Senki nem hezitál sokáig, ha szidnia kell a munkahelyét. Ha nem kéne szidni, egyszerűen annyi a kérdés, hogy beszélj róla, akkor is pillanatok alatt eljut az ember odáig, hogy mit utál a legjobban a munkahelyén.
Pedig ugye ébren töltött életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük. Nem elég az, hogy hétből öt nap 8-10 órát, de a nyugdíjkorhatár kitolódásával ezt már akár negyven-ötven éven keresztül is tesszük. Nagyon nem mindegy, hogy eközben boldogok vagyunk-e. Vagy ha nem is boldogok, legalább elégedettek. Aki azt mondja, hogy nem azért jár dolgozni, hogy boldog legyen, hanem hogy pénzt keressen, az arra szerződik a sorssal, hogy meg sem kísérli magát jól érezni életének nagy részében. Ami nem nyertes stratégia. De mitől lesz boldog valaki a munkájában?
A munkahelyi felméréseknek, amikben megkérdezik, hogy mennyire elégedettek a dolgozók, van egy sajátos eredményük. Ha azt kérdezzük meg, hogy melyik tényező igazán fontos ahhoz, hogy ön itt elégedett legyen, akkor a válaszolók mondanak ezt-azt. Jövedelem, csapatmunka stb. De ha az elégedettség mértékét, és az egyes tényezők megítélésének kapcsolatát nézzük, akkor az látható, hogy valójában nem a fontosnak tartott dolgok határozzák meg az elégedettséget, hanem mások. Például az, hogy milyen ember a közvetlen vezető. Vagy a fejlődési lehetőség. Ebből az a tanulság, hogy nem mindig találjuk el pontosan, mire van szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön. Viszont ha rengeteg ember tapasztalatát összerakjuk, akkor már talán megbízhatóbb az eredmény, és tényleg lehet képet alkotni arról, hogy mi igen, és mi nem tesz minket boldoggá a munkahelyen.
A Harvard Business Reviewban összefoglalták, hogy a 155 országra kiterjedő idei boldogság-felmérésben mi jött ki a munkával kapcsolatos boldogságról. Ezek az adatok többszázezer, a világ minden pontján élő ember tapasztalatából tevődnek össze. Megkérdezték az emberektől, hogy milyen mértékben élnek át pozitív és negatív érzelmeket, mennyit nevetnek, mosolyognak és stresszelnek – és használták a Cantril-létra nevű mérőeszközt. Ez utóbbinál az a feladat, hogy az ember képzeljen el egy tízfokú létrát. A létra legfelső foka a számodra elképzelhető legjobb élet, ha pedig a földön állsz, az az elképzelhető legrosszabb. És azt kell megmondani, hogy hogy érzed, jelenleg hányadik fokán állsz a létrának. 2017-ben sokszázezer ember a világ rengeteg országában a következőképp viszonyul a munkához:
A legkevésbé boldogak a fizikai dolgozók
Nos igen, ez bizony így van. Függetlenül attól, hogy építőiparban, gyártásban, mezőgazdaságban vagy bármilyen más iparágban dolgozik valaki, a fizikai munkások érzik úgy, hogy a létra alsó szintjein állnak. És nem csak az általános, élettel való elégedettség szempontjából van ez így, hanem ha azt kérdezik, hogy mennyi pozitív érzelmet élt át valaki aznap, akkor is. Erre lehet azt mondani, hogy hát egy csomó minden mástól függ az elégedettség, például az anyagi helyzettől, kortól, családi állapottól, és nyilván ezek is különbözhetnek a fehér galléros dolgozók és a fizikaiak között. Meglepő módon azt találták, hogy ha ezeknek az egyéb tényezőknek a hatását kiszűrik, akkor is fennmarad a különbség.
Vállalkozónak, szabadúszónak lenni nem könnyű pálya
Nagy átlagokat tekintve az alkalmazottak jóval boldogabbak, mint akik valamilyen formában önmagukat foglalkoztatják. Ami fura, mert erős hitünk van arról, hogy az a vágyunk, hogy a magunk urai legyünk. Ezt akkor akár el is felejthetnénk, hiszen az derül ki, hogy nem ez az út a boldogsághoz. Azért ha egy kicsit alaposabban bogarászunk az adatok között, akkor árnyaltabb kép bontakozik ki. A saját vállalkozást vivők a létra magasabb fokán érzik magukat, vagyis összességében elégedettebbek a helyükkel a világban, csak eközben halálra stresszelik és aggódják magukat.
Legrosszabb a munkanélküliség
Az csak egy dolog, hogy a munkanélküliség anyagi gondokat jelent. De mennyi reménytelenséget, céltalanságot, tehetetlenséget és ezekből fakadó negatív érzést élnek át a munkanélküliek. Munkanélkülinek lenni annyira destruktív, hogy ha a dolog megváltozik, és végre talál munkát az illető, az általános elégedettségérzete akkor sem tér vissza az eredeti szintre. Beleég az emberbe a munkanélküli időszak boldogtalansága, és nehéz kilábalni belőle. És nem csupán az egyes emberre hat rosszul, de kihatása van a környezetre is: azokon a területeken, ahol nagyobb a munkanélküliség, lényegesen kisebb az elégedettsége azoknak is, akik dolgoznak.
Ha érdekel, milyen állás lenne jó neked...
... akkor kattint az állás.hura, válaszd a megtalálom gombot, és kiderül, milyen állások felelnek meg leginkább a végzettségednek és a tapasztalataidnak. Ha legközelebb is erre jársz, rögtön találkozol a személyre szabott ajánlatokkal.
Az életünk különböző szakaszaiban másképp (nem) örülünk a munkának
Az ember munkával való elégedettsége, munkájából jövő öröme U-alakú görbén mozog. Fiatalkorban szeretjük a munkát, még lelkesít. A fiatalok a munkájuk jövőbemutató részeitől éreznek izgatott várakozást, örömet. Az még nem annyira gond nekik, ha éppen nem szeretik az adott feladatkört, mert bíznak benne, hogy vezet valahova. Ezen kívül örülnek a fizetésnek, a társaságnak, és annak, ha marad szabad idejük is.
A 35-45 év közöttiek élete küzdelem: ők a legkevésbé boldogok a munkájukkal. Túl sok nekik a stressz, a felelősség, túl kevés a fizetés, hajszoltak és fáradtak. Ez végülis logikus, a magánéletben is ilyen tájt viselik a legtöbb felelősséget az emberek. Nyomasztó, hogy mi mindent kellene még megteremteni. Vagy jó lenne magasabb pozícióban lenni, de nem megy, akkor azért elégedetlenek, – vagy magasabb pozícióban vannak, aminek a felelőssége túl sok, akkor azért stresszesek. Ebben az életkorban tűnik a legrosszabbnak a munka-magánélet egyensúlya is. Ja, és még a feladataikat is utálni szokták.
Nyugdíj előtt pedig újra inkább örülünk a munkának. Az idősebbek elégedettebbek a munkakörükkel, az pedig már nem nyomasztja őket, hogy hova lehet továbblépni, és mit szól a vezetőség a teljesítményükhöz.
Nemcsak a pénz számít
Boldogít a pénz, hogyne. Természetesen az a helyzet, hogy minél jobban fizetett állásban van valaki, annál elégedettebb az életével és a munkájával. De messze nem ez az egyetlen hatás, ami hozzájárul az elégedettséghez. Kiemelkedően fontos az, hogy jut-e idő arra, hogy az embernek legyen magánélete, vagyis a sokat emlegetett work-life balance. Az is hozzátesz a boldogsághoz, ha a munka változatos, és van lehetőség új dolgokat tanulni. A munka biztonsága, és a munkahelyi társaság, az hogy valaki mennyi támogatásra számíthat munkahelyétől és munkatársaitól nehéz helyzetekben szintén fontos.
Szóval, amikor arra gondolunk, hogy milyen kevés a fizetés és mennyi bajunk van a munkahelyünkön, akkor azért az is eszünkbe juthat, hogy talán vagy egy-két dolog, amivel mégis elégedettek lehetünk. Ha nem is most, talán nyugdíj előtt eljön majd az az idő.
