Szétbuliztam az agyam hétvégén, ezért kicsit kések a poszttal. Miután hét elején felugrottunk Pestre folyó pénzügyeinket rendezni, no meg kicsit internetezni, mert az nagyon hiányzott (a Papa szerint jobban örültem a laptopnak, mint neki), elutaztunk a blog.hu-s buliba, ami csütörtök estétől vasárnap estig tartott.
Eddig azt hittem, hogy a mama sokat gépezik, de nagyot tévedtem. Ebben a buliban osztódással szaporodtak a laptopok, annyi volt, hogy igazán már nem is érdekelt, ennyit úgyse tudtam volna szétszerelni. Inkább ismerkedtem. Mivel én voltam a társaságban a legfiatalabb lány, ezért a figyelmesebb pasik mind velem törődtek. Rengeteget hordoztak, vicces arcokat vágtak, és csettegtek, én meg megbocsátóan kacarásztam rajtuk.
A kulináris kalandjaim tovább folytatódtak, a palacsinta, a lecsó és társaik vidékén. Muszáj komolyan vennem a dolgot, mert kell az energia a mozgáshoz, például már tudok négykézláb lépcsőt mászni, ami a mama szerint ijesztő, szerintem viszont vicces. Igaz, az arcomon most van két nagy horzsolás, de úgyis indiánüvöltéssel üdvözlöm reggelenként a papát, jól állnak nekem a csíkok is. Egyébként megtanultam kapaszkodás nélkül állni is, igaz, csak egyszer mutattam be, de hagyok időt a mamának, hogy szokjon az újhoz.
A mama megint elolvasta, hogy mit kell tudnia egy kisgyereknek kilenc hónaposan, és azt találta, hogy hallgatnia kell a nevére. Elszomorodott, mert azt hitte, hogy én nem hallgatok, pedig de, csak azt szeretem, ha a becenevemen hív, ahogy a papa is, Pó-zsínak. A mama kicsit kétségbeesett, hogy összekeverem magam a papával, akit Pozsinak is hívnak, de nem vagyok hülye, tudom, hogy ki kicsoda.
