Így nem lesz belőled gonosz mostoha: a gyereket neveled akkor is, ha nem a tiéd

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A filmekben, mesékben előszeretettel teszik a gonosz mostoha kezébe a történet gyilkossággal, kínzással összefüggő szálát, elég csak Hamupipőke történetére gondolni. No de mikor és ki döntött úgy, hogy az apa válás utáni új kapcsolata csakis rémálom lehet?

Már az ókori görögök drámáiban is megtaláljuk a mostohaanyákat (gondoljunk csak bele, milyen beszédes maga a szó, mostoha az időjárás, a Szinonimaszótár pedig az előnytelen, szerencsétlen, kedvezőtlen, hátrányos szavakat sorolja hozzá). Ehhez hozzá kell tennünk, hogy bárhogy is istenítjük ma már őket, az a kor és a nép híres volt a nőellenességéről. A lányokat férjhez adták, akik feleségként külön házban kaptak helyet, és az utcára sem mehettek ki engedély nélkül. Nem véletlen hát, hogy nem egy megözvegyült nő kegyetlen férjét örökítették meg három drámában is az örökkévalóságnak, hanem egy gonosz nőszemélyt. 

Merthogy mi más is érdekelné a házasságra lépő nőt, mint a pénz, az ingatlan, a vagyon? Így hát ármánykodni kezd, hogy az előző feleségtől származó utódokat kisemmizze, magának és esetlegesen születő gyermekeinek pedig minél több mindent megkaparintson. Ennek érdekében semmilyen eszköztől sem riad vissza, miközben szegény naiv férj az egészből alig vesz észre valamit. Innentől kezdve már csak a történetmondók buzgalmára kellett bízni, s a mostohaanyák egy életre megkapták a bélyegüket.

A mostohaanyaság kezdődhet így is: nem garantált rögtön a béke a családban
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

A mostohaanya mint a család vasorrú bábája

A kérdés mind a mai napig aktuális, hiszen a mozaikcsaládok egyre gyakoribbak. Már Karinthyék családjában is „a maga gyereke meg az én gyerekem” verte „a mi gyerekünket”, manapság ezzel még többször találkozunk. Az emberi élet egyre hosszabb, a házasságok egyre kevésbé tartósak, a férfiak életük végéig fogamzóképesek – bár ez nem feltétlenül tesz jót az utódnak –, minden adott hát ahhoz, hogy mostohává váljunk. Márpedig ez az a szerep, amit ha nem akarunk rosszul csinálni, nekünk kell az okosabbnak lenni. Mindvégig. 

Amikor frigyre lépünk egy olyan emberrel, akinek már van gyermeke, egy családba lépünk bele, a lehető legnépszerűtlenebb módon. Még ha semmi közünk sincs az adott kapcsolat végjátékához, ha több év telt is el, végig mi leszünk „az a nő” vagy „az a pasi” (bár a mesékben nem szerepel gonosz mostohaapa, azért tegyünk egyenlőséget a nemek között), akire a volt házastárs nagy valószínűséggel féltékeny, akit közösen utálhat a család összes többi tagjával, a gyerek pedig a család megrontóját, az apa/anya figyelméért versengő kívülállót látja szerény személyünkben. Na innen szép nyerni. 

Hogyan legyünk jó mostohaszülők?

Ha nehezen bírjuk a kritikát, a mostohaszülőség nem nekünk való. Igen ritkán történik meg az, hogy a gyerek vagy gyerekek, az előző feleség és az egész rokonság kedvesen és elfogadóan bánik velünk, megértve nehézségeinket. Nekem szerencsém volt, de ez inkább számít kivételnek, s így is elkövettem egy seregnyi hibát. Amiket akkor láttam meg pontosan, amikor a válásunk után az én gyerekemnek is mostohájává vált valaki más. Íme tehát néhány tipp, ami segíthet kevésbé rögössé tenni ezt az utat:

Ne te legyél az okosabb!

Olvashatsz könyveket, nézhetsz filmeket, a valóságban te vagy az, akinek alkalmazkodnia kell, hiszen te egyedül vagy, a többiek pedig minimum ketten. Lehetnek neked magasröptű nevelési elveid, megpróbálhatod megváltani a világot, új seprű maradsz, akinek nem osztottak lapot. Ez egy olyan helyzet, amit el kell fogadnod. A mostohagyerekednek már van anyja és apja is, azaz ők felelősek érte és ők hozzák meg a döntéseket. Akkor is, ha neked jobb ötleted van. Nekiállhatsz ezt hangoztatni, de nagy valószínűséggel konfliktus lesz a vége. Cserébe nem kötelező szeretned senkit, hagyhatsz időt magadnak arra, hogy kialakuljanak az érzések, nem jelent gondot, ha a barátkozás lassan halad (ezt a luxust egy szülő nem engedheti meg magának). 

Ne akard nevelni azt a gyereket!

Ezzel el is értünk a legfontosabb ponthoz. Amikor mostohaszülővé válsz, és nem célod kivágatni a vadásszal a lány szívét, meg kell találnod a saját helyedet. Nagyon sokat segít, ha megérted, hogy jelenléteddel, tetteiddel folyamatosan hatással vagy a mostohagyerekedre, azaz neveled, akár akarod, akár nem. Ehhez nincs szükség arra, hogy megpróbáld megvásárolni vagy kihízelegni a szeretetét (ez kiskamaszkor felett amúgy is esélytelen) vagy az elfogadását. Ne hívasd magadat anyunak vagy apunak. Ne kényszerítsd rá a nevelési elveidet „amíg az én házamban vagy” jeligével, hiszen pár évvel korábban a szerelmed még valaki más házastársa volt, ami a gyerek fejében érthető módon mélyen rögzült, ahogy az az otthona is. Épp eleget bajlódik azzal, hogy összerakja a kockákból a teljes képet anélkül, hogy te tovább bonyolítanád a helyzetet. Ha kell, lépj egyet hátra, húzd meg a saját határaidat, de tisztelt a többiekét. 

Nem kell, hogy szeressen

Ha azt szeretnéd, hogy harmonikus mozaikcsaládként éljetek együtt, nem erősködhetsz azon, hogy téged mindenki szeressen. A gyerek valószínűleg nem fog, hiszen számára egy idegen vagy, akivel osztozni kell az egyik szülőjén, te vagy az ék, ami garantálja, hogy az anyja és az apja már soha többé ne alkosson egy párt. Ha a másik szülőjének akár csak hangyányi ellenérzése van veled szemben, ő is átveszi azt a narratívát. Kötelességének érzi. Tehát feltehetően nem fog szeretni sem azonnal, ha nagyobb, talán később sem. Ezt el kell viselned, ugyanis cserébe te szeretheted őt. Úgy, ahogy ő azt épp engedi. Nem a szülők, nem is valami negédes meseszereplő karikatúrájaként, hanem úgy, hogy vállalod önmagad, és megpróbálod megérteni a gyerek érzéseit. Megmutathatod neki és a világnak azt, amit a történészek egyébként rég tudnak: a mostohaság nem jár együtt a gonoszsággal, a hatalomvággyal, a rossz bánásmóddal. A nevelt gyereked soha nem hordozza a te génkészletedet (elvileg emiatt kéne idegenkedned tőle), de pont az emel ki a többiek közül, hogy nem ettől teszed függővé a szeretetedet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.