Anyuka kicsit ereszt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az anyám szerint a legbőrbarátabb és legolcsóbb melltartóbetét a textilpelenka.

Az anyám szerint a legbőrbarátabb és legolcsóbb melltartóbetét a textilpelenka. Ő is abból vágott magának kis rongyokat, amikor folyt a teje. Én azonban csakazértis a huszonegyedik században élek, és mivel sok tejjel áldottak vagy egyelőre gyerek híján vertek meg a hormonok, ezért már a hetedik hónaptól elmerülhettem a terhesipar cicivonatkozású bugyrában, és önkéntelenül végigteszteltem a melltartóbetét-piacot.



Miután többedszer kényszerültem az esti bulikban zsebkendőből betétet faragni (na jó, hajtogatni) a wc-ben, bepróbálkoztam egy igazi kismama-szaküzletben a betétvásárlással. Első alany: Mimi deluxe melltartóbetét, eldobható, 50 db, potom 1890 Ft-ért. Mivel szeptember végén fogok szülni, könnyen kiszámítható, hogy a hetedik hónap vége a nagy júliusi kánikulára esett. Amikor még a bugyi is melegnek tűnik, pláne terhesen, és csak a strandon, árnyékban, fekve elviselhető az élet. Na most a kb. két centi vastag betét két kedves, lázas sündisznóként simult be a melltartóm alá. A pelenkaanyag tényleg kényelmesebb lehet, de nem tágítottam, pár nap múlva másik szakboltba tértem be.

Környezet- és mellvédelmi megfontolásból most mosható pamut betétet választottam, méghozzá a Monapel hat darabos csomagját, ez is kb. egy ezres volt. A Monapelnél valószínűleg még nem találkoztak női mellel, azt ugyanis vagy hengerként képzelik el, vagy azt hiszik, a félgömb szélesebbik fele van kifelé. A puha pamuttal összevarrt kör alakú vízzáró réteg ugyanis teljesen merev, ezért egy nem XXL-es pólóban helyes gyűrött kupaknak néz ki az ember melle. De tényleg nem szúr és nem meleg. Azért mégse használtam túl sokat.

Időközben elfogyott az eldobható típusú, úgyhogy újabb márkát céloztam meg: Avent eldobható betét, ötven darabos. Valóban van rajta a mellbimbónak kis pötty, meg tapadócsík, bár ezek totálisan fölöslegesek, hacsak nincs hatalmas mellbimbója és nagyon virgonc cickója valakinek. Hogy mennyire meleg, azt a hűvösebb augusztus miatt nem tudtam tudományos objektivitással megállapítani, viszont biztosan kevésbé szúrós-viszketős érzés, és csak 200 Ft-tal drágább, mint a Mimi.

Aztán ők is elfogytak, és nekem már túl nagy és nehéz volt a hasam, hogy szakboltokba vándoroljak, úgyhogy megvettem a közeli Schlecker saját márkás betétét, potom 250 Ft-ért. Mellbimbópötty van, tapadócsík és szúrós-melegítős érzés nincs, szerintem a célnak tökéletesen megfelel. Még van néhány márka, amit végigpróbálhatnék, hiszen ez a piac kimeríthetetlen – majd meglátjuk.

Önnek mi a tapasztalata a témában? Kommentáljon alant, vagy írja meg a poronty@mail.velvet.hu címre, és mi leközöljük.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.