Lefutotta a maratont, miközben sütött: ezzel a felszereléssel indult útnak

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyre többen futnak, közülük is egyre többen futnak maratoni távokat. Az azonban, ahogy ez a férfi teljesítette a 42 kilométert, igazán formabontó.

A 42 195 méteres távolsággal a futók a maratoni csata hírét vivő Pheidippidész emlékét idézik meg. A sport szerelmesei szerint ez a táv a kitartás szimbóluma is. 

Amikor a görög–perzsa háborúk idején Krisztus előtt 490-ben az athéniak Marathónnál vereséget mértek a perzsákra, a vesztes hajóhad Athén ellen fordult, hogy elfoglalja a védtelen várost. Pheidippidész futva tette meg a távolságot Marathón és Spárta között, hogy a spártaiakat segítségül hívja a védekezéshez. 

Egyre több futó választja a maratont

A fenti videó szereplője, akárcsak számos társa, nemcsak a teljesítményével igyekszik kitűnni, hanem felszerelésével is, jelen esetben egy fél konyhával. A kerekekkel ellátott keret ugyanis alkalmas volt arra, hogy miközben a távot teljesíti, 

Idézőjel ikon

süssön is.

Nem csak kanalak, habverő, keverőtál, víz és a hozzávalók voltak nála futás közben, de egy sütő is, melynek segítségével menet közben egy komplett tortát készített el. 

Kortól függetlenül népszerű a maratoni táv a futók között
Fotó: FluxFactory / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A távot futópályán teljesítette,

így a közönség végigkísérhette a sütés teljes folyamatát a maraton alatt. 

Magyar rekordok 

A mintegy 42 kilométeres táv során kiemelkedő magyar rekordok születtek az elmúlt években. a jelenleg elfogadott szintidőket tekintve a férfiak között Szemerei Levente vezet, aki 2024-ben Varsóban 2 óra 10 perc 43 másodperc alatt teljesítette a távot. A nők között pedig 

Idézőjel ikon

Szabó Nóra Berlinben,

2023-ban döntötte meg az addigi rekordot. Neki 2 óra 25 perc 50 másodpercébe telt célba érni. 

Ebben a cikkünkben a terepfutás magyar legendájával, Csipivel beszélgettünk arról, miért kezdenek az emberek extrém távokat teljesíteni. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.