Lazítós budapesti hetünk volt. A mama, hogy mégse unatkozzunk, idegen lakásokba vitt, letett, és aztán írogatott és úgy tett, mintha megfigyeléseket végezne, de közben engem figyelt, hogy hogyan tetszenek a helyek. Egyezményes titkos szótárunk alapján alkottunk végül véleményt. Mindezt egy-egy idegen ember kíséretében, akik sokat beszéltek, azt mondogatták, hogy milyen aranyos/cuki kislány (ha rózsaszín póló volt rajtam) vagy kisfiú (ha kék) vagyok. 
Igyekeztem nem zavarba hozni őket sárga vagy barna cuccokkal. Egyszer még azt is megkaptam egy csajszibaracktól a hatoson, hogy cukorgombóc vagyok, ami nevetséges, mert nem vagyok se gombóc, sem pedig cukor (erről már volt szó korábban, az ugyanis elolvad a vízben). De a mama szerint úgyis bolond volt a nő. Azért a csúcs az volt, amikor egy másik azt mondta, hogy olyan cukor a szám, és annyira helyes vagyok, hogy imádni fognak a lányok. A mamával gurultunk a röhögéstől, ő meg azt hitte, hogy nagyon barátságos kisgyerek vagyok.
A héten voltam először homokozóban. Úgy történt, hogy találkoztunk egy blogger kollegámmal, aki jó pasi, csak sajnos az idősebb fiúkra bukik egyelőre. Ő mutatta meg a homokozót, ahova inkább nem mentem be, csak a lábujjamat dugtam a homokba, de egy csomó gyerek rohangált benne, egyelőre beértem a látvánnyal. Később megéheztünk, és ezért a srác elment kajáért, de a mamája rászólt, hogy ne kunyizzon. Viszont én kunyiztam az ő kiflijéből, és kellett adnia nekem. Ezt hívják következetes nevelésnek és nagylelkűségnek. Muhaha! Végül az éhség bekergetett a közeli kávézóba. Olyanba sem voltam még. Nagyon nagy tisztaság volt, és egy csomó finom bőrbútor, azokat megrágtam, meg mázoltam egy kis sajtos rólót is rájuk, hogy ne legyen annyira nevetségesen puccos és unalmas. Végre vittünk egy kis életet ebbe a nyugdíjas businesswomenek klubjába. Másnap nem ilyen puccos helyre mentünk, hanem a Mechwart ligetbe, ahol egy csomó kedves csöves bácsi van, és egy Enikő nevű lánnyal is megismerkedtem, aki végre megértette, amit mondok, odajött, és beszélgetett velem. Meg is simogattuk egymást meg mosolyogtunk sokat. Megmutatta, hogyan kell csúszdázni, most megjegyeztem, majd később egyszer utána csinálom.
Mivel ilyen jó dolgunk volt, a Mama úgy döntött, megtanítja, mit csinálnak a pestiek péntek este. Ezért felhívta a Joli haverunkat, és elmentünk a Gödörbe bulizni. Beszendvicseztünk, tomboltunk egyet, aztán levezetésnek elgurultunk a Víg sörözőbe, ott legurítottunk egy-egy traubit (na jó, én csak vizet). majd tekertem egy kört a Joli bringáján, körbemásztam az aszfalton, és amikor már mindenen csak röhögni tudtam, a Mama hazavitt aludni.
A hetet a Dagályban zártuk. Ez nem afféle sima vízpart, hanem élményfürdő. Nagyon finom meleg a víz, egy csomó gyerek van benne, akik viccesek, és ha lefröcskölnek, a mama azt mondja, hogy vigyázzanak, mert én egy pici baba vagyok. Szerencsére nincs igaza, nem is lett semmi bajom. Ott voltak a mama haverjai, akik nem olyan irigyek, mint a papa, és odaadják a szemüvegüket játszani, viszont hiába szeretik a mamát, a cicijétől félnek, ezért elfordulnak, ha eszem. Még jó, hogy én nem félek a csöves kukoricától és a jégkrémtől.
A legjobb játék azért mégis az, hogy a mama végre kezd megtanulni beszélni. Érti azt, hogy (i)de, gyere (gyede), mama (mamm), cici (ccc), kutya (ömm). Csak sajnos sokszor nem tudja, hogy mit szeretnék megkapni, és ezért dühömben párszor elsírtam magam. Végül mindig beértem azzal, amit adott, mert láttam rajta a jó szándékot és nem vagyok haragtartó jellem.
