Bele is halnak ezekbe a jópofának hitt online kihívásokba a tinik

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A beilleszkedés keresése és a népszerűség hajhászása is vezeti a fiatalokat az olyan online kihívások esztelen követéséhez, amelyekbe aztán bele is halhatnak, vagy csak lebénulnak, megvakulnak, leforrázzák testüket, vagy éppen másban tesznek maradandó kárt. Egyre több és veszélyesebb őrület dívik a neten.

A fiatalok érzékenyek a veszélyekkel járó kihívásokra, mivel a kockázat mérlegeléséért és a józan ítélőképesség kialakulásáért felelős homloklebenyük még nem fejlődött ki teljesen. A felelőtlen kihívásokhoz hasonló meggondolatlan hóbortok mindig is velünk voltak, de a közösségi média felerősítette terjedésüket, ráadásul a csoporthoz tartozás és a könnyen jött, gyors népszerűség hamis illúziójával kecsegtetik az egyébként bizonytalan és támpontokat kereső tinédzsereket.

Az aranyhalevő kihívás

Még virtuális világunk születése előtt, 1939-ben aranyhalnyelési őrület lett úrrá az amerikai fiatalokon. A Harvard Egyetem két hallgatójának merészségével kezdődött, majd a főiskolák megpróbálták felülmúlni egymást, amint átterjedt mindazokra, akik valami izgalmas és újszerű részesei akartak lenni. A hasonlóan elmés kihívások azóta az online térben még nagyobb teret kapva hihetetlen gyorsasággal szedik áldozataikat.

Hagyományos beavatási ceremónia alkoholvedeléssel a nagykorúsodó japán fiatalok körében
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Az „Orbeez Challenge”

Ez a kihívás arra buzdítja a gyerekeket, hogy filmezzék le magukat, amint puha gyöngyökkel lövöldöznek idegenekre egy játék pisztoly segítségével. Az elkövetőnek ezután fel kell töltenie a videót bizonyos közösségimédia-platformokra, amelyeken már több mint 150 millióan kerestek rá a „játék” hashtagére. Valószínűleg, közülük csak kevesen mérlegelik, hogy a vízalapú gyöngyök nagy sebességgel kilőve veszélyes lövedékekké válhatnak. Sőt, vannak, akik le is fagyasztják a lövedékül szolgáló gyöngyöt a jobb találati eredmény reményében.

A kihívás március közepén terjedt el, alig egy hónapos fennállása óta rengeteg sérüléshez és letartóztatáshoz vezetett, ugyanis az autóban ülő tinik véletlenszerűen hajtanak oda idegenekhez, elsütik a „gyöngyöket”, majd elhajtanak.

Tekintettel arra, hogy a játék fegyverek valódi lőfegyvernek is tűnhetnek, jogosak a rendőrség aggodalmai, miszerint egy-egy megzavart vagy felbőszített áldozat összetéveszti az esetet egy tényleges lövéssel, és válaszul élestölténnyel reagál. Ez természetesen a gyöngyök gyártójának, a Spin Masternek sem állt szándékában, így már igyekeznek fellépni az ellen, hogy gyöngyeiket lövedékként használja bárki is, a kihívás népszerűségét ugyanakkor egyelőre nem csorbította kérésük.

Az ártalmatlan lövedékek is képesek komoly károkat okozni
Fotó: Sebastian Condrea / Getty Images Hungary

A fahéjas kihívás

Az egyik legutóbbi kihívás a közösségi médiában az egyébként számtalan pozitív élettani hatással rendelkező fahéj lenyelésének ártalmatlannak tűnő feladata volt. Csakhogy a felhívás kikötötte, hogy a kanálnyi porított fahéjat víz nélkül kell a versenyben maradásért lenyelni. A „Cinnamon Challenge” eredményeként több diák került kórházba a tüdejükbe kerülő finom por miatt, ami gyulladást és hegesedést okoz.

Az ájulásig fojtogatós „játék”

Ez a veszélyes hóbort legalább három halálesetért volt tavaly felelőssé tehető. Az épületes „szórakozás” lényege, hogy addig fojtogatnak valakit, amíg az ájuláshoz nem vezet. Ennek az állapotnak az elérése mögött az a remény húzódik meg, hogy talán átélhetővé válik egy rövid euforikus csúcs. A „versenyzők” ennek érdekében visszatartják lélegzetüket eszméletük elvesztéséig. A Centers for Disease Control által végzett tanulmány azonban kimutatta, hogy 1995 és 2008 között nem kevesebb, mint 82 fiatal halt bele ennek az érzésnek a hajhászásába.

Van, amikor már későn érkezik a segítség a túlzásba vitt „játék” után
Fotó: simonkr / Getty Images Hungary

A jégkrémes kihívás

Az előzőekhez képest ártatlan gyermeki csíny, bár Covid idején mégsem veszélytelen az Ice Cream Challenge felhívása, mely arra ösztönözte a „játékos kedvűeket”, hogy bemenve egy boltba lefilmezzék, ahogy kinyitnak egy fagylaltos dobozt, és belenyalnak a jégkrémbe, mielőtt visszatennék a polcra további árusításra. 

A forró vizes kihívás

Azok, akik a fagylalt után meghűléses tüneteket érezhettek, vagy más, kalandra vágyó ifjak részt vehettek a forró vizes kihívásban, melynek során nem kellett többet tenniük az elismertségért, mint egy vödör forró vizet a tulajdon fejükre önteni. Ennek eredményként sokakat kezeltek égési sérüléssel.

A mosószeres kihívás

A mosószerpárnácskák megevésével vagy a mosópor felszívásával járó Tide Pod Challenge is ezeknek a divatos, de annál értelmetlenebb és veszélyesebb tinihóbortoknak a táborát gazdagította.

A 48 órás eltűnés kihívása

A résztvevő egészségén kívül már közvetlenül a szülőkére is komolyabban kihathatott a néhány éve nagy divattá lett álhírterjesztés a fiatalok között, hogy elrabolták őket. Minél tovább kellett fenntartaniuk azt a látszatot, hogy emberrablás áldozataivá váltak. Ezzel kétségkívül elérték céljukat, hiszen igen nagy figyelmet kaptak meglehetősen rövid időn belül.

Nem kell Amerikáig menni a online heccelés veszélybe sodró őrült jelenségéért. Hartung Attila FOMO – megosztod, és uralkodsz című 2019-es filmje is hasonló témát dolgoz fel megrázóan kegyetlen őszinteséggel, hazai terepen.

Clarie McCarthy, harvardi gyermekorvos szerint a tinédzserek veszélyes online kihívásainak sikeréért a homloklebeny fejletlensége okolható, hiszen ez az a rész, amely irányítja az ítélőképességet, a belátást és a kockázatvállalást. Az egyre jelentősebb számú, súlyos következményekkel járó meggondolatlan és elhamarkodott döntésekből fakadó kihívásokat a jövőben fontos lenne szigorúbban figyelemmel kísérni az online felületeken annak érdekében, hogy serdülőink ne sodorják veszélybe saját és mások egészségét.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.