Szívbetegség esetén általában a baj elhárulta után is orvoshoz kell járni. A rendszeres ellenőrzés szó szerint életet menthet. Szakértő mondja el, miért kulcsfontosságú a kontroll.
Az elmúlt hat hét során a nagy vadsűrűség miatt gyors ütemben kezdett terjedni a sertéspestis a déli vármegyékben. Az országos főállatorvos új fertőzési körzeteket jelölt ki. A helyi vadásztársaság közzétette, milyen korlátozások léptek életbe, és mit kell tenniük azoknak a vadászoknak, akik az érintett körzetekben mozognak.
Októbertől megváltozhat a szakrendelések menete: a szakorvosi kontrollvizsgálathoz akkor is új beutaló kellhet, ha három hónapon belül jelentkezik be a beteg – szerepel egy friss törvénymódosításban.
A kapitalista világgazdaságban mindennap azt az üzenetet kapjuk direkt és indirekt módokon, hogy a pénzen igenis lehet boldogságot venni. Igaz, ezt főként azért teszik, hogy költekezésre sarkalljanak minket, de a boldogságkutató Matthew Killingsworth szerint a pénz igenis képes boldogítani minket. Az egyre dráguló élet mellett ez lehet, hogy most nem a legkellemesebb hír.
A függőkkel való munkám során a kontroll mindig szóba kerül. Nem véletlenül, hisz a függőség kéz a kézben jár a kontrollal és annak elvesztésével. A szer tudat- és közérzetmódosító. A függő az adott szer használatával képes jól, komfortosan érezni magát bármikor, függetlenül attól, hogy milyen a világ. A szerhasználat öngyógyítás a fájdalomra, mert a szerhasználó így kontrollálni tudja az érzéseit. Megvéd a rossz érzésektől. Beállva teljesen mindegy, mi van a külvilágban, mi zavar, mi kellemetlen. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása saját élményeken alapszik.
Édesanyám annyira szeretett iskolába járni, hogy kislányként, miután hazaért, felsorakoztatta a babáit, és leadta nekik az aznapi tananyagot. Időnként számonkérést is tartott, mindegyiküknek készített játék ellenőrzőt, szorgosan vezette a jegyeiket. Nem csoda, hogy később a tanári pályát választotta, és mára több mint 3 évtizede oktatja a diákokat (egyébként abban az iskolában, ahova ő maga is járt annak idején). Ám a gyerekek többsége közel sem élvezi ennyire az iskolát, mint anno az én anyukám. Sokan egyenesen utálnak ott lenni, vagy arról számolnak be, hogy állandóan unatkoznak. Mi lehet a háttérben?
A legtöbbünk számára egyértelmű, hogy a fizikai bántalmazás elfogadhatatlan, és ha valaki megüt, akkor előbb-utóbb megérik a gondolat, hogy ideje kilépni a kapcsolatból. Az viszont sokkal kevésbé evidens, ami megelőzi, sőt előrevetíti a fizikai abúzust.
Talán te is felfigyeltél már arra az érdekes mintázatra, ahogyan sokan az érzelmeikről, különösen az emberi kapcsolatokban felbukkanó érzelmeikről beszélnek. Gyakran úgy utalnak rájuk, mintha nekik az égvilágon semmi közük nem lenne hozzájuk, mindig csak valami külső dolog, személy vagy történés készteti őket arra, hogy bizonyos módokon érezzenek. Addig nyaggatott, hogy teljesen kikészültem. Olyat szólt, hogy hirtelen elöntötte az agyamat a düh. Nem támogat eléggé, ezért érzem ilyen elhagyatottnak magam. Ismerős? Miért mondunk ilyeneket?
Szokásokból összegyúrt lények vagyunk. Amikor minden a tervek szerint halad, úgy érezzük, mi irányítjuk a sorsunkat. A nem várt fordulatok azonban nagy fokú stresszt és szorongást okoznak. Ezekből az elmúlt időszakban bőven kijutott. Még fel sem ocsúdtunk a koronavírus-járvány első három hullámából, máris jöttek a nyugtalanítóbbnál nyugtalanítóbb bel- és külpolitikai események, miközben erdőtüzekkel, hurrikánokkal és hőséggel itt van a küszöbön a klímakatasztrófa, a mesterséges intelligencia pedig napról napra ugrásszerűen fejlődik. Mit lehet kezdeni ennyi bizonytalansággal?
Azok az ismerőseim, akik házépítésre adták a fejüket, egytől egyig szenvednek. Rengeteg munkával, stresszel jár a folyamat, vészesen fogy a pénz, mindig pont abból nincs, ami igazán tetszik, megbízhatatlan a mesteremberek egy része, könyörögni kell a munkásoknak, nem haladnak a dolgok, óriási a csúszás. A sok-sok hátrány ellenére miért vágnak bele mégis annyian? Miért marad vonzó opció a házépítés a klímakatasztrófa korában, amikor nem igazán kellene tovább növelni az épített felületek mennyiségét a világban?
Foglalkozhatunk túl sokat a szerelmünkkel? Noha az odaadás és a kedvesség az egészséges, szeretetteljes kapcsolatok nélkülözhetetlen alappillére, túl is lehet adagolni őket. Előfordulhat, hogy minden jó szándékod ellenére pont az állandó buzgalmaddal és segíteni akarásoddal korlátozod a másikat, veszélyezteted a kapcsolatot és teszed önmagadat is elégedetlenné. Régi mondás, hogy a kevesebb néha több, de ebben az esetben is érdemes megszívlelni. Mutatjuk, miért.
Létezik egy olyan szorongástípus, amely nem megbénítja az embert, hanem épp ellenkezőleg, örökké mozgásban tartja, hajtja előre. A személy azt éli meg, hogy állandóan tennie kell valamit, különben haszontalan. Úgy érzi, egyre többet és többet kell teljesítenie, hogy értékes legyen. Kívülről nézve minden rendben van vele, sőt szinte tökéletesnek tűnik. Sikeres, egyben van, nyugodt. Ám a belső megélése ettől meglehetősen különbözik: rendkívül nehezen húzza meg a határait és retteg a kudarctól. Miről lehet felismerni?
