Szülőség

Szülőség cikkek

Izlandon magyar nőként: 13 télapó, vizeletízű cápahús és termálvíz a zuhanyból

Egy gyönyörű magyar stewardess Spanyolországban megismerkedik félig olasz, félig angol pilóta kollégájával, nem sokkal később a házaspár Délkelet-Ázsia fülledt melegében neveli kislányukat, amikor Izlandon álláslehetőséget kapnak. Az izzasztó melegből egy decemberi, hófúvásos, sötét téli napon érkeztek kétnapos terepszemléjükre az északi szigetországba, amely azonnal megfogta őket. Öt éve élnek Reykjavíkban.

A diákok, akiket még Kodály feleltetett, és iskolatáskájukban hordták a tűzifát a tanterembe

Kodály Zoltán maga feleltette őket, ma már lassan nyolcvanévesek, de még mindig csodájukra járnak, és módszerüket tanulmányozzák, pedig akkor a rendszer sok borsot tört az orruk alá. Még a tűzifát is ők hordták magukkal reggelente az iskolába, hogy fűteni tudjanak. 19 gyerekkel indult a Kodály-módszerre épülő első ének-zenei általános iskolai osztály, az akkori kisdiákok visszaemlékezéseiből dokumentumfilm készült a pandémia alatt, de nekünk is meséltek.

Így őrizd meg a józan eszed a mindennapokban: 5 szokás, amitől jobban bírod majd a gyűrődést!

Ha nem figyelünk oda, könnyen beszippanthat minket a hétköznapok forgataga. Zsonglőrködünk az időnkkel, folyamatoson pörgünk, igyekszünk helyt állni otthon és a munkában. Mindeközben elfeledkezhetünk arról, hogy önmagunkkal is törődjünk. A következő öt egyszerű szokást viszont könnyedén beépíthetjük a mindennapi rutinunkba, így gondoskodva a lelki egészségünkről a stresszesebb időszakokban is!

5 tipp a családi traumák megszakítására

A bántalmazó családban felnőtt gyerekek gyakran továbbviszik a gyerekkorukban tanult egészségtelen mintákat és viselkedésmódokat felnőttként is. Mivel ez az egyetlen példa, amit ismernek, ezt tekintik normálisnak. Sokan csak felnőtt korukban, új kapcsolataikban jutnak el odáig, hogy feltegyék maguknak a kérdést: ez normális? Miért történik ez velem folyton?

Itt a legó, amire nyugodtan ráléphetsz, nem fog fájni

Majdnem pontosan 64 éve, 1958. január 28-án szabadalmaztatták a Legót, amely azóta a világ legnépszerűbb építőjátékává nőtte ki magát. A színes építőjátékokat gyártó cég egy családi ácsműhelyből indult, az elmúlt évtizedek alatt pedig nemcsak a gyerekek, de sok felnőtt kedvencévé is vált.

Így védekezz felnőttként, ha mérgező szülőd van

A gyerekre mindig gyermekeként tekint a szülő, életkortól függetlenül. De nem mindegy, hogy gyerekként is kezeli-e a szülő felnőtt gyerekét, vagy elfogadja, hogy saját élete, döntései vannak, a szülői befolyás pedig véges. Nehéz egészséges határokat felállítani a mérgező szülőkkel szemben, akik gyakran még mindig a gyerekkor mintáiban élnek.

Bántalmazott gyerekeknek segít egy mobilalkalmazás

Miközben a bántalmazott gyerekek sokszor nem érzik, hogy ami velük történik, az nem természetes, az UNICEF adatai szerint a világon egymilliárd gyermeket érint évente a szexuális, fizikai vagy pszichológiai erőszak, és közülük évente 40 ezren válnak emberölés áldozatává. A szervezet most egy mobilalkalmazással és egy online kiadvánnyal próbál segíteni a bántalmazottaknak.

Boldog 100. szülinapot, gumimaci! De tényleg disznókollagénből és múmiaragasztóból vagy?

Az idén 100 éves gumimaci egyik fő alapanyagát, a gumiarábikumot már az ókori egyiptomiak is használták a múmiapólyák összeragasztására. De ez még mindig egy kevésbé visszataszító részlet ezzel a cuki nyalánksággal kapcsolatban. Az, hogy ma már inkább disznókollagénből van, még rosszabbul hangzik. Bár úgy tűnik, még így is bukunk a kicsi, színes, ruganyos „medvehúsra”.

Hány karikás a Tom és Jerry, és hogy történik a korhatáros besorolás?

„És ezzel a farkas, hamm, bekapta Piroskát!” Ha ez önmagában nem lenne elég, a vadász még fel is vágta a farkas hasát, hogy kivegye onnan a főhőst a nagymamával együtt. Nem csoda, hogy mesefilmen legalább egy 6-os karikát megér Grimm nagy klasszikusa, ami egyébként cseppet sem horrorisztikusabb néhány népmesei sárkány rágta királylánynál. Mitől függ, hogy ki mit nézhet?

Saját képernyőarcuktól szoronganak a kamaszok

Korábban soha nem látott mértékben kell a kamaszoknak szembenézniük képernyőarcukkal. Ez a felnőttek számára sem egyszerű kihívás, sokan fordultak 2021-ben emiatt plasztikai sebészhez Amerikában, a kamaszok számára viszont kifejezetten ártalmas életkori sajátosságaik miatt. A szülőknek is nehézséget okozhat, ha segíteni szeretnének ebben gyereküknek.

Ezekre a helyekre érdemes télen kirándulni kisgyerekkel

Latyak, sár, trutyi, sarki szél és durva cidri vár odakinn. Elvétve süt csak ki a nap, azért mégis úgy vagy vele, kivinnéd levegőre a gyereked egy pár órás téli kirándulásra. Meg akarod menteni a kicsiket az otthoni mesenézés-túladagolástól, és a téli leárazás a plázában velük egészen biztosan nem opció. Különben is, friss levegő kellene az egész heti bezártság után. De hova érdemes ilyen időben menni? Mutatunk néhány télálló, gyerekekkel is látogatható kirándulóhelyet.

5 könyv a gyereknevelésről, amit jó szívvel ajánlunk

A gyereknevelés témája a nők körében olyan, mint a férfiak körében a foci vagy a politika. Minden édesanya és nagymama szakértő kicsit benne, saját példával tud reflektálni a legtöbb sztorira. Mégis: amikor anyaként ott állunk egy adott helyzetben, néha annyira tanácstalanok tudunk lenni, hogy vagy azonnal nyúlunk a telefon után, és kérdezzük saját anyukánkat, vagy begyűjtjük a szakirodalom legjavát, és azokból próbálunk válaszokat szerezni. Most mutatunk 5 könyvet, amelyekből szerintünk érdemes.

10 gondolat Vekerdytől a szülőségről

„Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük.” A provokatívan megfogalmazott idézet szokatlan nyíltsággal mutat rá a lényegre: „Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza.” Ezekért az érzékletesen és őszintén kimondott örök igazságokért szeretjük és tiszteljük annyira Vekerdy Tamást még ma is.