Megtörtént, ami még az egészen közeli múltban is elképzelhetetlennek tűnt, elérkezett a terhesség 30.
Megtörtént, ami még az egészen közeli múltban is elképzelhetetlennek tűnt, elérkezett a terhesség 30. hete. Ez az időpont a távoli, szinte soha el nem érkező jövő része volt a nyolcadik, tizekettedik, de még a huszonharmadik héten is, de most itt van, és itt van vele a pánik is, - olyan ez tehát, mint a harmincadik születésnap.
Ha eddig volt is bennem türelmetlenség, most lelassítottam, és egyértelműen felülkerekedet mindenen az ijedtség, hiszen a terhesség a vége felé közeledik, és most már egészen biztos, hogy a gyerek nemsokára ki fog jönni, és én még azt sem tudom egészen pontosan hogyan, nemhogy azt, hogy utána mit kell majd csinálnom.
Nem olvastam még egyetlen csecsemőgondozási szakkönyvet sem, fogalmam sincs, hogyan kell szoptatni, fürdetni és pelenkázni, nem beszélve az olyan nagy kérdésekről, hogy hasra fektessem, vagy hátra, vagy adjak-e neki cumit? A szobáját egyelőre a mi cuccaink foglalják el, és néhány csinos ruhadarabon kívül nem vettünk még neki semmit, köztük a hőn áhított babakocsit sem, pedig lassan már babakocsimárkákkal és bébihordozókkal álmodom.
Nem beszélve a rengeteg egyéb dologról, amit a terhesség elején elterveztem, de nem valósítottam meg. Nem voltam még terhes-jógán, próbaszülésen, szülésfelkészítő tanfolyamon, szülőszoba látogatáson, nem csináltattam meg a lemezjátszót, hogy komolyzenét tegyek fel a babának, nem olvastam neki verseket, nem voltunk 4D-s ultrahangon, és még mindig fogalmam sincs, tulajdonképpen mi is az az intimtorna.
