A következetes nevelés biztonságos közeget teremt a határokat, önmagukat és a világot tanuló gyerekek számára.
Amikor még csak egy szép gondolat a gyerek, vagy még annyi sem, és csak az utcán jelenetet rendező gyerekek szülei felett ítélkezünk magunkban csendesen, elégedetten élhetünk abban a hiszemben, hogy mi magunk majd mennyivel jobb szülők leszünk. Olyan könnyű gyors ítéletet mondani, „rögtön látni, hol a gubanc”, és hogy mi lenne a megoldás. Azonban a gyereknevelés nehezebb meló, mint ahogyan azt laikusként (azaz gyerek nélkül) hiszi az ember, és nem biztos, hogy rögtön megtaláljuk a kulcsot az elég jó szülőséghez. Stephanie Cox floridai gyermek- és családterapeuta úgy véli, segíthet ebben: a következetes nevelés előnyeiről és annak nehéz megvalósításáról ír.
Következetes gyereknevelés: kínszenvedés, de megéri
Ahogyan Vekerdy Tamás pszichológus mondta, „a család formálja legjobban a gyereket”, és „ellensúlyként tud megjelenni a környezeti hatásokkal szemben”. Fontos tehát, hogy mit tapasztal, lát a szülőktől a gyerek, és Cox szerint az otthon biztonságát fenyegeti, ha a nehéz, gyerekkel megküzdős pillanatokban feladjuk a következetes nevelést, ha a biztonságot teremtő szabályrendszert, amelyet korábban felállítottunk, a könnyebbség okán figyelmen kívül hagyjuk, mert azt abban a pillanatban elkerülhetetlennek érezzük.
Sajnos Cox szerint pont a következetesség betartásában nem jeleskedik az emberiség. Gondoljunk csak bele abba a több száz be nem tartott újévi fogadalomba, amit az évek alatt megfogadtunk, aztán márciusra már el is felejtettünk. Vagy gondoljunk bele abba, mennyire nehéz átváltani egy egészségesebb életmódra, és fenntartani a változtatásokat, hiába tudjuk, hogy mennyivel egészségesebbek lennénk tőle. Vagy hogy mennyire egyszerű engedni a csábításnak, és a diéta közepén mégis megenni azt az egy szelet süteményt, hiába ígérted meg magadnak, hogy ezúttal szigorúan betartod az összes szabályt.
Pedig a következetesség az élet semelyik másik területén sem annyira lényegi, mint a nevelésben, a sors iróniájaként. Hiszen alapvetően nehéz mindig, minden esetben ragaszkodni a kitűzött határokhoz, szabályokhoz, na de ha még ráadásul a gyerek szándékosan feszegeti ezeket (mivel ezáltal tanul a világról), akkor aztán tényleg ember legyen a talpán, aki ellen tud állni az egyszerűbb út hívó szavának. A gyerekek pedig nem fogják rögtön az első pillanattól kezdve, megkérdőjelezés nélkül követni a szülő által kiszabott irányokat. Lehetséges, hogy az elején hallgatni fognak a jó szóra egy kis ideig, de aztán elunják magukat, vagy azt gondolják, szüleik bizonyára már elfelejtették a szabályokat, és újból elkezdik kóstolgatni a veszélyes vizeket, szüleik egyetlen megmaradt idegszálán egyensúlyozva, mindeközben a világ legártatlanabb arcát vágva.
Amikor minden megy a kukába – avagy hol rontjuk el a következetes nevelést
A szülői szabályok, értékek, minták elleni lázadás természetes velejárója a kamaszok fejlődésének Cziglán Karolina pszichológus szerint, ugyanis ezzel tapogatják ki, fedezik fel saját értékeiket, erősségeiket, hogy miként tudják érvényesíteni azokat a vágyaikat, amelyekért meg kell küzdeni, amelyek ellenállásba ütköznek. Cox arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a serdülőkorra jellemző a határok feszegetése, hanem már ennek a jele a kisgyerek közérti makacs ragaszkodása a hőn áhított csokiszelethez.
Cox szerint ösztöneink azt diktálnák, amikor gyermekünk szembeszegül velünk, hogy veszítsük el hidegvérünket, és szálljunk harcba a pimasz kölyökkel, aki ilyenkor az „apja/anyja fia” (a lényeg, hogy a párunk gyereke, nem a miénk). Esetleg a gyerek az, aki szeretne síkra szállni, önérvényesíteni, és pont mi döntünk úgy, hogy – fáradtságból, időhiányból – kapitulálnuk, elveszítvén a csatát, hogy majd máskor, más fronton folytassuk a háborút. A könnyebb utat választjuk, nem tartjuk be a saját magunk által felállított szabályrendszert: megvesszük a gyereknek azt a szóban forgó csokiszeletet, csak ne ríjon a közért közepén, és nem ítéljük szobafogságra a tininket, aki háromszor egymás után tovább maradt ki este a megbeszélteknél, hogy el tudja vinni kistestvérét az edzésekre iskola után.
Azonban ezekben az esetekben fittyet hányunk következetes nevelésünknek, és ezt üzenjük vele gyermekünknek valójában: „Látom, hogy feszegeted a határokat, miközben magadról és a világról tanulsz, és tudom, hogy tudod, hogy éppen a szabályokkal hadakozol. De nem foglak minden alkalommal szembesíteni a következményekkel, szóval sok sikert ahhoz, hogy kitaláld, éppen mennyire engedékeny hangulatban vagyok, vagy hogy mely szabályok számítanak igazán. Rajtad áll vagy bukik, hogy ki tudod-e olvasni a gondolataimat, hogy megszerezhesd, amit szeretnél, és hogy el tudjuk kerülni a veszekedéseket egymás között.” Ha ennyire lecsupaszítva végiggondoljuk cselekedetünk, reakciónk üzenetét, máris egyértelműbbé válik, miért is olyan fontos a következetes nevelés.
Játsszatok egyértelmű játékszabályok mentén
Cox úgy véli, fontos, hogy a szülők egy lapon legyenek a nevelés terén, például abban, hogy hogyan és mikor kerül sor fegyelmezésre. A gyerekeknek nincs arra kapacitása, és nem is kell, hogy az ő felelősségük legyen, hogy egyszerre két különböző szabályrendszerhez próbáljanak meg igazodni, ha a szüleik más nevelési elvek mentén gondolkodnak és cselekszenek. Fontos a szülői egység megtartása.
Másrészt, a gyermekek számára is világossá kell tenni korukhoz illő szinten, hogy mik a szabályok, mit von maga után azok megszegése, és éreztetni kell velük, hogy következetesen ez a szempontrendszer lesz az irányelv az otthoni élet szervezésében. Érdemes rendszeres családi kupaktanácsokat tartani, amelyek során közösen megbeszélitek, hogy mi ment jól, és miben ütköztetek nehézségekbe a héten, illetve hogy felfrissítsétek, mik az elvárások.
Harmadrészt, lényeges a következetesség. Még ha a helyzet vagy az érzelmi, mentális állapotod nem is engedi meg, hogy azonnal hatályba léptesd a szabályok megszegéséért járó büntetést, közöld gyermekeddel, hogy később még megbeszélitek, milyen következményekkel kell számolnia tetteiért.
A következetes nevelés embert próbáló feladat, de végső soron megéri, hiszen biztonságos közeget teremthetünk a konzisztens szabályrendszerrel gyermekünk életében, amelyben tudja, hogy milyen cselekedet mivel jár, hol vannak a határok, amelyeken belül szabadon mozoghat. Érdemes a dicséretek következetességére is figyelni, konkrét dolgokra fókuszálva, és nem túlzásba esve, hogy ne torzítsuk el a gyermek valóságérzetét.
