Így erősítsd meg a gyerek immunrendszerét az ősz előtt!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még nincs késő ahhoz, hogy egy kicsit megtámogassuk a gyerekek immunrendszerét az őszi ovi- vagy iskolakezdés előtt. De mivel és hogyan előzhetjük meg a betegségeket? Gyermekorvos segít a legjobb immunerősítő módszerek megtalálásában.

Szinte elkerülhetetlen, hogy az őszi közösségbe kerülést egy gyerek kisebb betegség nélkül megússza, ugyanis a hosszú nyár után újból összeverődő gyerekek csak úgy adják-veszik egymásnak a vírusokat. A szerencsésebbek megússzák egy kis orrfolyással, de a pechesebbek, főleg, akik először kerülnek közösségbe, könnyen lehet, hogy többet lesznek otthon, mint az oviban. Megkérdeztük dr. Aschenbrenner Zsuzsanna csecsemő- és gyermekgyógyászt, hogyan érdemes a gyerek szervezetét felkészíteni az őszi-téli hónapokra, és hogy mire számítsunk, ha esetleg sokat betegeskedik.

Mivel támogathatjuk a fejlődő szervezet immunrendszerét?

Az őszi-téli időszakban is fontos a megfelelő, kiegyensúlyozott étrend és a bőséges folyadékbevitel, de szükség lehet külön vitaminokra és ásványi anyagokra is. A megfelelő D-vitamin-, vas- és cinkbevitel fontos, de a probiotikumoknak és az omega-3 zsírsavaknak is lehet támogató hatása. A béta-glükánok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy kisgyerek kevesebbet legyen beteg.

Az immunrendszer erősítése gyerekeknél is fontos
Fotó: Shutterstock

Immunerősítés céljára teljesen jók az önálló vitaminkészítmények, de a kombinált forma is nyugodtan adható. A vas felszívódását elősegíti a C-vitamin, ezért célszerű ezeket együtt adni. 

Van-e különbség a kicsik és nagyok között?

Bölcsi, ovi kezdetekor érdemes a D-vitamint adni, sőt igazából nem is kell csecsemőkor után abbahagyni. Ezt az iskoláskorúaknak is javasolt szedni. Nekik is bátran adhatók a fent felsoroltak, különösen akkor, ha például egy válogatós gyermekről van szó.

Milyen oltásokra lehet szükség bölcsi vagy ovi előtt?

Nagy a valószínűsége, hogy egy közösségbe járó kisgyerek megfertőződik a bárányhimlő vírusával, ezért célszerű igénybe venni az ellene ajánlott védőoltást. A csecsemők és kisdedek veszélyeztetettek a meningococcus okozta agyhártyagyulladással szemben, így ez is javasolható. A szezon előtt pedig beadatható az influenzavírus elleni védőoltás is.

Mennyire törvényszerű, hogy egy gyerek állandóan beteg lesz, amikor először közösségbe kerül?

Teljesen rendjén való az, ha egy közösségbe kerülő kisgyerek az első őszi-téli szezont sok betegeskedéssel tölti. Azt, hogy ki mennyit lesz beteg, nem lehet előre megjósolni, de általában azok betegeskednek várhatóan kevesebbet, akiknek van nagyobb testvérük, aki ezt-azt már hazahurcolt a közösségből. De ez sem biztos. Ha egy kisgyerek az első téli szezonban egy hetet közösségbe jár, majd kettőt otthon tölt, és ez a ciklus egymás után többször megismétlődik, nem jelenti azt, hogy „gyenge az immunrendszere”, sőt. Egy egyébként teljesen egészséges gyerek is ilyenkor lehet sokat beteg, akár nyolc-tíz fertőző betegség is belefér egy-egy szezonba. Hiszen most találkozik számtalan olyan kórokozóval, amelyektől eddig a családi „burok” jótékony módon megvédte.

Ez az időszak úgy is felfogható, mint az immunrendszer tréningje a későbbi egészségért, betegségmentességért. Azokat a kórokozókat, amelyek miatt most sokat beteg, a későbbiekben az immunrendszere már könnyen felismeri és el is pusztítja, mielőtt azok betegséget okoznának. Néhány hónap kellemetlenségért cserébe hosszú évek betegségmentességét kapják. Ezek a betegségek az esetek 70-80%-ában vírusos fertőzések, amelyek zömében jóindulatúak, megfelelő tüneti kezelés és elegendő gyógyulási és lábadozási idő esetén nyom nélkül, szövődménymentesen gyógyulnak. Már 200 felettire tehető azoknak a vírusoknak a száma, amelyek felelősek ezekért az elsősorban légúti megbetegedésekért. 

Megelőzhetők-e immunerősítőkkel a betegségek?

Sokat tehetünk azért, hogy kisgyerekünk kevesebbet betegeskedjen. A megelőzés tekintetében fontos bizonyos higiénés szabályok szem előtt tartása és alkalmazása. Tanítsuk meg a kicsit mielőbb arra, hogy lehetőség szerint a könyökhajlatába vagy zsebkendőbe tüsszentsen. Ha folyik az orra, törölje meg, vagy jelezze az őt felügyelő felnőttnek, hogy törölje meg az orrát. Fontos az is, hogy ebben az időszakban minél többször mosson kezet, a fűtött helyiséget pedig minél többször szellőztessék át. A téli időszakban elegendő a helyiségeket 20-22 fokra fűteni, megfelelő páratartalom mellett. Az éjszakai órákban még ennyi sem kell, 18-20 fok teljesen komfortos lehet.

Tanítsuk meg, hogy a könyökhajlatba tüsszentsen, ha nincs zsebkendő!
Fotó: Shutterstock

Fontos, hogy hagyjunk elegendő időt a gyógyulásra és a lábadozásra. Ha lehet, ezalatt ne vigyük közösségbe! Betegen vagy legalábbis nem teljesen meggyógyulva sokkal nagyobb az esélye, hogy felülfertőződik egy újabb kórokozóval, és így megnő a szövődmények kialakulásának veszélye. Ezek pedig hosszabb idő alatt gyógyulnak meg, és jó eséllyel itt már antibiotikum adására is szükség lehet. A többieknek pedig azért tehet ez rosszat, mert a még fertőzőképes állapotában bevitt gyermek megfertőzheti a csapat még egészséges tagjait.

Fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálkozás és folyadékbevitel, az elegendő alvás, testmozgás és a szabad levegőn tartózkodás. A kevesebb stresszhatás, a jobb lelki egészség is hozzájárulhat a testi megbetegedések elkerüléséhez. A minőségi együttlétek, tartalmas közös programok nemcsak a kicsik, de a nagyok lelki ellenálló képességét is erősítik.

Aki ovisként beteges, az később is az lesz?

A legtöbb ilyen betegség banális, szövődménymentesen néhány nap alatt gyógyuló hurutos megbetegedés vagy gyomor-bélhurut. Ezek nem igényelnek különösebb kivizsgálást. Az elhúzódó, szövődményes vagy nem szokványos lefolyást mutató betegségek, a súlyosabb kórképek azonban kivizsgálást sürgetnek. Ilyenkor leginkább az derül ki, hogy van például egy háttérben megbújó légúti- vagy táplálékallergia, egy megnagyobbodott, gócként funkcionáló orrmandula vagy esetleg egyfajta hajlam a kisdedkori visszatérő asztmatikus hörghurutokra. Ha ilyen állapotokra van gyanú, érdemes szakembert felkeresni, például fül-orr-gégészt, gyermek-pulmonológust, gasztroenterológust. 

Fotó: Shutterstock

Úgy tíz-tizenkét éves korra az immunrendszer eléri azt a működési fokot, mint ami egy nagyobb gyerekre vagy felnőttre jellemző, ezalatt számos kórokozóval találkozik, úgy is mondhatjuk, hogy immunrendszere megedződik. Ezután már jóval ritkábban számíthatunk megbetegedésekre. Ha mégsem így alakul, akkor ennek érdemes utánajárni.

Arra azért számítani lehet, hogy ahányszor új közösségbe kerül (például bölcsiből oviba, oviból iskolába), átmenetileg többet betegeskedhet, hiszen az új társakon túl újabb vírusokkal és baktériumokkal is kapcsolatba kerül.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.