Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.
Az elmúlt évek irodalomtörténeti kutatásai meglehetősen részletesen feltárták Maugli karakterének alapjait. A fiút, akiről a személyt mintázhatta az író, Dina Sanicharnak hívták, kortársai pedig egyszerűen csak Farkasfiúként emlegették. Élete a 19. század végének egyik legkülönösebb és legtöbbet vitatott történetévé vált Indiában. A valóságban azonban nem kalandok és barátságok, hanem elszigeteltség és magány volt a sorsa.
A vadászok először farkasnak hitték
A fiúra 1867 elején bukkantak rá vadászok Észak-India sűrű erdeiben. Egy farkast követtek, amikor egy barlang közelében
észrevettek egy különös teremtményt,
amely előbb két lábra állt, majd gyorsan visszaereszkedett négykézlábra, és eltűnt az állat után a rejtekhelyen. A férfiak csak később döbbentek rá, hogy nem egy vadállatot, hanem egy gyermeket láttak.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A beszámolók szerint a fiút végül füsttel kényszerítették elő a farkasokkal közös búvóhelyéről. Hevesen védekezett, harapott és karmolt, miközben megpróbált kiszabadulni fogvatartói közül. A vadászok végül elfogták, majd egy Agra városában működő árvaházba vitték.
Kihívásokkal teli sors
Az erdőben talált fiú az intézménybe kerülve a Sanichar nevet kapta, amely helyi nyelven annyit jelentett: szombat – ezen a napon érkezett ugyanis az árvaházba.
Viselkedése hosszú ideig inkább emlékeztetett egy állatéra, mint egy emberére.
Négykézláb közlekedett, nem tűrte a ruhákat, és nyers húst, valamint csontokat rágcsált. A jelek alapján egyértelmű volt, hogy emberi környezethez élete során nem volt köze, állatok között nevelkedett.
Az árvaház dolgozói hiába próbálták megtanítani beszélni vagy evőeszközöket használni, Sanichar szinte teljesen néma maradt. A korabeli feljegyzések szerint hallása is súlyosan károsodott volt, ami jelentősen befolyásolta szellemi fejlődését, ami korához képest, a szocializáció teljes hiányában erősen megkésett állapotban volt. Az erősebb hanghatások pedig annyira megijesztették, hogy ezek hatására azonnal valamilyen búvóhelyet keresett magának az árvaház épületében.
Bár idővel alapvető kommunikációs funkciókat elsajátított, például kézjelekkel képes volt egyszerűbb dolgokat megérteni, soha nem tudott teljesen beilleszkedni az emberek közé.
A történetét később G. C. Ferris dolgozta fel, aki 1902-ben egy könyvet publikált az esetről Sanichar, the Wolf-Boy of India (Sanichar, az indiai Farkasfiú) címmel, amelyben leírja a fiú megtalálásának körülményeit és a sikertelen integrációja során tapasztalt viselkedési mintáit.
Művében külön hangsúlyozta, hogy Sanichar sorsa gyökeresen eltért Rudyard Kipling 1894-ben kiadott A dzsungel könyve mesegyűjteményében szereplő Maugli kalandjaitól. Míg Kipling hőse bátor és talpraesett fiúként jelenik meg, addig a valódi Farkasfiú egész életét elszigeteltségben töltötte, és valódi kapcsolatot az állatokkal sem tudott kialakítani.
Sanichar végül nem élhetett hosszú életet, 1895-ben elhunyt. Az ő igazi sorsából pont az hiányzik, ami a Maugli-történetekben később mindig pozitív végkifejletként jelenik meg: az erdőben talált Farkasfiú sosem találhatott rá valós emberi identitására.
Kapcsolódó: Jane Austen életének egyes részleteit örökre kitörölték az emlékezetből.
