Hazugságokkal és borítékkal lehet csak bekerülni a bölcsődékbe?
A héten jelentkeztünk bölcsődébe, és az egész maga volt a horror és a borzalom.
A héten jelentkeztünk bölcsődébe, és az egész maga volt a horror és a borzalom.
Abigél Mikulásünnepségen járt, és találkozott a Mikulással.
A számítógépek, okostelefonok és tabletek világában egyre ritkábban írnak kézzel az emberek, holott a kézírással való felhagyással rengeteg dolgot veszítenek.
Új impulzusokra vágytam. Soha át nem élt kalandokra. Egy teljesen más közegben, mint amiben addig éltem. Aztán egyszer csak fogtam magam, és lefoglaltam egy hajóutat Dél-Amerikába. Akkor még csak annyit tudtam, hogy négy-öt hónap alatt szeretnék körbenézni Brazíliában, Argentínában, Bolíviában, Peruban és Kolumbiában. Egy túrazsákkal, és a lehető legszerényebb költségvetésből. Akkor még az én fejemben is olyan romantikus képek pörögtek le, mint amilyenek a digitális nomádok Instagramján sorakoznak: tengerparti vityilló, függőágyban lazulós meló, hashtag carpe diem.
Német szomszédunk gyalázkodó levélben kifogásolta, miért élősködünk az állam nyakán. Aztán kiderült róla: magyar.
Huszonöt hetes terhes vagyok, és jelentem, lezajlott az első bevásárlóroham.
Túlestem az első nyaraláson és az első betegségen.
Szevasztok!Innen a hungarian rivieráról írom a naplómat, ahova a Mama lehozott minket, mert nagyon izzadtam a kánikulában a panelben.
Szétbuliztam az agyam hétvégén, ezért kicsit kések a poszttal.
Bármennyire jó dolog terhesnek lenni, hamar elérkezik az a pont, mikor a terhes nő elkezdi magát bálnának érezni, és emiatt néha rossz kedve is lesz.
Ha az ember terhes lesz, és ezt a hírt nyilvánosságra is hozza, onnantól kezdve a szülésig alapvetően három kérdésre kell majd napjában többször válaszolnia, - azon kívül persze, hogy mikor szül.
Ma voltam a Fecskében.