A párkapcsolatok dinamikáját és a felnőttkori kötődési stílusokat vizsgáló olasz kutatócsoport meglátása szerint nem pusztán a korai szülő-gyermek viszonyban kell keresni a vissza-visszatérő párkapcsolati problémák gyökerét.
A pszichológusok már a ’80-as évek óta foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miként befolyásolja párkapcsolataink dinamikáját az, hogy életünk első éveiben hogyan viszonyultak hozzánk a szüleink vagy gondozóink. A kötődéselmélet értelmében azok a belső munkamodellek, amelyek alapján felnőttként társas kapcsolatainkban működünk – például hogy mennyire tudunk megbízni a másikban vagy mennyi figyelmet, törődést várunk el a partnerünktől –, a korai éveink kötődési mintázatára vezethetők vissza.
Ezért van az, hogy a biztonságosan kötődő felnőttek jellemzően sikeresebben küzdenek meg a társas kapcsolataikban felmerülő problémákkal, míg például a szorongó-aggodalmaskodó kötődési stílusú emberek egészen másként észlelik a valóságot és kezelik a konfliktushelyzeteket: reménytelenül elhanyagoltnak érezhetik magukat például attól, hogy partnerük nem válaszol azonnal az üzenetükre, és ezt a bizonytalanságérzetet akaratlanul is kivetíthetik a másikra.
Egy olasz kutatócsoport szerint azonban a bizonytalan kötődési stílus mellett az úgynevezett éretlen elhárító (énvédő) mechanizmusoknak is fontos szerepük van a kontrollvesztettség állapotának kiváltásában – írja a Psychology Today.
A Journal of Affective Disorders című szaklakban publikált tanulmány szerzői a pszichodinamikus elméletre hivatkozva hívják fel a figyelmet arra, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint az énvédő mechanizmusok olyan válaszreakciók, amelyeknek a funkciója megakadályozni az „én”-t személyesen negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. De miközben az énképet jótékonyan védik a hibáival való bántó szembesüléstől, eltorzíthatják a valóság megfelelő érzékelését. Ebből a szemszögből pedig a szorongó–aggodalmaskodó kötődési stílus csak részben lehet forrása egy párkapcsolatban a túlzott elvárásoknak, a visszautasítástól való félelemnek vagy a folyamatos visszacsatolás igényének.
Ki gyakrabban, ki ritkábban, de szinte mindannyian szorongunk valami miatt, a belső feszültség csökkentésére pedig énünk két dolgot tehet: vagy növeli a problémamegoldó erőfeszítéseinket (amennyiben a külvilágból érkező fenyegetésről van szó), vagy pedig a valóság torzításával megakadályozza, hogy egyáltalán érzékeljük a szorongást. Ez utóbbi célból pedig tudattalan lelki manőverek kisebb garmadája áll a rendelkezésünkre. Ezekkel az elhárító mechanizmusokkal foglalkozunk új pszichológiai sorozatunkban.
A pszichodinamikus megközelítés alapján az alábbi három kategóriába sorolhatók az énvédő mechanizmusok:
- éretlen védekezési mechanizmus,
- jelentős valóságtorzítással járó védekezési mechanizmus,
- érett védekezési mechanizmus, mely a potenciálisan fenyegető érzésekre és tapasztalásokra adott viszonylag tudatos válaszreakcióként fogható fel.
Azt a partnert, aki túlreagálja az általa észlelt és megélt elhanyagoltságot, annyira elvakíthatja a visszautasítástól való félelem és szorongás, hogy képtelen realizálni a valóságot. A kutatók szerint tehát a bizonytalan kötődés és az éretlen védekezési mechanizmus kombinációja válthatja ki a pánikot abból az emberből, aki a partnere támogatásának hiányát érzékeli.
A kötődési stílusok hatását a védekezési mechanizmusok erősítik vagy gyengítik
Giacomo Ciocca és munkatársai egy statisztikai modell segítségével összesen 1129, Olaszországban és Albániában élő egyetemi hallgató kötődési stílusát, énvédő mechanizmusait, valamint pszichés distresszük mértékét vették górcső alá. A vizsgálatban részt vevők átlagéletkora 22 év (a legidősebb alany 49 éves) volt, többségük (65 százalék) nő volt.
Az eredmények alapján a kutatók feltételezése beigazolódott: a szorongó-aggodalmaskodó kötődési stílusú alanyok valamennyien magasabb szorongásszintről számoltak be. Ciocca és munkatársai mindezt azzal magyarázzák, hogy a bizonytalan kötődési stílusú emberek nemcsak a párkapcsolatukban érzik magukat védtelennek, hanem saját identitásérzetük is bizonytalan. Ezek az emberek éretlen énvédő mechanizmusok révén kerülik el, hogy szembesüljenek gyengeségükkel, ám ezzel akaratlanul is csak olajat öntenek a tűzre. Ahelyett, hogy felismernék és elfogadnák a korlátaikat, kétségbeesetten próbálják leplezni őket. Aki pedig útjába áll ennek az éretlen elhárító mechanizmusnak, az nagy eséllyel válik projekció vagy passzív-agresszív viselkedés áldozatává.
A Psychology Today cikke arra is rávilágít, hogy miként hasznosíthatjuk e kutatás eredményeit a párkapcsolatunkban, és hogy hogyan támogathatjuk partnerünket az érzelmek tudatosabb kezelésében.
- Fel kell ismernünk partnerünk bizonytalanságának forrását. Senki sem vágyik bizonytalan kötődési stílusra. Az, hogy a másik túlságosan követelőző, nem személyes döntéséből fakad.
- Támogatnunk kell a partnerünk identitásérzetét. Egy párkapcsolatban mindkét fél csak profitálhat abból, ha felismerik egymás erősségeit és pozitív tulajdonságait.
- Türelmesnek és megértőnek kell lennünk a partnerünkkel. Nem könnyű higgadtnak maradni, amikor a másik állandóan támad vagy teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. De ha tudatosítjuk magunkban, hogy nem szándékosan, akarattal cselekszik úgy, ahogy, azzal komoly harcokat előzhetünk meg.
- Vezessük rá a partnerünket arra, hogy érettebb védekezési mechanizmusokat is elsajátítson. Ilyen lehet például a humor, főleg, ha jól időzítünk vele. Amikor úgy érezzük, elérkezett a megfelelő alkalom, vessük fel a javaslatunkat, miszerint a viccelődés és nevetés rengeteget tud segíteni a feszültségoldásban és a rossz érzések hatástalanításában.
- Használjuk a korábbi párkapcsolati konfliktusok emlékét arra, hogy fejlődhessünk és felkészüljünk a következő nehéz helyzetre. Lehetőleg nyugodt körülmények között próbáljunk sort keríteni egy olyan beszélgetésre, ahol közösen, vádaskodás nélkül dolgozunk azon, hogy megértsük a múltbeli nézeteltérések és kontrollvesztett állapotok lehetséges forrását.
- Tanuljunk meg lazítani. Nem könnyű egy olyan ember boldogtalanságával együtt élni, aki különösen fontos számunkra, ezért a partnerünk mellett arról is gondoskodnunk kell, hogy időnként levezessük a felgyülemlett feszültséget. Legyen szó barátokkal való találkozásról vagy egy hobbiról, az énidő minden párkapcsolatban alapvető joga kell legyen a feleknek. Ha tehát időben lefektetjük az alapszabályokat, nagyobb eséllyel fogadja el a partnerünk, amikor éppen nagy szükségünk van arra az énidőre.
Ha a fent leírtak alapján a partneredre vagy magadra ismersz, akkor az első és legfontosabb lépés a változás útján az, hogy megpróbáljátok megérteni a kötődési stílusotok hátterét. Addig ugyanis, amíg csak a felszínen kapirgáltok, a kapcsolatotok legfeljebb stagnálni fog, fejlődni nem. Hadd zárjam a jó tanácsok sorát Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta gondolataval: „Lehet, hogy az új stratégia egy kicsit melósabb, de megéri ezt választani, mint újra meg újra meg újra meg újra megismételni azt, ami nem válik be.”
