11. hét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Gondolkozz el azon, hogy melyik kórházban, és melyik orvosnál szeretnél szülni.

Gondolkozz el azon, hogy melyik kórházban, és melyik orvosnál szeretnél szülni. Maradsz az állami egészségügyben, vagy magánkórházat választasz, esetleg magán nőgyógyásznál, de állami kórházban szülsz? Megbízol a mostani orvosodban? Érdemes szülésznőt választani, de van, aki dúlát is szeretne maga mellett tudni. Kérdezd meg az ismerőseidet, nézz körül a fórumokon, hogy kiket ajánlanak. Lehet, hogy kicsit korainak tűnik a dolog, de érdemes gondolkozni rajta, hiszen most még van időd orvost váltani.

Mostanában esedékes első látogatásod a védőnőhöz, akitől megkapod a terheskönyvedet (valamint feltehetőleg a Kismama magazin azonos borítóval rendelkező próbaszámát is, a termékkapcsolás jegyében). Ebbe gyűjtheted ezentúl a védőnői és nőgyógyászati látogatások pecsétjeit: ahhoz, hogy anyasági támogatást kapj a szülés után, legalább négy pecsét kell. Ennél persze neked sokkal több lesz. A védőnőt szülés előtt te látogatod, szülés után pedig ő látogat téged, otthon. Vele tudod megbeszélni az apróbb problémáidat, tippeket ad gyomorégés, lábvizesedés és más panaszok ellen, végignézi és felírja magának a vizsgálataid eredményét, szóval figyelemmel követi a terhességedet, később pedig a gyerek fejlődését.

Az ultrahangon már látható két nagyobb gömb: a magzat feje és a teste, és néhány kisebb folt, ezek a kezei és lábai. Vicces nőgyógyászok szerint ez a Terminátor-állapot, a gyermek feje ugyanis pont úgy fest a képen, mint a Schwarzenegger által alakított robot fémkoponyája. Még mindig nagyon picike: négy centis és hét gramm súlyú.

Előző hét - Következő hét

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

moon
moon
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Szülőség

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.