
Jóval kisebb a sikeres forgalmi vizsgák aránya, mint a korábbi években, az oktatók is csak találgatják az okokat.
Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.
Indokolt esetben életmentő lehet a vizsgálat, ám túlzott mértékben megnövelheti a rák kockázatát.
A hatóság gyanúja szerint elkerülhető többletköltséggel járt az ATM használata, ezért indított vizsgálatot a GVH.
A rendőrség annak ellenére vizsgálódik Gene Hackman ügyében, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget.
Az egészségügyi határértéken túli mennyiségben találtak rákot okozó anyagokat bizonyos táplálékkiegészítőkben.
Pár másodperc csak a vizsgálat, mégis nagyon fontos következtetéseket vonhatunk le eredményéből.
Kiderült, meddig élnek a magyarok az Unió többi országához képest.
Dél-Amerika legfélelmetesebb hangszerének tartották e sípot, amelyről most különös dolgokat derítettek ki a kutatók.
Mire való a szűzhártya, és miért tulajdonítunk – ráadásul tévesen – ekkora jelentőséget a szüzességnek?
Az esetleges előjelek vagy kezdődő problémák még időben felismerhetők.
Nem sok energiaital ment át a vizsgán, 35-ből 30-nál valamiféle problémát találtak a szakemberek.
A friss rendelet értelmében ez az orvosi vizsgálat már nem kötelező.
Vannak olyan munkahelyek, ahol fenntartják a munkaalkalmassági orvosi vizsgálatokat.
Akkora áremelés történt több alapvető élelmiszernél, hogy azt már felül kell vizsgálni a szaktárca szerint.
A szájban gyakran jelenlévő baktériumok képesek akár a rákos sejteket is elpusztítani.
Sokaknak nem tetszik, hogy bizonyos korosztályok számára kötelezővé tennék a szűrővizsgálatokat.
Ásványvizes és üdítőitalos műanyag palackok ügyében indított vizsgálatot három cég ellen a versenyhivatal.
A gyomor és bélrendszer fájdalommentes szűrővizsgálatával több beteg élete is megmenthető lenne.
A kötelező orvosi vizsgálatok köre így fest majd.
Az egészségügyi jogszabályváltozások egyik elemeként vezetik be a kötelező vizsgálatokat.
Már eleve többe kerül a tavalyi díjnál is.
Egy vizsgálat több olyan anyagot is talált a termékben, ami súlyos veszélyt jelenthet az egészségre nézve.
Alapvető változások történnek ebben a szervedben, amelyeket bizonyos vizsgálatok is ki tudnak mutatni.
A tesztelt élelmiszerek mintegy felében rákkeltő anyagokat találtak.
Kiderült, kiknek nagyobb az esélye az inszomniára, ahogyan már azt is tudni, mi lehet a gond a napközbeni szundikálásokkal.
Sokak számára számos szűrővizsgálat érhető most el ingyenesen.
Egy új tesztnek köszönhetően az olyan korai stádiumú rákos betegség is felismerhető, melynek még semmilyen tünete nincs.
A teszten olyan digitális lázmérőt is találtak, amely minden mérésnél más értéket mutatott.
Az önkritikára is ösztönző kutatás eredménye sokakat meglepett.
Matthew Perry halála kapcsán lezárult a vizsgálat: itt az eredmény.
A vizsgálatban CT-vizsgálatok segítségével rekonstruálták az állat koponyáját.
Egy ízletes gyümölcs- és zöldségturmix nagyszerű módja lehet annak, hogy hozzájuss a létfontosságú vitaminokhoz. De nem mindegy, mit mivel keversz.
A kutatót nemrég rájöttek arra, hogyan lehet műszerek nélkül, csupán a látásunk megfigyelésével kiszűrni a korai halláskárosodást.
A két nővér egyáltalán nem tudott egymás létezéséről, több mint hat évtized után egy internetes oldal által végzett DNS-teszt hozta őket össze.
Húszból egy esetben a magas vérnyomást az aldoszteron okozza.
Eddig nem tudtuk, hogy a babák ennyire szeretik a répát… gyönyörű az a mosoly, nem igaz?
Iskolakezdés előtt érdemes elmenni ezekre a vizsgálatokra, mert hatással lehetnek az iskolai teljesítményre.
Felsoroljuk a kötelező és az ajánlott vizsgálatok közül a legalapvetőbbeket minden trimeszterre.
Kerek, a közepén lyukas, és az orvosok a fejükön viselik. Te tudod, hogy mire való?
Sajnos a betegségek nem olvasnak statisztikákat: a rák fiatal korban is megjelenhet. És a kezelést pont az nehezíti, hogy senki sem gondolna rá…
Te tudnál úgy szexelni, hogy tudósok néznek közben, vagy mérőeszközök pittyegnek rajtad?
A gyereked látása úgy is romolhat, hogy észre sem veszed. Az utóbbi időben ez fel is gyorsult. Ezért fontos, hogy elvidd szemészhez iskola előtt!
Izgalmas pszichológiai vizsgálatok hasonlítják össze a világ különböző kultúráit. Ezekből szemezgettünk.
A citromfű is elriasztja a szúnyogokat, vagy csak parasztvakítás az egész?
Nyugdíjszakértő összegezte, mire számíthatnak a magyar nyugdíjasok a nyugdíjkorhatár emelését illetően.
Bővülhet az adómentes pénzek köre hamarosan.