A Nébih központja mellett működtettek horror hentesüzletet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Fény utcai piac harmadik emeletén található húsos üzletről van szó.

Elég vakmerőnek kell lenni ahhoz, hogy a Nébih központjához legközelebb eső piacon próbáljunk  penészes és romlott kolbászt elrejteni, valamint a legalapvetőbb higéniai szabályokra is fittyet hányni. Nem is sikerült a Kollár és Tsa Kft.-nek a művelet, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai a Fény utcai piac harmadik emeletén található húsárú üzletben ugyanis 3,2 tonna lejárt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejű, jelöletlen vagy egyéb okból nem nyomon követhető, valamint penészes, erősen szennyezett és szabálytalanul előállított, vagy tárolt terméket találtak.

Most pedig képzeljük el azt az esetet, amikor a Nébih munkatársa kiszalad a szomszéd utcában lévő piacra egy jó kolbászt venni az ünnepekre, erre azt látja, hogy az egész üzletben nagy a rendetlenség, az egyik sarokban egy cipő, a másikban egy esernyő árválkodik, a működőképtelen, koszos kézmosót meg inkább kukának használják.

Galéria ikon

7

Galéria: Penészes és lejárt szalámik és kolbászok
Fotó: nebih.gov.hu

Azt persze nem tudjuk, hogy hogyan bukkantak az igénytelen húsos üzletére, de nem lennénk meglepve, ha valóban egy sima piaci séta miatt került volna a látóterükbe a bolt. A közlemény a cipőkön és esernyőn túl kitér arra, hogy az élelmiszert tartalmazó kartondobozok, ládák közvetlenül a padozaton álltak, a radiátorcsövön kolbász lógott. De hasonló gondatlanság jellemezte az egységben fellelt árukészletet is. A termékek között jelentős mennyiségben voltak a lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, jelöletlen vagy – dokumentáció hiányában – nem nyomon követhető élelmiszerek. Az árucikkek egy része penészes, erősen szennyezett volt, továbbá azokat a hűtési lánc megszakításával, szobahőmérsékleten tárolták, illetve, kifejezett jogszabályi tiltás ellenére, lefagyasztották. Ezen élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt összesen több mint 3,2 tonna termék forgalomból való kivonását, forgalmazásának megtiltását és megsemmisítését rendelte el a Nébih.

A boltot akkor bezárták, a húst megsemmisítették, de a közleményből kiderült, hogy azóta újra kinyitottak, mert a feltárt hiányosságokat sikerült pótolni, vagyis alaposan kitakarítottak, megszerelték a csapot és úgy tűnik vettek néhány friss kolbászt, amik már nem a radiátorcsövekről lógnak.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.