Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Remélem, nem kezdek még nagyon unalmassá válni, de sajnos még mindig nem tudok felmutatni gyereket.
Remélem, nem kezdek még nagyon unalmassá válni, de sajnos még mindig nem tudok felmutatni gyereket. A lány hízik és jól van, és egyelőre semmi jelét nem adja annak, hogy készülődne kifelé, hiába mondom neki minden nap, hogy addig jöjjön, amíg szép idő van.
Pedig vasárnap már a kórházat is megjártuk, ismeretlen eredetű fájásokkal, de miután egy kedves nővérke rákapcsolt a gépre, az ügyeletes orvos széles mosollyal hazaküldött, mondván ezek még nem fájások. Utólag belegondolva furcsának éreztem, hogy egy gép mondja meg, vajon tényleg fáj-e a hasam, de pszichológiailag működött a dolog, mert a fájás valóban elmúlt, ha ugyan az volt. Gondolom, ez minden első szülő nő problémája, hogy fogalma sincs, milyen is az a fájás, nekem a derekamból indult, és néha körbefutott a köldököm fölött, időnként erős szúró érzés is kísérte. Másnap viszont csak lent fájdogált, mint menstruáció előtt, tegnap pedig egy harmadikféle képpen, erős nyilalásokkal lefelé.
Kisasszony közben belustult, és a ctg-n egyszerűen nem volt hajlandó megmozdulni, hiába bökögettük, nyomogattuk, taszigattuk és tologattuk össze-vissza a szülésznővel. Ezért másnapra berendeltek emlőstimulációs vizsgálatra, amiről első hallásra azt gondoltam, hogy a legdurvább középkori kínzómódszer lehet, de aztán kiderült, hogy a világ legviccesebb dolga. Az ember a ctg-géppel a hasán egy üres szobában birizgálja a mellbimbóját, ami elvileg méhösszehúzódásokat okoz, sőt, a gyakorlatban is, mert a fájásmérő valóban felkúszott szépen lassan 35-ig, majd vissza. Birizgálás közben néha erősen elgndolkoztam a helyzet abszurditásán, de végülis sikerült két lapos dombocskát produkálnom a papírra, amiből ismét az derült ki, hogy minden a legnagyobb rendben, csak éppen szülni nem fogok még most sem. Az események gyorsítására a kórházban szexet javasoltak.
Mindeközben gyermekem apja állandó készenlétben áll, szegény már két hete alig jár el itthonról és nem iszik egy kortyot sem, hogy bármikor kocsiba ülhessen velem. Nagyjából minden időt együtt töltünk, kapcsolatunk így igazán romantikus, már-már giccses, sétálunk az erdőben, vacsorázni és moziba járunk, és érthetetlen módon alig várjuk, hogy ez az idilli helyzet végre véget érjen.
