A héten kis fejtörést okozott, hogy mivel lephetném meg a mamát, aztán a lépcsőmászás mellett döntöttem. Tulajdonképpen már hamarabb megmutattam neki, hogy tudok lépcsőt mászni, de ő nem értette. 
Aztán szombaton eljött látogatóba a nagyapám, és ő kiengedett végre a lépcsőházba, ahol rögtön felmentem két emeletet, majd amikor visszahozott, akkor újra, egészen a liftházig. Nagyon bejött, meg különben is a lépcsőzés egészséges, a mamának se ártana, már úgy elkényelmesedett, mióta férjhez ment a papához, mindig csak lifttel járunk.
A hét nagy részét továbbra is budapesti városnézéssel és itthoni foglaltoskodással töltöttük. Az előbbi keretében Újlipótvárost térképeztük fel: voltunk például galambokat kergetni a Szent István-parkban, az rettentő vicces volt. A nagymama lógatott lefelé, úgy rohantunk döcögve, a galambok meg rémülten vágódtak fel előlünk. Aztán rájöttem, hogy itthon is lehet hasonlót játszani, csak a mama ölében ülve szaladunk a papa után, aki ráadásul még sikoltozik is közben. Aztán amikor a papa a fáradtságtól elpilledve ledőlt egy kicsit szunyókálni, akkor négykézláb szaladgáltunk körbe-körbe a lakásban a mamával, én elöl, ő mögöttem, időnként hátra néztem, hogy követ-e, nagyon vicces volt, persze nem tudott elkapni, többet is járok négykézláb, mint ő. De sikítozva röhögni mind a ketten tudunk már, erre én tanítottam meg őt.
Hétfőn, amikor kicsit jobb idő volt, elnéztünk a Városligetbe is. Bementünk az Állatkertbe, ahol kiderült, hogy a kis orrszarvú 9-10 liter tejet fogyaszt egy alkalommal, és megnéztük a híres-nevezetes játszóházat. A játékok jók voltak, csak az nem tetszett, hogy nem vihettem be a vizespalackomat. Melegem éppen nem volt, mert a légkondi egyenest a babasarokra volt irányítva, de azért jól jött volna. Még szerencse, hogy a mama behozhatta a cicijét. Viszont nem tudtuk, hogy villanykörtét is kellett volna hozni a pelenkázáshoz, de így legalább gyakorolhattuk az ismeretlen terepen sötétben pelenkázást, ami fejleszti a kézügyességet és az idegrendszert is. Sokkal jobban tetszett viszont a játszótér, nem azért, mert az ingyen volt, hanem mert ott volt egy csomó gyerek, egy oda is jött megsimogatni, a másiknak meg el akartam venni a biciklijét, csak túl magasan volt az ülés. A legjobb az volt, hogy tele volt színes kapaszkodókkal és kicsi rágható barna fadarabokkal, csak azokat a mama mindig elpakolta. Cserébe megígérte, hogy hamarosan vesz nekem is egy ülést a biciklijére, és akkor elmegyünk együtt a Rómaira.
Itthon már mindent lepakoltam, amit lehetett, lassan felérem a konyhaasztalt, a terítőt mindenesetre már tudom huzigálni. Hogy kicsit megnyugtassam a mamát, aki néha szomorú volt a héten, betanultam a nagypapával egy számot: ő felveszi a telefont, beleszól, leteszi a földre, én meg visszateszem a polcra a helyére. Hadd higgye a mama, hogy lesz még ennek folytatása is. Ha láttam, hogy nagyon el van keseredve, akkor meg átöleltem a nyakát és megnyaltam az arcát, ezt a papától lestem el, amikor itthon volt. Sajnos nem sokat találkoztunk, mert folyton dolgozik, de elvitt pénteken a kocsmába, ahol kiderült, hogy nem takarítanak rendesen, mert tiszta fekete lett a kezem és a térdem, ezért lepakoltam az összes Pesti Estet, hogy azzal töröljem fel a padlót, de valamit félreérthettek, mert visszapakolták, ezért kicsit felhúztam az orrom, így legalább hamar haza indulhattunk.
