A kávé mindennapi fogyasztása akár az életedet is megmentheti: ez az oka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A koffeintől aktívabbak leszünk, ami már önmagában is csökkenti a pitvarfibrilláció esélyét, de emellett több gyulladáscsökkentő összetevővel is rendelkezik, így a kávé fogyasztása komoly hatással lehet életminőségünkre.

A kávéról sok tanulmány lát napvilágot, és ezek sokszor ellentmondanak egymásnak. Azzal azonban mindegyik egyetért, hogy hatással van a szívünkre is. Hogy pontosan milyen hatással, abban már megoszlanak a vélemények. Most egy friss kutatás egy erősen pozitív hozadékra világít rá a kávéfogyasztással kapcsolatosan. 

Életmentő lehet a napi kávé 

A nemrégiben megjelent orvosi kutatás szerint napi egy csésze kávé fogyasztása akár 39 %-kal is csökkentheti az úgynevezett pitvarfibrilláció (AFib) kiújulásának esélyét.

Egy csésze fekete nem csak a napot indítja el, de gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik
Fotó: alvarez / Getty Images Hungary

A vizsgálat keretében 200 olyan résztvevőt követtek nyomon, akinek korábban pitvari fluttere („remegéses” ritmuszavara) volt, és elektromos kardioverzióval állították vissza a normális pulzust.  

A résztvevők felét arra kérték, hogy legalább naponta egy adag koffeines kávét fogyasszanak, a többieket pedig arra, hogy hat hónapig kerüljék a koffeint. A kijelölt időszak végén az derült ki, hogy a kávézók csoportjában jelentősen kevesebben estek vissza a ritmuszavarba, mint a koffeinmentes csoportban. 

Mégsem árt? 

A kutatók szerint több tényező is közrejátszhat a pozitív eredményekben. Egyrészt a koffein élénkítő hatása növelheti az aktivitást – a rendszeres mozgás pedig önmagában is jót tesz a szívritmus stabilitásának. Másrészt

a koffein enyhén vízhajtó hatású, ami segíthet a vérnyomás csökkentésében, és ezáltal mérsékelheti a pitvarfibrilláció kockázatát.  

A kávé nemcsak koffeint tartalmaz, hanem olyan vegyületeket is, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak lehetnek, és ez is hozzájárulhat védő szerepéhez. Az is felmerült, hogy a kávét fogyasztók talán kevesebb cukros üdítőt isznak, és összességében egészségesebb italokat választanak. Ha a pontos okot egyelőre nem is értik, az adatok nagyon meggyőzőek. 

Idézőjel ikon

Ráadásul ezzel megdőlhet a szívproblémákban szenvedőknek tanácsolt koffeinmentesség jogossága is.

Persze nem arról van szó, hogy a kávé csodaszer – a kezelések, gyógyszerek vagy az életmód szerepe továbbra is nagyon fontos. Akinek szív- és érrendszeri betegsége van, vagy akinek már volt ritmuszavara, annak mindenképp érdemes orvossal konzultálnia, hogy számára mennyi kávé elfogyasztása biztonságos.

Ha kíváncsi vagy, miért nem olyan ízű a teád, mint amit megszoktál, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.