12 újévi fogadalom, ami hazavágja a fogyókúrát

Olvasási idő kb. 5 perc

Odáig jó, hogy életmódváltásra készül, de nem mindegy, milyen célokat tűz ki maga elé.

Ha eljön az új év, mindenki lázas fogadkozásba és fogyókúrába kezd. Nem mindegy azonban, hogy az ember milyen ígéreteket tesz, milyen célokat tűz ki maga elé, ugyanis akár saját maga is szabotálhatja a diétát. „Az emberek azért hajlamosak olyan könnyen felhagyni a fogyókúrával, mert a céljaik nem reálisak. Ha úgy érzik, hogy elbuktak, inkább bedobják a törülközőt, ahelyett hogy még egy esélyt adnának maguknak” - magyarázta Toby Amidor dietetikus a Huffington Post cikkében, ami azt foglalja össze, melyek azok a fogadalmak, amelyeket jobb lesz kerülni, ha nyárra bikini-kompatibilis testet akar.

1. Leadok tíz kilót!

Ne tűzzön ki irreálisan túlzó célt maga elé: inkább azt fogadja meg, hogy hetente egy kilótól szabadul meg a megfelelő étkezéssel és egy kis mozgással, ez ugyanis még tartható is. Például fogyasszon ezután csak zsírszegény tejtermékeket, és vegye rá magát, hogy hetente háromszor fél órát eddzen” – tanácsolja Amidor. Persze ha valaki szereti a hosszú távú feladatokat, akkor nem kell ennyire elaprózni.

Fotó: Kokhanchikov

2. Kipróbálom a ... diétát!

Állítólag nem szabad bedőlni a nagyon menő fogyókúrás módszereknek sem. Hogy miért? Mert a legtöbb módszer megköveteli, hogy a diétázó intsen búcsút valamelyik fontos ételcsoportnak. Ez amellett, hogy ismét egy irreálisan drasztikus változás - tehát könnyű elbukni -, nem is biztos, hogy egészséges. A szakember szerint fontosabb (és az igazán egészséges étrend alapja) a megfelelő adagolás és a kiegyensúlyozottság, amibe néha még az édes bűnözés is belefér.

3. Nem megyek többé étterembe!

Ezt sem érdemes megfogadni, mert csak még frusztráltabb lesz tőle, az meg semmi jóhoz nem vezet. A dietetikus szerint nem kell lemondani az éttermi étkezésekről, de indulás előtt érdemes megenni 10 szem mandulát vagy egy almát, hogy ne éhségtől kopogó szemekkel üljön le az asztalhoz. Előételként pedig rendeljen egy könnyű salátát, kutatások szerint ugyanis azok a nők, akiknél saláta a kezdőfogás, 12 százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztanak egy étkezés alatt, mint azok, akik ezt kihagyják.

4. Amíg le nem fogyok, napi 900 kalóriánál nem eszek többet!

Ha ilyen drasztikusan keveset eszik, akkor lehet, hogy gyorsan lefogy, de a kiéheztetett szervezet a leadott kilókat azonnal szépen vissza is fogja szedni, mihelyt kicsit is lazít a diétán. Ezért, ha biztosra akar menni, és mindenképp egy ilyen komoly fogyókúrával szeretné elérni az álomsúlyt, mindenképp érdemes konzultálnia szakemberrel, akár orvossal is.

5. Kipróbálom a léböjtkúrát!

A karácsonyi zabálás után jó ötletnek tűnhet a méregtelenítés, de nem mindegy, hogyan. Lisa DeFazio, a sztárok táplálkozási szakértője szerint érdemes a fogyókúrát egy kétnapos, 1200 kalóriás tisztítókúrával kezdeni. „Reggeli és ebéd helyett fogyasszon friss zöldséglevet vagy fehérjeturmixot, a vacsora pedig tartalmazzon teljes kiőrlésű magvakat, zöldségeket és sovány húst (halat vagy csirkét)” – tanácsolja DeFazio.

6. Vegetáriánus leszek!

Ahhoz, hogy csökkentse a kalóriabevitelt, nem feltétlenül kell elhagynia a húsokat. DeFazio szerint az újdonsült vegetáriánusok közül az életmódváltás után sokan hízásnak indulnak, mert nincsenek tisztában azzal, hogy egyes növényi eredetű táplálékban is mennyi kalória lehet - a tejtermékekről nem is beszélve. Persze, ha a fogyási szándék mellett más oka is van annak, hogy nem akar többé húst enni, akkor természetesen váltson nyugodtan. 

7. Nincs több gyorséttermi kaja!

Tanya Zuckerbrot, az F-Factor Diet kitalálója úgy véli, csak pillanatnyi sikert érhet el az ember azzal, ha minden finom, de nem annyira hasznos ételt megtagad magától. Sokkal többre megy azzal, ha betartja a 80/20-as szabályt, vagyis ha 80 százalékban egészséges ételeket fogyaszt, a maradék húsz százalékot nyugodtan fenntarhatja a bűnös élvezeteknek.

8. Kihagyom a reggelit, ezzel is kevesebb kalóriát viszek be!

Bár logikusnak tűnik kihagyni egy étkezést, ezzel sem jut közelebb a kitűzött célhoz, sőt! Egyes kutatások szerint ugyanis a királyi reggeli éppen, hogy segít abban, hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól. Egy tanulmányban például azt állítják, hogy azok a túlsúlyos emberek, akik reggel nem tagadták meg maguktól az édességet, sokkal jobban teljesítettek, mert a nap további részében már nem kívánták a nasst - ellentétben azokkal, akik reggeliztek egy mértékletes adagot, de süti nélkül.

9. Nem eszek este kilenc után!

Bár sokan állítják, hogy nekik az is segített a fogyásban, ha késő este már nem ettek semmit, nem biztos, hogy ez mindenkinél beválik. A szakértők szerint inkább az a fontos, hogy az ember eleget, (mondjuk legalább hét órát) aludjon, ugyanis a Pennsylvania Egyetem kutatása szerint akik nem tudják magukat éjszaka rendesen kipihenni, másnap jóval több kalóriát fogyasztanak, mint azok, akik megfelelően aludtak.

Fotó: Kokhanchikov

10. Sokkal többet fogok edzeni!

Jim White személyi edző szerint érdemes ennél sokkal konkrétabb célt kitűzni, ha a testmozgásról van szó. Azt tanácsolja, hogy a kezdők eleinte hetente csak egyszer álljanak neki kardió-, és súlyzós gyakorlatokat végezni. Három hét után már növelni kell a terhelést heti két alkalomra, és az a cél, hogy szépen, lassan eljussanak a heti öt alkalomig.

11. Hetente négyszer jógázom!

Jógázni nagyon hasznos, de önmagában nem elég a fogyáshoz, egy óra alatt ugyanis mindössze 200 kalóriát lehet vele elégetni - állítja Jim White. Vagyis emellett a mozgásforma mellett érdemes alakformáló, zsírégető órákra is eljárni vagy bármilyen más edzés szóba jöhet, ami megdolgoztatja a szívet (lásd például az előző pontot, ugye).

12. Mindennap két órát töltök az edzőteremben!

Ez sem jó ötlet. Egyrészt, mert ha nincs hozzászokva a rendszeres mozgáshoz, akkor fokozatosan kell hozzászoktatnia a szervezetét az új dolgokhoz; másrészt, mert a túl hosszú edzésekre egy idő után ráun az ember. Ezért érdemes próbát tenni például félórás intervall edzésekkel: ezek egyrészt nagyon hatékonyak, másrészt nem lesz olyan éhes edzés után, mintha hosszasan kínozta volna magát.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.