Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Talán te is felfigyeltél már arra az érdekes mintázatra, ahogyan sokan az érzelmeikről, különösen az emberi kapcsolatokban felbukkanó érzelmeikről beszélnek. Gyakran úgy utalnak rájuk, mintha nekik az égvilágon semmi közük nem lenne hozzájuk, mindig csak valami külső dolog, személy vagy történés készteti őket arra, hogy bizonyos módokon érezzenek. Addig nyaggatott, hogy teljesen kikészültem. Olyat szólt, hogy hirtelen elöntötte az agyamat a düh. Nem támogat eléggé, ezért érzem ilyen elhagyatottnak magam. Ismerős? Miért mondunk ilyeneket?
Teljesen természetes, hogy az érzelmeink jelentős része társas interakciók során lobban be. Végtére is emberek vagyunk. Viszont ha folyamatosan azt éled meg, hogy az érzéseid tőled függetlenül működnek, nem hozzád tartoznak, és nem vagy képes felelősséget vállalni értük, az több okból is problémás lehet. Dr. Lisa Firestone pszichológus PsychAlive-on megjelent cikke alapján foglaljuk össze, miért érdemes saját magadnak tulajdonítanod az érzéseidet.
#1 Hogy ne érezd tehetetlennek magad
Mások viselkedése könnyen triggerelhet minket: rátenyerelnek valamilyen érzékenységünkre, akár a tudtukon kívül, mi pedig hevesen reagálunk, visszatérünk a zsigeri működésmódjainkhoz. Néha nem is értjük, mi történik velünk. Kiabálunk, támadunk, menekülünk, lefagyunk. Azt éljük meg, hogy az intenzív érzelmi válaszunk közvetlenül az ő cselekedetükhöz kötődött, ugyanakkor fontos tudatosítani magunkban, hogy az érzelmeink bennünk léteznek, mi irányíthatjuk őket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ki kéne kapcsolni az érzéseinket, vagy el kéne tűrnünk, ha rosszul bánnak velünk.
Csupán azt, hogy vannak körülmények, amelyeket nem változtathatunk meg, de a róluk való gondolkodásunkat és a hozzá fűződő érzelmeinket igen. Egy vizsgát vagy egy munkahelyváltást felfoghatunk fenyegetésnek és kihívásnak is. Ha utóbbit választjuk, jó eséllyel sokkal motiváltabbak leszünk a megoldások keresésére. Általában nem objektív szituációkra reagálunk, hanem a szituációkkal kapcsolatos értelmezéseinkre. Sok múlik tehát azon, hogy hogyan interpretálunk valamit. Ha azt hiszed, hogy az érzéseid, a lelki jólléted mások kegyétől függ, rengeteg hatalmat veszítesz.
Lényeges, hogy az önértékelésedet képes legyél függetleníteni a többi ember veled kapcsolatos véleményétől, ugyanakkor képes maradj befogadni a konstruktív kritikát. Ha másokat hibáztatsz az érzéseidért, nehezebben tudod megfigyelni, mi játszódik le benned. Helyette érdemes inkább megkérdezned magadtól, hogy miért lettél ennyire zaklatott. Mik a helyzetnek azok az elemei, amelyek miatt ennyire rosszul érzed magad? Hogyan értelmezed őket? Miről szólnak, mire emlékeztetnek? Hogyan kezelted a helyzetet? Hogyan lenne érdemes reagálnod a jövőben, és mi az, amitől most jobban éreznéd magad? Szeretteink támogatása nélkülözhetetlen a lelki egészségünkhöz, de ha azt veszed észre, hogy önállóan egyáltalán nem tudod megnyugtatni saját magadat, akkor túlságosan függsz a környezetedtől. Érdemes lehet az autonómiádon, az érzelmi önszabályozásodon dolgozni.
#2 Hogy ne tartsd magad mindenben áldozatnak
Amikor a fókuszunk túlságosan kívülre helyeződik, előfordulhat, hogy másoknak akarjuk tulajdonítani a felelősséget, ahelyett, hogy kíváncsibbak lennénk a saját reakcióinkra. Ez alól persze kivételt képez az erőszak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a bántalmazás mindig a bántalmazó felelőssége, aki gyakran válogatott manipulációkkal zavarja össze az áldozat valóságészlelését. Ebben a cikkben nem ezekről az esetekről van szó, hanem azokról, amikor úgy is áldozatszerepet veszünk fel, hogy valójában sokkal több kontrollunk lenne alakítani az életünket. Amikor passzivitásba menekülünk, állandóan csak panaszkodunk, ahelyett, hogy megpróbálnánk tanulni, változtatni, fejlődni. Persze az emberek ezt sem direkt vagy lustaságból csinálják. Reakciójuk általában őszinte, gyakran fájó múltbeli élmények talaján jön létre.
Lehet, hogy a jelenlegi megélésük azt hívja elő bennük, amikor még kisgyerekek voltak, mindenféle hatalom nélkül, kiszolgáltatva a szüleiknek. Amikor felnőttként olyan dolgok történnek velünk, amelyeket nem mi választottunk, nehezen befolyásoljuk vagy értjük meg őket, az a gyerekkorunkra emlékeztethet minket. De ma már nem elég észrevennünk, hogy egy helyzet észszerűtlen, igazságtalan vagy fenyegető. Azóta felnőttünk, és sok mindent tehetünk azért, hogy a boldogulásunkat elősegítő válaszokat adjunk.
#3 Hogy mélyebbre áss
A legintenzívebb érzelmi reakcióid általában a történetedhez kötődnek. Hajlamos lehetsz arra, hogy különösen bántónak érezz valamit, amire régről rezonálsz. Ha például gyerekkorodban hangosnak tartottak vagy teherként kezeltek, különösen fájdalmas lehet megélned, ha egy szeretted kimerült, bosszús. Ha gyerekként nem figyeltek rád eléggé vagy elutasítottak, akkor kifejezetten rosszul eshet, ha a partnered elfelejt valamit, amit megígért neked. Ha csak a jelenben látod a reakcióidat, megtagadod az esélyt, hogy jobban megismerd önmagad. Milyen múltbeli események aktiválódtak benned a jelenben? Ha állandóan olyan érzések kerítenek a hatalmukba, amelyeket nem tudsz befolyásolni, illetve nem illeszkednek a felnőtt életedhez, az rengeteg félreértéshez, konfliktushoz vezethet. Légy kíváncsi az érzéseidre, hogy önmagaddal is empatikus lehess. Minél több mindent megértesz a belső folyamataidból, annál tisztábban fogod látni az emberi kapcsolataidat is, mert képes leszel majd különválasztani, hogy mi a te részed egy veszekedésben, és mi a másiké.
#4 Hogy eljuthass az adaptívabb válaszokig
Az érzelmek birtokba vétele nem arról szól, hogy elnyomjuk, eltemessük vagy megtagadjuk őket. Minden érzésed érvényes, elfogadható és feltárásra érdemes. Ha viszont az érzelmeidről való gondolkodást azzal zárod rövidre, hogy a környezetedet teszed felelőssé értük, akkor nem fogsz eljutni az énednek azokhoz a rétegeihez, amelyek komoly hatással vannak az életedre. Majdnem így járt dr. Firestone egyik kliense is, aki arról számolt be a pszichológusnak, mennyire rosszul érezte magát amiatt, hogy a férje este kimerülten hazajött egy többnapos munkaútról, röviden köszönt, majd lefeküdt aludni. A nő nem értette, a férfi miért nem ad ajándékot neki, miért nem mutat hálát, hogy vigyázott a gyerekekre, miért nem fejezi ki, hogy hiányzott neki. Úgy érezte, hogy a férje nem szereti, és természetesnek veszi a fáradozásait. Bár ezek a félelmek a nemi hatalmi egyenlőtlenségek miatt társadalmunkban korántsem alaptalanok, Firestone felfigyelt a nő zavarára, miközben az élményeiről beszélt.
Kiderült, hogy a pácienst a felidézés során mély szomorúság szállta meg. Arra is rájött, honnan ismerősek számára ezeket az érzések. Családjának legfiatalabb tagjaként a szülei és testvére gyakran hisztisnek, finnyásnak bélyegezték, valahányszor kifejezte, mit szeretne, így egy idő után inkább bezárkózott. Azóta is szégyent érez, ha kérnie kell valamit. Amikor ez az összefüggés a rendelőben világossá vált számára, megkönnyebbült. Ellenállt a késztetésnek, hogy az első impulzusára hallgatva cselekedjen, és összevesszen a férjével. Firestone elmondása szerint jól tette: a nő később felhívta a pszichológust, és lelkesen elmesélte, hogy mire hazaért az ülésről, a férfi finom vacsorával várta, és elmondta neki, mennyire hiányolta az elmúlt pár napban, amit külön töltöttek.
Függetlenül a partnere cselekedeteitől, az, hogy a nő utánaeredt az érzéseinek és megvizsgálta őket, segített neki valami fontosat megérteni a múltjáról. Ekkor érkezett el arra a pontra, hogy a sebzett énje mellett a férfival is empatizálni tudott, aki dög fáradtan esett haza a kiküldetéséről. Ha kíváncsian fordulsz a benned zajló folyamatok felé, akkor a hangsúlyt az önmagad vagy a másik kritizálásáról a saját működésed, illetve a köztetek lévő dinamika mélyebb megértésére helyezheted át. Azt is felismerheted, hogy felnőttként ma már sokkal több eszközöd és hatalmad van ahhoz, hogy lépéseket tegyél a lelki jólléted biztosítására.
