A szóbeli bántalmazásban a legrosszabb, hogy észre sem vesszük

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiabálás, leszólás, vádaskodás, fenyegetés. Ezek mind a verbális erőszak különböző megnyilvánulásai, melyek hosszú távon megnyomorítanak egy kapcsolatban.

Minden kapcsolatban előfordul, hogy néha bántjuk egymást, ez elkerülhetetlen. Azonban a bántás és a bántalmazás között hatalmas különbség van. Ha elfelejtem megvenni a tejet, amit a másik kért tőlem és ez neki rosszul esik, azonban ezt megbeszéljük és törekszem rá, hogy máskor észben tartsam, ez a bántás kategóriájába tartozik. A két kulcsszó, hogy be/elismerem és motivált vagyok a fejlődésre/változásra, fontos nekem a másik jóléte, illetve az, hogy örömet okozzak neki. A bántalmazás célja a hatalom gyakorlás, a másik feletti kontroll uralása. A bántalmazó párkapcsolatban merev hierarchia működik. Az ilyen kapcsolatban hiába jelzem, hogy bántó a másik viselkedése vagy szavai, nem lesz változás.

Tudjuk már azt, ha verés, leköpés vagy akár lökdösés fordul elő egy párkapcsolatban, az már erőszaknak számít. Azt is tudjuk, ha párunk módszeresen leépíti barátainkat, szeretteinket, nem engedi, hogy dolgozzunk és állandóan féltékeny, szintén gyanakodhatunk rá, hogy bántalmazó kapcsolatban élünk.

Az azonban kevésbé ismert tény, ha párunk kiabál velünk, érzelmeit nem mutatja ki vagy akár nem szól hozzánk szintén párkapcsolati erőszaknak minősül.

Sokan nem is sejtik, hogy kapcsolatuk mindennapos eleme a bántalmazás. A szóbeli bántalmazást nagyon nehéz fülön csípni, hiszen bár nincsenek látható nyomai, következményei annál inkább maradnak. Mivel leggyakrabban négyszemközt zajlik, az elszenvedők még inkább csak magukban és az érzéseikben bízhatnak. A bántalmazók  társaságban lehetnek elbűvölőek, nagyon kedvesek, odaadóak és figyelmesek, így a környezet gyakran amikor az áldozat megosztaná miben is él, értetlenül áll az elmondottak előtt. Borzasztó nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból, hiszen a elnyomó szépen lassan leépíti párja önértékelését, elnyomott elveszíti az élete feletti kontrollt. A verbális bántalmazás elnyom és kontrollál, az ilyen kapcsolatban élő személy egyre tehetetlenebbnek érzi magát. A szóbeli bántalmazás idővel egyre intenzívebbé válik, a másik fél megszokja a bántó szavakat és egy idő után már természetesnek tekinti amiben él.  

A szóbeli erőszak fajtái

  • elfelejtés: előfordul, hogy kiesik valami a fejünkből, viszont, amikor rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy párunk elfelejti azokat az eseteket, amikor jelezzük számára, hogy megbántott minket, az már bántalmazás.
  • kiabálás: amennyiben partnerünk agresszívan szól hozzánk, amit jelzésünkre sem hagy abba, az szóbeli erőszak.
  • bagatellizálás: Ha a megbántott fél jelzi, azt gondolja nem veszi komolyan a párja, a tipikus reakció lehet:  “ ugyan már nem is úgy történt.”  “ Lehet, hogy lefutottad a margiszigetkört kétszer, de ez semmit nem jelent. Pláne nem azt, hogy ügyes vagy.” “ ugyan már, az nem is volt olyan nagy dolog.”
  • hallgatás: Látszólag úgy tűnhet, ez jóval  “lájtosabb”, mint a kiabálás, hisz legalább csend van. Ám gondoljunk bele, ha a másik úgy tesz, mintha ott sem lennénk, ha hozzászólunk nem válaszol, az mennyire nehéz és frusztráló tud lenni. Pláne, ha ezt napokig teszi. A hallgatással létezésünket vonja kérdőre, ami rendkívül személyiségromboló hatású.
  • leszólás:  Amikor az áldozat esetleg jelzi, hogy megbántva érzi magát, majd erre az a válasz érkezik, hogy “ túl érzékeny vagy “. “ Semmi humorod nincs” “ nem érted a viccet “ “ már megint képzelődsz. “  “ bolhából elefántot csinálsz! “ “mindent felfújsz” “már megint kezded” “mindent félreértesz”
  • titkolózás: ha azt érezzük társunkról meglehetősen keveset tudunk, gyakran nem tudjuk merre jár, azt sem, hogy kb.. mikor ér haza. Ha elmondjuk neki gondolatainkat erről, akkor gyakran tagadja, hogy ő titkolózna.  “Elmentem, majd valamikor jövök, ne várj."  “Ma este később jövök haza.“
  • ellenkezés: “ Nincs igazad! “ “ azt sem tudod miről beszélsz” Legyen a téma bármi, a bántalmazó nem akar és tud párjával egyetérteni, állandó ellenséget lát benne.
  • viccnek álcázott szóbeli erőszak: Szülés után néhány hónappal a kismamán maradt némi súlyfelesleg ami őt nagyon zavarta. Párja gyakran tonna bébinek nevezte, ami a nőnek nagyom fájt. Szólt is erről, de férje felháborodottan és sértődötten közölte vele, hogy: “ Neked semmi humorod nem maradt”
  • vádaskodás, hibáztatás: “ Azért késtem el a munkából, mert TE nem keltettél fel időben “
  • ítélkezés, kritizálás : megalázó helyzetbe hozza partnerét mások előtt. Megbélyegzően beszél vele: “Szerencsétlen ostoba vagy!“  “Nincs kitartása semmihez.” “Folyton nyafog.”
  • lekicsinylése az áldozatnak, vagy az áldozat számára kedves dolgoknak: “Te egy jó levest nem vagy képes megcsinálni." “Semmire nem vagy képes." “Hihetetlen, hogy ezeket olvasod, szánalmas…”
  • parancsolás kérés helyett, utasítás.  “Most nem mehetsz el!” "Vidd ezt innen!” "Erről nem beszélünk!" "Most ezt csináljuk és kész!"
  • fenyegetés gyerekek elvételével való fenyegetés, öngyilkossággal való fenyegetés: “Ha elhagysz, viszem a gyerekeket!“ “Ha elválsz tőlem, nem bírom ki és öngyilkos leszek.“ “Ha nem csinálod azt, amit mondok/ azt amit akarok, akkor elválok tőled, szeretőt fogok tartani, nagyon dühös leszek.”
  • a beszélgetés akadályozása, vagy mellébeszélés: a bántalmazó célja, hogy abbamaradjon a beszélgetés, lezárja azt és bizonyos információkat visszatartson: “Ez a beszélgetés nem vezet sehová, részemről befejeztem.” “Fogd már be a szád!" “Ne hisztériázz!"
  • aláásás: megvonja az érzelmi támogatást a másiktól, önbizalmát és elszántságát is megtöri.

A szóbeli  bántalmazás a másik által megélt élményeknek, érzéseknek a megtagadása. A folyamatban az elnyomott rövid idő után a megélt valóságot is megkérdőjelezi magában, amíg nem ismeri fel, hogy bántalmazó kapcsolatban él, magában keresi a hibát.

Amennyiben a fentiek alapján felmerül Önben, hogy a kapcsolatában a szóbeli erőszak jeleit fedezi fel, mindenképpen kérjen segítséget! Kérjen személyes konzultációt egy segítő szakembertől, vagy keresse fel a  következő szervezetek valamelyikét a NANE egyesületet, (illetve a) PATENT Egyesületet, valamint az  Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot.

Mindenkinek joga van egy partnerkapcsolatban a biztonsághoz, és senki nem érdemli meg, hogy bántalmazzák.

Következő írásomban a bántalmazó személy lehetséges vonásait és a szóbeli erőszak hatásait veszem sorba. Arról is írok később, hogyan védhetjük meg magunkat egy verbális bántalmazóval szemben.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Juhász Dániel pszichológus gyermekpszichológus, pár- és családterápiás tanácsadó, a Humánia Pszichológia Blog szerzője, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági és nevelési problémákkal is. A life coach csapat tagja továbbá Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus az emPatika munkatársai, valamint  Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Kurán Zsuzsa
Kurán Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.