Eltűnik a kukorica Magyarországról: ezek a növények vehetik át a helyét

Repedezett, kiszáradt föld, kevés zöld növénnyel
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utóbbi években egyre többször hallhattuk, hogy a klímaváltozás miatt a kukorica termesztése Magyarországon hamarosan lehetetlenné válhat, a sokkoló előrejelzések szerint ugyanis az Alföld jelentős része már néhány évtizeden belül alkalmatlan lesz a kukorica termesztésére.

A fenológiai modellek alapján Délkelet-Magyarország, így a Dél-Alföld, Békés, Csongrád-Csanád, valamint a Tiszántúl jelentős része már 2040–2050 körül veszélybe kerülhet, miközben az ország középső részein, például a Duna–Tisza közén 2050–2070 között válhat kritikussá a termőföldek helyzete.

A hőség és szárazság lehetetleníti el a kukorica termesztését

A helyzetnek az oka a nyári extrém hőség és az ez okozta párolgás, amely miatt a kukorica virágzáskori hőstresszt szenved el, és a tartós 35 °C feletti hőmérsékletben drasztikusan romlik a termékenyülése.

Nyugat-Magyarország és az északi hegyvidéki térségeknek azonban kedvezőbb a klímájuk, a domborzatuk és a számottevőbb csapadék miatt a század végéig is alkalmas területek lesznek a kukorica termesztésére.

Ez a folyamat mindenesetre nem a kukorica egyik évről a másikra történő eltűnését jelenti, hanem azt, hogy a jelenlegi termesztési rendszer válik gazdaságtalanná.

A kukorica helyét számos más növény termesztése veheti át a jövőben
Fotó: Dmytro Skrypnykov / Getty Images Hungary

Ezek a növények vehetik át a kukorica helyét

A gazdaságok már most próbálnak alkalmazkodni szárazságtűrőbb hibridekkel, precíziós öntözéssel, talajkímélő műveléssel, vízmegtartó gazdálkodással, valamint a vetés korábbra hozatalával, hogy elkerüljék a júliusi hőhullámokat.

Bizonyos térségekben azonban elkerülhetetlen, hogy a kukorica helyét más növények vegyék át, aminek az egyik legnagyobb nyertese a cirok lehet.

Ez a növény sokkal jobban viseli a száraz és forró időjárást, és bár piaca jelenleg még nincs – amely egyébként komoly jövőbeli kihívást jelent –, a hazai gazdák már egyre többet kísérleteznek vele.

Megfelelő vízellátás mellett fontos növénnyé válhat a magyar gazdaságokban a szója, valamint előtérbe kerülhetnek olyan szárazságtűrő kalászosok, mint az őszi árpa vagy a durum búza. A napraforgó már ma is az egyik legjobban alkalmazkodó nagy kultúrnövényünk, de mellette olyan új, jelenleg még kevésbé elterjedt növények is teret nyerhetnek, mint

Idézőjel ikon

a köles, a csicseriborsó és a különböző fehérjenövények.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A kukorica visszaszorulása miatti aggodalmak ellenére ez a változás korántsem jelenti a magyar mezőgazdaság összeomlását, hiszen az agrárium a történelem során már többször teljesen átalakult és alkalmazkodott a környezethez. A klímaváltozás egy újabb fordulópontot lehet, amikor a siker kulcsa nem egyetlen növény megmentése, hanem a teljes rendszer átalakítása lesz. A vízvisszatartás, az öntözés fejlesztése, a talajok regenerációja, az agroökológiai módszerek mind döntő szerepet játszanak majd a hazai gazdálkodás jövőjében.

Kapcsolódó: Nagy bajban a hazai mezőgazdaság: ikonikus magyar zöldségről kéne lemondani

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.