Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az ember nem is tud róla, hogy létezik ilyen betegség, és amint megtudja, egyből az is kiderül, hogy akár halálos áldozatokat is szedhet. Ártalmatlannak tűnő rossz szokás, ami nem is olyan régen egy tini életébe került.
A hírek szerint egy 16 éves lány Angliában meghalt egy rendkívül ritka, Rapunzel-szindrómának nevezett betegségben. A Live Science a hír hallatán azt vizsgálta, hogyan alakul ki a hajevés betegsége, betegség-e egyáltalán, és arra is megpróbáltak választ találni, hogyan javíthatnak a szakemberek az érintettek helyzetén.
A tinédzser egyszer csak eszméletét vesztette, kórházba szállították, és nem sokkal ezután meghalt. Bár a nevet a mesebeli, hihetetlenül hosszú hajú hercegnő ihlette, a Rapunzel-szindrómának a legtöbbször nincs boldog vége. Az állapot akkor fordul elő, ha egy személy gyomrában szőrgombóc alakul ki, és ennek a hajgolyónak van egy része, amely a belekbe nyúlik. A nagy tömegű szőrzet végül emésztési problémákat, például hányingert és hányást okozhat. Jobb esetben.
Az elhunyt tinédzser esetében a hajgolyó végül hashártyagyulladást okozott. Ez az állapot az egész testet érintő gyulladáshoz vezethet, amely végül a szervek leállását okozza.
„Lehetséges, hogy trichobezoar fekélyt vagy nyílt sebet okozhat a gyomor nyálkahártyájában”
– mondta az eset kapcsán dr. Cathy Burnweit, a miami Nicklaus Children's Hospital gyermeksebészeti osztályának vezetője. Ha a fekély átlyukasztotta a gyomrot, a szőrgombócból származó baktériumok a hasüregbe kerülhettek, fertőzést és gyulladást okozva – fűzte hozzá a doktor.
„A nagyobb szőrcsomók akkor keletkeznek, amikor az ember több éven keresztül eszi a haját, és ez a haj kemény masszává gyúródik. Az ember azt hiszi, hogy a szőrgombóc szivacsos, de ezek valójában kőkeményekké válnak a gyomorban” – emelte ki a szakember.
Burnweit szerint a nagy trichobezoarok elzárhatják az ember gyomor-bél rendszerét, megnehezítve az étkezést, és alultápláltsághoz vezethetnek; ráadásul rossz leheletet is okoznak. Burnweit elárulta: a szőrtömegeket sebészeti úton kell eltávolítani, és a műtét után a betegeknek általában pszichológiai kezelésre van szükségük, hogy utána lehessen járni annak, miért eszik meg a hajukat.
Pszichológiai háttere van
Azok az emberek, akik kényszeresen lenyelik saját hajukat, állítólag egy pszichiátriai rendellenességben szenvednek, amelyet trichophagiának neveznek. A rendellenesség egy valamivel gyakoribb rendellenességhez kapcsolódik, amelyben az emberek ellenállhatatlan késztetést éreznek a hajuk kihúzására, ezt hívják trichotillomániának.
Az állapot vélhetően valamilyen rögeszmés-kényszeres zavarral (OCD) áll összefüggésben – mondta Phillips a Live Science-nek. De míg az OCD-t ismétlődő és tolakodó gondolatok vagy rögeszmék, valamint ismétlődő, kényszeres viselkedés jellemzi, addig a hajrángatási rendellenesség „tisztán viselkedési eredetű” – mondta Phillips. Más szóval, a betegségben szenvedőknek nem jut eszébe hajat húzni; egyszerűen megcsinálják.
„A hajhúzási rendellenességben szenvedők nem tudják abbahagyni a hajhúzást, annak ellenére, hogy megpróbálják ezt megtenni”
– mondta Phillips. A trichotillomania hatással lehet a mindennapi életre. Az ezzel a betegséggel küzdő emberek olykor szégyellhetik magukat, amiért nem tudják abbahagyni a hajuk húzását, vagy úgy érzik, hogy el kell takarniuk a betegségből eredő kopasz foltokat – mondta Phillips.
Becslések szerint az Egyesült Államokban élők 1-2 százaléka szenved ebben a betegségben, és ezen a csoporton belül 5-20 százalékuk eszi is meg a hajszálakat. A hajhúzási rendellenesség általában 10 és 13 év közötti gyermekeknél kezdődik. Ez jelentheti a szőrzet kihúzását a test bármely részéről, nem csak a fejbőrről. A legtöbb esetben az emberek egynél több területről húzzák ki a hajat. A rendellenességgel küzdő felnőttek körülbelül 90 százaléka nő.
Phillips megjegyezte, hogy a szokásvisszaváltó tréningnek nevezett terápia „elég hatékony” lehet a hasonló rendellenességek kezelésében. A terápia abból áll, hogy az emberek először felismerik és tudatosítják a pillanatot, amikor épp a hajukat húzzák, majd megkísérlik azonosítani a viselkedés konkrét kiváltó okait. Ezután a betegek megpróbálják elkerülni ezeket a kiváltó tényezőket. A „kezelés szíve” magában foglalja azt a részt is, hogy stratégiát készítsenek arra az esetre, amikor a kényszer újra előjönne.
A betegségben szenvedők végül megtanulnak fizikailag összeférhetetlen cselekvést végezni, amikor késztetést kapnak arra, hogy húzzák a hajukat. Például ökölbe szorítják a kezüket, vagy akár rá is ülnek, de végezhetnek valamilyen tevékenységet, például köthetnek – bármit, ami fizikailag nem teszi lehetővé számukra a hajtépést.
„Bizonyos gyógyszerek szintén hasznosak lehetnek az érintettek számára” – tette hozzá Phillips.
