Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kockás terítős asztalok, zománcozott tálak, unicumos üvegek és magyar relikviák, amerre csak a szem ellát, mindezek mögött pedig egy mosolygós tulajdonos, aki a magyar konyha híres fogásaival tartja boldog kajakómában visszatérő vendégeit. A miliő alapján Németh Zoltán étterme akár egy józsefvárosi sarkon is lehetne, mégis egy fél világ választja el tőle.
A Zoltan's Little Hungary létezése valószínűleg soha nem jutott volna a tudomásomra, ha nincs az a magyar nő, aki nemrég egy Nha Trang nevű vietnami kisvárosba tévedt családjával. Így viszont nemcsak arról értesülhettem, hogy a névadó Zoltán ezen a váratlan helyen rittyentett eléjük két lángost és két adag csirkepaprikást (tudom, kész őrület, de galuskával és savanyúsággal!!!), hanem arról is, hogy az ország egyetlen magyar étterméről beszélünk. De ki ez a derék ember, hogy került Vietnamba, és mi járt a fejében, amikor kitalálta, hogy a pho leves hazájában nehéz magyar ételeket kínáljon? Megkérdeztem tőle.
Itthon nyomozó volt
Németh Zoltán életútjára talán a kalandos jelző illik a legjobban. Ha figyelembe vesszük, hogy manapság mivel keresi a kenyerét, nem könnyű feldolgozni, hogy egykor hivatásos katonaként, majd bűnügyi nyomozóként tevékenykedett. És azt még nem is említettem, hogy később, hosszú éveken át merülésvezető búvárként dolgozott Egyiptomban és Kambodzsában. Hogy jött ez össze? Zoltán szerint úgy, hogy idővel belefásult az itthoni életébe, ezért további ábrándozás helyett elhatározta, hogy lép egy merészet, és a nyakába veszi a nagyvilágot.
"Mindig is imádtam utazni, nem félek az ismeretlentől. Egy idézetben olvastam, hogy olyan helyre akarok eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni. Nagyon megragadt bennem."
Miért éppen Vietnam?
Miért ne! Zoltán Egyiptomban eszmélt rá, hogy szinte már csak a családja és a barátai kötik Magyarországhoz, ez az érzés ráadásul csak tovább erősödött benne, amikor egy év elteltével hazalátogatott egy fagyos decemberi napon.
„Soha nem fogom elfelejteni. Az első utam egy szupermarketbe vezetett, de aztán olyan letargia lett úrrá rajtam, hogy egy hétig ki sem mozdultam a lakásból. Az időjáráson túl az is megviselt, hogy mennyire nincs élet az emberek arcán. Azóta csak évente, kétévente jövök vissza, maximum 2-3 hétre.”
Visszatérve a kérdésre, az inkább úgy szólna helyesen, hogy miért pont Kambodzsa, mert a férfi eredetileg ott akart új életet kezdeni. 20 évvel korábban ugyanis egy ENSZ-misszó keretében már megfordult az országban, ami egyből belopta magát a szívébe.
Megtetszett az ázsiai életforma, a sokszínű kultúra és a helyiek mentalitása.
Zoltán tudta, hogy egyszer vissza fog térni. Így is lett. Öt évvel ezelőtt végleg kiköltözött Ázsiába. Ebben az időszakban két évet Kambodzsában töltött, de végül be kellett látni, hogy ott nem tudná megvalósítani álmát: azt, hogy legyen egy saját étterme. Ezért aztán egy újabb váltással áttette székhelyét Vietnamba.
"Kaptam egy ajánlatot egy itteni búvárbázistól. Megkerestem a térképen, és nem is volt messze. Nézzük meg – gondoltam."
Nha Trang remek választásnak bizonyult, mind az időjárás, mind az élhetőség szempontjából. 750-800 ezres lakosságával még nem kelti tömegnyomor érzetét, viszont van egy 10 kilométer hosszú és viszonylag érintetlen tengerpartja, ami Zoltánnál plusz pontot ért.
Hogy költözik valaki a világ túlsó felére?
A férfi két lánya már rég kirepült a családi fészekből, feleségével pedig elváltak, ezért senki nem várta haza. Ami a holmijait illeti, addigi életét 50 kilós csomagjában (ebből 20 kilót a búvárfelszerelés vitt el) zsúfolta össze, de szerinte nem is volt szüksége ennél többre. Az utolsó hidat akkor égette fel maga mögött, amikor három éve eladta kiadott pesti lakását. Ennek az ára jelentette a fedezetet étterméhez.
Egy falat Magyarország
Zoltán szenvedélyes rajongója a magyar konyhának. A hazai ízek iránti szeretete egészen odáig terjed, hogy bármerre is járt a nagyvilágban, az első útja mindig a helyi piacra vezetett, hogy felmérje, az elérhető összetevőkből mit üthet össze magának. Innen jött az ötlet, hogy összekösse a kellemeset a hasznossal.
Zoltán arra jutott, hogy miközben több olasz, spanyol és orosz étterem is működik a kisvárosban, addig magyar egyáltalán nincs. Sőt, igazából az egész országban sem. De amikor eldöntötte, hogy változtat ezen, még nem tudta, mekkora fába vágja a fejszéjét.
Semmilyen vendéglátós tapasztalom nem volt, megfizettem a tanulópénzt.
A férfinak két éve ment rá a megvalósításra. A bürokrácia útvesztőjén kívül egy betegséggel is meg kellett küzdeni, de közben már azon járt az agya, hogy milyen ételek szerepeljenek az étlapon, és hogyan szerezhetné be azokat a hozzávalókat, amelyek nem kaphatóak Vietnamban.
Ott például hiába kérnél tejfölt a boltban, csak bután néznének rád (és nem csupán azért, mert a vietnamiak többsége, főleg vidéken csak az anyanyelvét beszéli). Zoltán szerint egy maláj cég (!) ugyan már piacra dobott egy tejfölt, ami némi utánajárással beszerezhető, de az nem különösebben jó. Így nem maradt más lehetősége: a mindent a vendégért elv jegyében ezt is saját maga készíti.
A magyar fűszerpaprikának nincs párja, ezért azt otthonról hozatom, ahogy a Vegetát is, ami jobb híján a fehérrépát helyettesíti nálam.
A gulyás és a pörkölt a sláger
A Zoltan's Little Hungary lassan már egy éve várja a korgó gyomrú vendégeket Nha Trang egyik mellékutcájában. Az egyszemélyes ötletgazda, tulajdonos és szakács szándékosan alakította úgy a dekorációt, hogy aki belép hozzá, egy kis magyar szigeten érezhesse magát, ami be is jött, az étlapon azonban finomítani kellett, hogy a kínálat jobban idomuljon a vietnami igényekhez.
"Csakis magyar ételeim vannak: parasztrántotta, tojásos lecsó, sertés- és marhapörkölt vagy gulyás, csirkepaprikás és persze az elmaradhatatlan lángos. A receptjeim nagy része a szüleimtől, nagyszüleimtől származik."
Zoltán vendégköre igencsak változatos. Helyiek, kint élő külföldiek és – célzottan vagy véletlenül – magyarok is betérnek hozzá.
„Sok vietnami kapcsolatba került már valamilyen formában Magyarországgal, ők általában szeretik a magyar a kajákat. Én mindig elbeszélgetek a vendégeimmel – akár egy Unicum mellett is. Megkérdezem, hogy ismerik-e a fogásokat, és ha nem, elmagyarázom nekik, hogy melyik, mit tartalmaz. Ez azért is fontos, mert vannak, akik nem esznek marhát, vagy lisztes dolgokat, az európaiak meg rendszeresen összekeverik a gulyást a pörkölttel, ami ugyebár nem ugyanaz.”
Zoltán szerint az utóbbi két tétel fogy a legjobban, méghozzá galuskával, de népszerű a lángos is, amit nemcsak Vietnam népe kedvel, hanem származástól függetlenül jóformán mindenki. Egy osztrák törzsvendége például heti két-három alkalommal is visszatér a klasszikus sajtos-tejfölös verzióért.
A tulaj azt szokta mondogatni vietnami segítőjének, akit időközben felvett maga mellé, hogy ha ízlik a vendégnek a főztje, az onnan szűrhető le, hogy üres tányért hoz vissza. Ennek alapján eléggé kimagasló az elégedettségi indexe. Ha nem hiszed, nézd csak meg, hogy milyen értékeléseket írtak róla az interneten.
Nehéz is, meg nem is
Ne legyenek illúzióid. Attól, hogy Zoltán egy paradicsomi helyen él, és a saját vállalkozását vezeti, az élete nem arról szól, hogy egyfolytában a strandon henyél. Már reggel 7 körül talpon van, hogy bevásároljon a piacon, majd bemegy az étterembe, hogy megfőzze, ami aznapra kell. Délben aztán kinyitja boltot és este 9-ig húzza az igát. Mire hazaér, már semmihez nincs ereje, ezért bezuhan az ágyba. Az egyetlen szabadnapja, amikor kifújhatja magát, a kedd. Ezt kizárólag magára szánja és nem foglalkozik a munkával. Eljár egy iszapfürdőbe, pihen és relaxál.
„Nem unatkozom, de imádok itt lenni, nem cserélném el semmire. Olyan helyen bérlek lakást, ahol szinte csak helyiek élnek. Tiszteletben tartom a kultúrájukat, és ők is nyitottak felém. Sikerült beilleszkednem közéjük.”
Hogy mennyire kicsi a világ, azt jól szemlélteti, hogy Zoltán összehaverkodott egy félig magyar, félig vietnami sráccal, aki egy zenekarban játszik. Ha éppen úgy tartja kedve, eljár a koncertjeikre is, hogy kirúgjon a hámból. Attól sem kell tartania, hogy egyedül fog megöregedni. Három évig volt együtt egy helybéli nővel, és bár kapcsolatuk már véget ért, tudja, hogy kint is van esélye párt találni.
Ha terveid vannak, vágj bele, és csak arra figyelj, hogy mire van szükséged igazán. Ezt tanácsolom mindenkinek, aki az újrakezdésben gondolkozik.
