Most kezdj el gyűjteni rá: miért ilyen drágák a nyári táborok?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az óvodai vagy iskolai nyári szünet minden évben komoly gondot jelent a szülőknek. Két hét szabadságot kivehetnek ugyan, de ki vigyáz majd a gyerekre a fennmaradó kilencben?

Aki megteheti, mozgósítja a családtagokat, nagyszülőket, akik a legtöbb esetben örömmel várják hosszabb időre is az unokákat. Akit valamilyen okból nem tart meg a családi háló, az összefog a barátokkal, szomszédokkal, s így nyer pár hetet. Persze ott a napközis felügyelet, amit sok intézményben szinte egész nyárra biztosítanak, de ez azt jelenti, hogy a gyerek minden hétköznap ugyanúgy korán kel, összepakol, és becammog az egész évben látogatott intézménybe, majd ott próbálja jól érezni magát

Érthető, hogy szülőként kitágult pupillákkal nézegetjük a nyári táborokat, ahol újdonságok, kalandok várják a gyereket, s ha jól választunk, idegen nyelvet, sportot, új készségeket is tanulhat. Szinte nincs is olyan tematika, amire ne szerveznének valamit. A tavak és környékük kínálata gazdag, lehet úszni, supozni, vitorlázni, evezni, biciklizni, az erdőkben kalandtúrák, cserkész- és íjásztáborok, állatparkok várják az érdeklődőket, de angol és német nyelvet, képzőművészetet, programozást, színészetet, csillagászatot, főzést is tanulhatnak a csemeték. A lehetőségek határa szinte végtelen – bár így lenne a pénztárcánkkal is.

A nyári táborokhoz nincs fogható, kár, hogy ilyen drágák
Fotó: StockPlanets / Getty Images Hungary

Mennyit költünk táborokra?

Csakhogy egy ötnapos, ottalvós tábor már 50-60 ezer forintunkba is fájhat, s az árak ennél gyakran magasabbak is. Minél több lehetőséget nyújt, minél szebb a helyszín, annál mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni, a plafon 300 ezer forintnál áll meg. A legdrágább táborok vagy költséges sporthoz (vitorlázás, lovaglás), vagy a professzionális nyelvtanításhoz kapcsolódnak. A magyar szülők tavaly átlagosan 40 ezer forintot költöttek egy gyerek egyhetes napközis nyári élményére, de idén várhatóan ez az összeg emelkedni fog. 

Miért ilyen drága egyetlen hét?

Ugyanakkor a legtöbb családban már 40 ezer forint is rengeteg pénz, mindezért ráadásul csak a nyár egyetlen hetét tudják megoldani. Vajon elég ennyi élmény egy 9 hónapig az óvodában, iskolában aszalódó, járványhelyzettel, háborús stresszel megterhelt gyereknek a kikapcsolódásra? Aligha. Mégis nagyon nehéz kigazdálkodni akár csak még egyhétnyi örömet és felszabadult játékot. De miért kerülnek ennyibe a táborok? Több tényező is szerepet játszik. Az egyik a helyszín, ami minél jobban frekventált, minél kényelmesebb, annál drágább. Egy erdei házban nyilván olcsóbban szállásolják el emeletes ágyon a gyereket, mint egy Balaton-parti szállodában. A másik, ami megdobja a költségeket, az eszközhasználat. Minél több elővigyázatosságot, karbantartást, ápolást igényelnek, annál magasabbra kúsznak az árak – gondoljunk csak bele abba, mennyibe kerül egy ló vagy egy csúcskategóriás számítógép. A harmadik tényező maga a táboroztató csapat. Ha anyanyelvi szinten beszélik az adott idegen nyelvet, vagy más módon számítanak kiemelkedő szakembernek, akkor bizony az ő egyheti munkájukat is meg kell fizetnünk. Testvérek esetén általában minimális kedvezményt vehetünk csak igénybe, s akkor még nem beszéltünk az étkeztetésről. Minél olcsóbb egy tábor, annál valószínűbb, hogy csak ebédet biztosít, így vagy elcsomagolunk egyheti hideg élelmet, vagy még a reggelire és a vacsorára is zsebpénzt kell adnunk.

Gyakorlati tippek a táborozáshoz

Akármennyire is drágák a táborok, a szülők tolonganak a helyekért. Az előfoglalásokat a rátermettek már kora tavasszal elintézik, áprilistól már tömeges jelentkezések zajlanak, és szemfülesnek kell lenni, ha be szeretnénk jutni a kiválasztott táborba. Így már most érdemes körülnézni a különböző táborfigyelő oldalakon, és kiválasztani a nekünk tetszőt. Ha ismeretlen a hely, nem érdemes csakis az árat nézni, igyekezzünk tájékozódni, tapasztalt szülőktől kérdezni, körülnézni, mielőtt az első nap sírással vagy hazafuvarozással érne véget. Az egészségügyi szempontokra idén nyáron annyira nem kell figyelnünk, egy tábor sem teheti oltástól függővé a jelentkezést, ugyanakkor azt joggal várják el, hogy a megadott héten csakis egészséges csemete érkezzen hozzájuk. A költségeket természetesen a napközis lehetőség választásával csökkenthetjük, ám ez rögtön behatárolja a távolságot is. Némi segítséget nyújt, hogy sok helyen SZÉP-kártyával is fizethetünk. A spórolást egy átlagos magyar család így sem kerülheti el: jól tesszük, ha már most elkezdjük elkülöníteni a szükséges összeg részleteit, sőt, ha igazán odafigyelünk a pénzügyeinkre, már 2021-ben elkezdtük a gyűjtést.

A rászoruló gyerekeknek sajnos csak ritkán szerveznek nyári programokat, de mindenképpen érdemes rákérdezni a helyi hivatalban, a szociális munkásnál vagy az egyházaknál, alapítványoknál, hátha akad valamilyen lehetőség. Jellemzően a kisebb települések tudják egy-egy helyben lakó pedagógus segítségével megoldani a művelődési házban a napközis felügyeletet, de nagyobb városokban is találhatunk lehetőségeket. Az Erzsébet-tábor is kiváló élményt nyújt, a részletekről érdeklődni az iskolánál lehet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.