Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legtöbb nő életében a várandósság különleges időszak, ami kisebb-nagyobb nehézségektől eltekintve általában problémamentesen zajlik. Vannak azonban olyan terhességek is, amelyek, bár testileg minden rendben van az anyával és a babával egyaránt, pszichésen nagyon megterhelőek az anya számára.
Timi viszonylag későn, a negyvenen túl döntött úgy, hogy elérkezett az idő a gyermekvállalásra. Három sikertelen lombikprogram után a negyedik alkalommal, egy külföldi kezelés eredményeképpen végre állapotos lett. Úgy érezte, igazán nagy a tét: talán ez az utolsó lehetősége, hogy kisbabája legyen.
Természetes, hogy a boldog várakozás mellett kismamaként egy picit szorongunk is: első terhesség esetén tartunk az ismeretlentől, a változástól, és aggódunk, hogy minden jól alakuljon. Timi mindig is hajlamos volt a szorongásra, de a babavárás ideje alatt különösen nagy próbatételnek nézett elébe. Az első 12 hétben pszichésen még rendben volt, annak ellenére, hogy kapott egy anafilaxiás sokkot, és egy alkalommal a kórház szerencsétlen módon elcserélte a leletét. „Azt hittük, hogy elment a baba, de két nap múlva az ultrahangon kiderült, hogy erről szerencsére szó sincs. De gyűlt bennem a feszültség, a stressz. Gyakorlatilag egyik lombikból a másikba vágtam, nem adtam időt magamnak a veszteségek feldolgozására” – meséli.
„Biztosan valami baja lesz”
Az igazi problémák akkor kezdődtek, amikor a 14. héten kórházba került, a magzatvíz szivárgásának gyanújával. „Nem volt szabad járkálni, de se aludni, se feküdni, se olvasni nem tudtam. Egész nap kattogott az agyam, hogy most mi lesz. Végül nem lett baj, de nekem már nem volt megállás. Egyre gyakrabban gondoltam arra, hogy biztosan valami baja lesz a gyereknek” – eleveníti fel a történteket. „A nőgyógyászom is észrevette, hogy valami nem stimmel velem: reszkettem, remegtem, kapkodtam a levegőt. Pánikrohamra gyanakodott, és pszichológushoz irányított.” Timi felkereste a pszichológust, akivel először meditációval próbálkoztak, sikertelenül, de megegyeztek abban, hogy bármikor hívhatja, ha rosszul érzi magát: „Volt, hogy sírva hívtam fel, úgy éreztem, hogy meg fogok bolondulni, nem tudtam semmi másra gondolni, csak arra, hogy valami baj van a gyerekkel. Rángatózva feküdtem a földön, és azt kérdezgettem tőle, milyen gyógyszert vehetnék be, hogy jobb legyen.”
A lombikkezelés is előidézhet érzelmi viharokat
Dr. G. Tóth Anita pszichiáter szerint nagyon ritka az olyan pszichés tünet, amely először a terhesség alatt jelentkezik, de szorongó személyiségek extrém esetben akár kényszergondolatokig is eljuthatnak. „Ha nehezen fogan meg a baba, előtte több beültetésre is sor kerül, ez még inkább hajlamosít a féltésből, félelemből fakadó dekompenzálódásra. És mivel a lombik hormonkezeléssel is együtt jár, ez még további érzelmi viharokat, hullámzásokat is előidézhet, ezt a tényt jó, ha a nőgyógyász is közli” – mondja a szakember.
A 20. hét körül a tünetek olyannyira fokozódtak, hogy Timi pszichiáterhez fordult. „Nem érdemes várni, ha nem a fizikális állapotból fakadó alvászavarról van szó” – véli dr. G. Tóth Anita. „Ha valaki katasztrofizáló módon csak a negatívumokat látja mindenben, folyamatosan aggódik, szorongásos rosszullétei vannak légszomjjal, heves szívdobogásérzéssel, akkor keressen fel pszichológust. Ha annyira súlyos a helyzet, hogy a kismamának megszakad a valósággal a kapcsolata, vagy olyan súlyos depressziós, pánikos tünetei jelentkeznek, hogy a mindennapi életvezetést lehetetlenné teszik, akkor szükséges a gyógyszer, amely a korszerűbb készítmények megjelenésével is szűk kört jelent, a legkisebb magzatkárosító hatás elkerülése érdekében.” Szerencsére ma már vannak olyan gyógyszerek, amelyek segítséget jelentenek, átsegítik a szülésen és a gyermekágyon a kismamát, és utána elhagyhatóak. „A pszichológiai támogatás a gyógyszerszedés idején, és lehet, hogy utána is elengedhetetlen, valamint a következő terhességre – ha tervben van – való tudatos készülés” – hangsúlyozza a szakember.
„Úgy éreztem, mintha nem is én lennék”
Timi is kapott gyógyszert, és a következő három hétben jobban érezte magát, de utána új kényszergondolata támadt: az, hogy ő maga halálos beteg. „Amiatt is szorongtam, hogy a stresszel biztosan ártok a babának, de nem tudtam leállítani a gondolataimat. A 26. héten aztán kiderült, hogy tényleg baj van, a baba nem növekszik a megfelelő ütemben. Egyre durvábbak lettek a rohamok, úgy éreztem, mintha nem is én lennék, mintha nem is az én gondolataim lennének a fejemben. Tényleg úgy éreztem, hogy meg fogok bolondulni, könyörögtem az orvosoknak, hogy vegyék ki a gyereket, nagyobb biztonságban lenne kint, mint bent.” A 34. héten terhességi toxémiát állapítottak meg nála, és emiatt – valamint a baba súlyának elmaradása miatt – végül császármetszéssel megszületett az egyébként teljesen egészséges kisfiú.
Nem olyan könnyű elterelni a rossz gondolatokat
„Mindenki azt mondta, hogy próbáld meg elterelni a gondolataidat, festegess, olvass, de nem voltam rá képes. Nem tudtam beszélgetni senkivel. Arra gondoltam, hogy azok az ismerőseim, akiknek nincs gyereke, úgysem értenék meg, min megyek keresztül; de azok se, akiknek már van egészséges gyerekük. Nekik könnyű. Egyedül az idős szomszédaimmal tudtam beszélgetni, de velük se a terhességről, hanem például a fiatalkorukról.” Timinek a párja is sokat segített: „Volt, hogy egész éjjel társasjátékoztunk, hogy eltereljük a gondolataimat. Amikor úgy éreztem, hogy a lakásban nem bírom tovább, hajnali ötkor mentünk sétálni.” Úgy látja, hogy a sok sétán kívül a pszichológus jelenléte is támogató volt a számára, ideig-óráig megnyugtatták a szakemberektől hallott biztató mondatok. „Azért a férjemmel számoltuk a napokat, sőt a végén már a napszakokat is, hogy mennyi van még hátra. Olyan megkönnyebbülést pedig még életemben nem éreztem, mint szülés után” – árulja el. A szülés után két héttel mérséklődni kezdtek a tünetei, három hónap elteltével pedig teljesen megszűntek, és Timi újra a régi önmaga.
A kulcs: a megelőzés
Dr. G. Tóth Anita szerint a megelőzés a várandósság ideje alatt is kulcsfontosságú. „Érdemes átgondolni, van-e lelki zavar a családban, ami akár genetikailag, akár szociális minta alapján hathat rájuk, milyenek a gyermek megfoganásának körülményei, együtt várják-e a babát az apával, milyen az ő kapcsolatuk. A családi mintákhoz még az is tartozhat, hogy hogyan várták náluk a gyermekeket az asszonyok, milyen családi legendák, hiedelmek fűződnek a gyerekszüléshez, akár a saját születéséhez is, milyen történeteket hallott róla, milyen az édesanyjához fűződő kapcsolata.” A szakember úgy véli, hogy ha sok a rizikótényező, érdemes már a legelejétől pszichológus segítségét igénybe venni: „Magyar módszer például a Hidas–Raffai-féle Anya-magzat kapcsolatanalízis, amely a szülőségre felkészítő, de személyiségfejlődést is segítő módszer” – árulja el.
Fontos a támogató női közösség
De ha nincsenek is hajlamosító tényezők az élettörténetünkben vagy a családi mintáinkban, akkor is jól jön a támogatás életünk ezen különleges szakaszában. A várandósság érzékeny és különleges szakasza a női létnek. A testi változások átélése, az érzelmi hullámvasút, a belső vívódások, a lelki átrendeződés, a szülés és születés misztériumának megélése kihívásokkal teli folyamat, olyan út, amelyet mindenkinek egyénileg kell végigjárni, ugyanakkor a segítők szerepe is nagyon jelentős. „Jó, ha van egy-két nő vagy női közösség, akár irodalomterápiás női csoport, ahol a kismama beszélgethet azokról a változásokról, amelyek szükségszerűen végbemennek a testében, a lelkében, az életritmusában. Fontos preventív faktor az egyetemesség átélésén túl a »nem vagyok egyedül« megélése, az érzelmi támogatás. A várandós megtapasztalhatja énerejét, tudatosan alakulhat át az identitása, és reflektálhat az anyasággal kapcsolatos, akár kimondatlan félelmeire, és ez a későbbiekben is segítheti a gyermekével való kapcsolatát” – hangsúlyozza dr. G. Tóth Anita.
