Ha anya ezt mondta, apa ne mondja másképp: a következetes nevelés a gyakorlatban nehezebb, mint gondolnád

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A következetes nevelés biztonságos közeget teremt a határokat, önmagukat és a világot tanuló gyerekek számára.

Amikor még csak egy szép gondolat a gyerek, vagy még annyi sem, és csak az utcán jelenetet rendező gyerekek szülei felett ítélkezünk magunkban csendesen, elégedetten élhetünk abban a hiszemben, hogy mi magunk majd mennyivel jobb szülők leszünk. Olyan könnyű gyors ítéletet mondani, „rögtön látni, hol a gubanc”, és hogy mi lenne a megoldás. Azonban a gyereknevelés nehezebb meló, mint ahogyan azt laikusként (azaz gyerek nélkül) hiszi az ember, és nem biztos, hogy rögtön megtaláljuk a kulcsot az elég jó szülőséghez. Stephanie Cox floridai gyermek- és családterapeuta úgy véli, segíthet ebben: a következetes nevelés előnyeiről és annak nehéz megvalósításáról ír.

Következetes gyereknevelés: kínszenvedés, de megéri

Ahogyan Vekerdy Tamás pszichológus mondta, „a család formálja legjobban a gyereket”, és „ellensúlyként tud megjelenni a környezeti hatásokkal szemben”. Fontos tehát, hogy mit tapasztal, lát a szülőktől a gyerek, és Cox szerint az otthon biztonságát fenyegeti, ha a nehéz, gyerekkel megküzdős pillanatokban feladjuk a következetes nevelést, ha a biztonságot teremtő szabályrendszert, amelyet korábban felállítottunk, a könnyebbség okán figyelmen kívül hagyjuk, mert azt abban a pillanatban elkerülhetetlennek érezzük.

Fontos, hogy az egyértelműen jelzett szabályok áthágásának legyenek következményei, hogy a gyerekek érezzék következetes nevelést
Fotó: MoMo Productions / Getty Images Hungary

Sajnos Cox szerint pont a következetesség betartásában nem jeleskedik az emberiség. Gondoljunk csak bele abba a több száz be nem tartott újévi fogadalomba, amit az évek alatt megfogadtunk, aztán márciusra már el is felejtettünk. Vagy gondoljunk bele abba, mennyire nehéz átváltani egy egészségesebb életmódra, és fenntartani a változtatásokat, hiába tudjuk, hogy mennyivel egészségesebbek lennénk tőle. Vagy hogy mennyire egyszerű engedni a csábításnak, és a diéta közepén mégis megenni azt az egy szelet süteményt, hiába ígérted meg magadnak, hogy ezúttal szigorúan betartod az összes szabályt.

Pedig a következetesség az élet semelyik másik területén sem annyira lényegi, mint a nevelésben, a sors iróniájaként. Hiszen alapvetően nehéz mindig, minden esetben ragaszkodni a kitűzött határokhoz, szabályokhoz, na de ha még ráadásul a gyerek szándékosan feszegeti ezeket (mivel ezáltal tanul a világról), akkor aztán tényleg ember legyen a talpán, aki ellen tud állni az egyszerűbb út hívó szavának. A gyerekek pedig nem fogják rögtön az első pillanattól kezdve, megkérdőjelezés nélkül követni a szülő által kiszabott irányokat. Lehetséges, hogy az elején hallgatni fognak a jó szóra egy kis ideig, de aztán elunják magukat, vagy azt gondolják, szüleik bizonyára már elfelejtették a szabályokat, és újból elkezdik kóstolgatni a veszélyes vizeket, szüleik egyetlen megmaradt idegszálán egyensúlyozva, mindeközben a világ legártatlanabb arcát vágva.

Amikor minden megy a kukába – avagy hol rontjuk el a következetes nevelést

A szülői szabályok, értékek, minták elleni lázadás természetes velejárója a kamaszok fejlődésének Cziglán Karolina pszichológus szerint, ugyanis ezzel tapogatják ki, fedezik fel saját értékeiket, erősségeiket, hogy miként tudják érvényesíteni azokat a vágyaikat, amelyekért meg kell küzdeni, amelyek ellenállásba ütköznek. Cox arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a serdülőkorra jellemző a határok feszegetése, hanem már ennek a jele a kisgyerek közérti makacs ragaszkodása a hőn áhított csokiszelethez.

Cox szerint ösztöneink azt diktálnák, amikor gyermekünk szembeszegül velünk, hogy veszítsük el hidegvérünket, és szálljunk harcba a pimasz kölyökkel, aki ilyenkor az „apja/anyja fia” (a lényeg, hogy a párunk gyereke, nem a miénk). Esetleg a gyerek az, aki szeretne síkra szállni, önérvényesíteni, és pont mi döntünk úgy, hogy – fáradtságból, időhiányból –  kapitulálnuk, elveszítvén a csatát, hogy majd máskor, más fronton folytassuk a háborút. A könnyebb utat választjuk, nem tartjuk be a saját magunk által felállított szabályrendszert: megvesszük a gyereknek azt a szóban forgó csokiszeletet, csak ne ríjon a közért közepén, és nem ítéljük szobafogságra a tininket, aki háromszor egymás után tovább maradt ki este a megbeszélteknél, hogy el tudja vinni kistestvérét az edzésekre iskola után.

A következetes nevelés biztonságos közeget teremthet a gyerekek számára, amiben tudják, milyen cselekedet milyen következményekkel fog járni
Fotó: MoMo Productions / Getty Images Hungary

Azonban ezekben az esetekben fittyet hányunk következetes nevelésünknek, és ezt üzenjük vele gyermekünknek valójában: „Látom, hogy feszegeted a határokat, miközben magadról és a világról tanulsz, és tudom, hogy tudod, hogy éppen a szabályokkal hadakozol. De nem foglak minden alkalommal szembesíteni a következményekkel, szóval sok sikert ahhoz, hogy kitaláld, éppen mennyire engedékeny hangulatban vagyok, vagy hogy mely szabályok számítanak igazán. Rajtad áll vagy bukik, hogy ki tudod-e olvasni a gondolataimat, hogy megszerezhesd, amit szeretnél, és hogy el tudjuk kerülni a veszekedéseket egymás között.” Ha ennyire lecsupaszítva végiggondoljuk cselekedetünk, reakciónk üzenetét, máris egyértelműbbé válik, miért is olyan fontos a következetes nevelés.

Játsszatok egyértelmű játékszabályok mentén

Cox úgy véli, fontos, hogy a szülők egy lapon legyenek a nevelés terén, például abban, hogy hogyan és mikor kerül sor fegyelmezésre. A gyerekeknek nincs arra kapacitása, és nem is kell, hogy az ő felelősségük legyen, hogy egyszerre két különböző szabályrendszerhez próbáljanak meg igazodni, ha a szüleik más nevelési elvek mentén gondolkodnak és cselekszenek. Fontos a szülői egység megtartása.

Másrészt, a gyermekek számára is világossá kell tenni korukhoz illő szinten, hogy mik a szabályok, mit von maga után azok megszegése, és éreztetni kell velük, hogy következetesen ez a szempontrendszer lesz az irányelv az otthoni élet szervezésében. Érdemes rendszeres családi kupaktanácsokat tartani, amelyek során közösen megbeszélitek, hogy mi ment jól, és miben ütköztetek nehézségekbe a héten, illetve hogy felfrissítsétek, mik az elvárások.

Harmadrészt, lényeges a következetesség. Még ha a helyzet vagy az érzelmi, mentális állapotod nem is engedi meg, hogy azonnal hatályba léptesd a szabályok megszegéséért járó büntetést, közöld gyermekeddel, hogy később még megbeszélitek, milyen következményekkel kell számolnia tetteiért.

A következetes nevelés embert próbáló feladat, de végső soron megéri, hiszen biztonságos közeget teremthetünk a konzisztens szabályrendszerrel gyermekünk életében, amelyben tudja, hogy milyen cselekedet mivel jár, hol vannak a határok, amelyeken belül szabadon mozoghat. Érdemes a dicséretek következetességére is figyelni, konkrét dolgokra fókuszálva, és nem túlzásba esve, hogy ne torzítsuk el a gyermek valóságérzetét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.