éjszakai felébredések mennyiségét,
c) harminc százalékkal csökkentem az elesések mennyiségét,
d) csökkentem a papa és a mama kajáira és poharaira kivetett sápot,
e) a mama fürdése alatti sikítás hosszát.
Ezzel el is köszönök Tőletek – ezentúl egy kicsi jövőbeli bloggerkollegám fog nektek írni, a Gyerek, aki nem akart kibújni. De ne aggódjatok, nemsokára más formában újra felbukkanok. Jó volt írni nektek, viszlát és tössz a szavakat!
Lea
