10 tipp, hogy kezelni tudd a minden eddiginél bizonytalanabb jövőt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szokásokból összegyúrt lények vagyunk. Amikor minden a tervek szerint halad, úgy érezzük, mi irányítjuk a sorsunkat. A nem várt fordulatok azonban nagy fokú stresszt és szorongást okoznak. Ezekből az elmúlt időszakban bőven kijutott. Még fel sem ocsúdtunk a koronavírus-járvány első három hullámából, máris jöttek a nyugtalanítóbbnál nyugtalanítóbb bel- és külpolitikai események, miközben erdőtüzekkel, hurrikánokkal és hőséggel itt van a küszöbön a klímakatasztrófa, a mesterséges intelligencia pedig napról napra ugrásszerűen fejlődik. Mit lehet kezdeni ennyi bizonytalansággal?

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (röviden: APA) frissen megjelent tanulmánya, a Stress in America Survey bemutatja azokat a módokat, ahogyan a kiszámíthatatlanság megjelenik a hétköznapjainkban. A kutatás eredményei szerint az amerikaiak egyharmada rendszeresen szorong a váratlan kiadásoktól és a világgazdaság instabilitásától. Kétharmadukat aggodalommal tölti el az egészségi állapotuk alakulása, és magának az egészségpolitikának a változásai. Kell-e kórházba menniük, és lesz-e jól felszerelt kórház, ahol szakszerűen ellátják őket? 

A vizsgálatokból az is kiderült, hogy az emberek különbözőképpen reagálnak a bizonytalanságra. Van, aki könnyebben veszi ezeket az akadályokat, míg mások kevésbé tolerálják a kiszámíthatatlanságot. Ők kevésbé rugalmasak, hajlamosabbak a rossz hangulatra, a negatív érzésekre, a szorongásra. 

Bármelyik csoportba is tartozz, a váratlan fordulatokat te sem kerülheted el. Éppen ezért az APA szakértői összegyűjtöttek 10 egyszerű tanácsot, amelyeket betartva felkészültebben várhatod a jövőt.

Így kezelheted a bizonytalanságot

  1. Légy kedves magadhoz. Teljesen természetes, hogy különbözünk egymástól. Vannak, akik gyorsabban alkalmazkodnak új helyzetekhez, míg másoknak tovább tart az átállás. Ha nehezebben tűröd a kiszámíthatatlanságot, mint a barátaid, ne ostorozd magad. Légy türelmes, biztosíts időt magadnak a változáshoz. 
  2. Gondolj a korábbi sikereidre. Minden bizonnyal voltak már olyan stresszes események az életedben, amelyeken sikeresen túljutottál. Meríts erőt ezekből a tapasztalatokból. Gondold át, mi volt hasznos akkor, mit tettél, ami bevált, és mi az, amit ezúttal másképp kellene csinálnod. 
  3. Fejlessz új készségeket. Amikor viszonylag nyugodt mederben zajlik az élet, próbálj ki a komfortzónádon kívül eső dolgokat. Ülj le tárgyalni a főnököddel, kezdj el egy új sportot, vagy vállalj olyan feladatot, amiben kevesebb rutinod van, de jó lenne érteni hozzá. Ezek a tapasztalatok mind segíthetnek az önbizalmad fejlesztésében, és edzetté tehetnek, hogy majd azokat a nehéz helyzeteket is kezelni tudd, amelyeket nem te választottál. 
  4. Korlátozd a hírfogyasztást. Amikor valami aggaszt minket, nehéz más dolgokkal foglalkozni. Az a hírözön viszont, amiben élünk, felerősítheti a félelmeidet. Maradj tájékozott, de tarts szüneteket. Pihenj, hogy az életed más területeire is maradjon kapacitásod. Különösen az esti órákban, közvetlenül lefekvés előtt hagyj magadnak időt, hogy leválhass a napi hírekről. 
  5. Arra fókuszálj, ami rajtad múlik. Rengeteg mentális energiát elvesz, amikor olyan dolgokon szorongunk, amik felett nincs kontrollunk. Újra és újra elképzeljük a legrosszabb forgatókönyveket, hosszú órákat töltünk a negatív eseményeken való töprengéssel. Amikor ezt a fajta terméketlen rágódást észleled magadon, próbálj meg kiszállni a helyzetből. Ráérsz akkor gondolkodni a dolgon, ha már biztosat tudsz.  
  6. Fogadd meg azt, amit másoknak tanácsolnál. Ha egy barátod keresne fel ugyanazzal a témával, ami téged aggaszt, mit javasolnál neki? Ha ezt a mentális játékot végigpörgeted magadban, az lehetővé teszi, hogy egy kicsit kívülről nézz rá a problémádra, ami által egy másik perspektívával és új ötletekkel gazdagodhatsz. 
  7. Gyakorold az öngondoskodást. Ne hagyd, hogy a stressz megzavarja az egészséges rutinjaidat. Törekedj arra, hogy egészségesen táplálkozz, eleget mozogj és aludj. Ez legyen az alap, amihez ragaszkodsz. Ugyanakkor érdemes lehet kiegészíteni mindezt olyan tevékenységekkel, mint a jóga vagy a meditáció, amelyek szintén segítenek a stresszoldásban. 
  8. Fordulj azokhoz, akikben megbízol. Sokan elszigetelődnek, amikor stresszesek vagy aggódnak. De a társas támogatás fontos. Gyakorlati és érzelmi segítséget is jelenthet, ha meg tudod beszélni a nehézségeidet a partnereddel, a családoddal, a barátaiddal. 
  9. Irányítsd, amit tudsz. Fókuszálj azokra a dolgokra, amiket te tudsz kontrollálni. Néha ez nem sok. De ha csak annyi, hogy megtervezed, mikor mit eszel a héten, vagy minden este kikészíted a másnapi ruhádat, már az is sokat segíthet, mert a biztonság érzetét adja. Ha vannak rutinjaid, az megnyugtató struktúrát képes adni a napjaidnak. 
  10. Kérj segítséget. Ha úgy érzed, eláraszt a stressz, és nehezen birkózol meg a bizonytalansággal, keress fel pszichológust. A szakemberek azért vannak, hogy segítsenek neked, és eszközöket adjanak a kezedbe, amelyek használatával később önállóan is boldogulni tudsz. Hozzájuk fordulni nem szégyen, hanem a saját lelki egészségedért vállalt felelősség. Ha anyagilag megteheted, miért nyűglődnél egy problémával egyedül, ha szakértő segítségével gyorsabban, több önismereti hozadékkal és több hosszú távú előnnyel is megoldhatnád?
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.