Változás történt a jogosítványszerzésben, egyre többen elbukják a vizsgát

Suhajda Zoltán
jogositvany-ingyenes (2)
Olvasási idő kb. 2 perc

Jóval nagyobb arányban buknak meg a tanulóvezetők az autós forgalmi vizsgán, mint korábban, a szakértő szerint több oka is lehet a tendenciának.

A korábbi évekhez képest egyre többen buknak meg a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges forgalmi vizsgán, ez a trend rajzolódik ki az autósiskolák statisztikáiból – írja a hvg.hu.

Bár az országos adatokat a Központi Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) nem árulta el, 11 autósiskola átlaga alapján egyértelműen megállapítható a tendencia. 

Nehezebb jogosítvány szerezni, mert egyre többen megbuknak a forgalmi vizsgán
Nehezebb jogosítvány szerezni, mert egyre többen megbuknak a forgalmi vizsgángchutka / Getty Images Hungary

Míg 2020 első három negyedévében 50 százalék fölötti volt a B kategóriás sikeres gyakorlati vizsgák aránya, 2024-ben három negyedévben sem érte el a 42 százalékot. Sőt, az év utolsó három hónapjában a vizsgázók 60 százaléka megbukott. 

Ez lehet az oka, hogy többen buknak a forgalmi vizsgán

Kingl László, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetének (AVOSZ) elnöke szerint az oktatók ugyanúgy végzik a munkájukat, a követelmények sem változtak, így más lehet a magyarázat. Például az, hogy gyorsabban közlekedünk, mint korábban, mások az autók, és bizonyos szabályok is módosultak. 

Továbbá a mostani vezetni tanuló generáció már a digitális világban nőtt fel, emiatt a motorikus képességeik kevésbé fejlettek, mint az előző nemzedékeknek. 

Az elnök szerint szerepe lehet annak is, hogy a fiatalok és a szüleik is minél hamarabb szeretnének vizsgázni, amiben az idő mellett az anyagiak is szerepet játszanak. Az előírt 30 óra és 580 kilométer viszont gyakran nem elég a felkészüléshez, és a jogosítvány megszerzéséhez. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek