Angliában már tesztelik azt az új vizsgálati módszert, mely az anya véréből képes megállapítani a magzat nemét, írja a BBC.
Három-négyéves lehettem, mikor napirenden volt a szülők nyúzása tesóért.
Az anyám szerint a legbőrbarátabb és legolcsóbb melltartóbetét a textilpelenka.
Az immár kétgyermekes popsztár-anyuka második fiának is ugyanolyan kezdőbetűjű nevet adott, mint az elsőnek.
A kisfiús anyukákkal gyakran előfordul, hogy pelenkázás közben tetőtől talpig lepisili őket a kis aranyos.
Nyáron még csak-csak elvan az ember a néhány számmal nagyobb, normális emberekre tervezett ruhákban, az idő hidegre fordulásával azonban muszáj nadrágot és pulóvert húzni.
Málna első gyerek létére alig két és fél óra alatt megszületett az Uzsoki utcai kórházban, pedig farfekvéses volt.
Poronty néven elindult a Velvet új, blogosított baba-mama rovata.
A magzatról eltűnt a magzatmáz nagy része, testének hatodát pedig zsír teszi ki.
Most már bármelyik percben megszülethet a gyereked.
A várakozás izgalmas heteit a gyermeked további gyarapodással tölti.
A gyermeked már nem számít koraszülöttnek, ha megszületik.
A jövő héttől a gyereked bármikor megszülethet.
Most már nagyon kicsi a babád helye, és minden nappal kevesebb lesz, ahogy egyre nagyobbra nő.
Ezen a héten tovább fejlődik a gyermeked agya, idegrendszere és tüdeje, és folytatódik a súlygyarapodása.
Most a leggyorsabb a súlygyarapodásod, de ez nem azért van, mert az elhízás fenyeget: a bébid gyarapodik ilyen ütemben.
A korábbi hetek ráncai lassan kisimulnak a gyereked arcán, fejét pedig egyre több haj fedi.
Bár a gyermeked növekedése kicsit lassul, agya rendkívül gyors ütemben fejlődik tovább.
Megnyugodhatsz, nem Csubakkát fogod megszülni.
A gyermeked nem túl jólnevelt módon naponta fél liternyit pisil a magzatvízbe.
Ezen a héten a gyereked már egy kilót nyom, és mintegy 37 centi hosszú talptól fejtetőig.
Ennek a hétnek a végén belépsz a harmadik trimeszterbe! Ha most megszületne a babád, intenzív osztályon már lenne esélye az életben maradásra.
Az elmúlt hónapok során a magzat szemhéja zárva volt, hogy a retinája megfelelően kifejlődhessen.
Most kezdenek fejlődni a gerinc építőelemei: a 33 csigolya, a 150 ízület és a mintegy 1000 szalag.
A gyereked már 30 centi hosszú és hatvan deka súlyú.
A bébi már elérte a félkilós súlyt, teljes hossza pedig 29 centi.
A magzat közel 28 centis és több mint 40 deka.
A gyerek már nagyjából 27 centi hosszú és 35 deka súlyú.
A benned fickándozó bébi talpától a feje búbjáig 26 centi hosszú, és 30 deka súlyú.
A bébi 15 centis fejtetőtől fenékig, és nagyjából annyit nyom, mint egy alma: 24 dekát.
A méhed mostanára már csecsemőfejnyi méretűre nőtt, a gyerek pedig 14 centi és közel húsz deka.
A gyermek rohamosan nő, már 13 centi fejtetőtől a fenekéig, és 140 grammot nyom, nagyjából annyit, mint egy poharas joghurt.
A gyerkőc most 12 centis és 10 dekás, éppen olyan nehéz, mint egy újszülött kismacska.
Gyermeked bőre még nagyon vékony és áttetsző: az erek átlátszanak rajta.
A méhed jókora férfiökölnyi, a magzat pedig 8-9 centis, és 43 gramm súlyú.
A magzatod ezen a héten eléri egy Sport szelet súlyát, 25 grammot, és fejtetőtől fenékig mérve nyolc-kilenc centis.
Hurrá! Fellélegezhetsz: a második trimeszterbe érkeztél.
Gondolkozz el azon, hogy melyik kórházban, és melyik orvosnál szeretnél szülni.
Általában négy ultrahangvizsgálatot csinálnak a terhesség alatt, plusz a legelsőt, amely ugyebár megállapította a terhesség tényét.
Lassan nekiállhatsz terhesruhákat keresni, bár a hasad növekedését még nem a méhed okozza, hanem a rengeteg női hormon miatt lassuló bélműködés.
Ezekben a hetekben nagyon fontos, hogy odafigyelj a táplálkozásra, tartsd magad távol a cigarettafüsttől, igyál sok vizet és persze ne szedjél be se legális, se illegális drogokat.
Lehet, hogy hízol egy kicsit, lehet, hogy fogysz, mindkettő normálisnak számít.
Ideje meglátogatnod a nőgyógyászodat, aki hüvelyi ultrahangvizsgálattal meg tudja mutatni neked a kis gyerekkezdemény szívdobogását a képernyőn, ellenőrzi, hogy nem méhen kívüli terhességről van szó, és megmondja a szülés várható időpontját.
Már meg kellett volna, hogy jöjjön a menstruációd, de nem jön meg.
Most kéne, hogy megjöjjön a menstruációd, de nem fog.
Mivel nem vagyunk egyformák, van, akinek most van tüszőrepedése, de olyan is van, akinek rögtön a menstruáció után.
Az egyik petefészkedben ott rejlik az a pete, amelyből rövidesen embrió lehet, ha minden jól megy.
A terhesség 40 hetét az utolsó menstruáció első napjától számítjuk, bár a fogantatás általában két héttel ezután történik.