Az anorexiát utánozza ez a divatdiéta: így tehet tönkre

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az időszakos böjt 2024-ben elképesztő trenddé nőtte ki magát. Egyre többen alkalmazzák a diétát, ami nem azt szabja meg, mit ehetsz, hanem azt, hogy mikor. Hatékonyságáról és könnyen kezelhetőségéről ódákat zengenek a résztvevők, viszont a böjt árnyoldalairól nem igazán esik szó. Pedig van bőven, főleg azok esetében, akik evészavarban szenvedtek.

A diéták,fogyókúrás megoldások és azok állandó kutatása folyamatosan jelen van az életünkben. Mindenki igyekszik megtalálni azt a módszert, amitől nem érzi sanyargatva magát, de közben sikerül elérnie a kívánt karcsúságot vagy az álomsúlyt. 2024-ben óriási sláger lett az időszakos böjt, ami leginkább azért lett ennyire népszerű, mert nem démonizál semmilyen ételfajtát.

Az időszakos böjt lényege, hogy mindent ehet az ember, egy bizonyos időkereten belül.

Ezt főként számokban szokták kifejezni, például 16-8, ami azt jelenti, hogy az illető a nap első 8 órájában ehet, a maradék 16-ban böjtölnie kell. Ezt az időablakot mindenki egyénileg szabhatja meg magának, attól függően, mit tart teljesíthetőnek. Már csak a példában említett számok alapján érezhetjük, hogy a diéta hatékonysága szinte megkérdőjelezhetetlen, az viszont már kérdéses, mennyire egészséges így fogyókúrázni.

Akad néhány előnye a divatdiétának... az állatvilágban

Az időszakos böjt előnyeit több kutatás is bebizonyította, a bökkenő csak az, hogy ezeket a tanulmányokat leginkább állatkísérletek alapján készítették el. Például született egy kutatás, amely kimutatta, hogy összefüggés lehet az időszakos böjt és a hosszabb élettartam között, ezt muslicákon végezték el, míg egy másik kutatásban egereket használtak. Utóbbi esetében azt vizsgálták, milyen hatással van az időszakos böjt a test gyulladásaira, például jótékonyan hat-e az alzheimeres vagy daganatos betegségekre. Az eredmény azt mutatta, hogy igen, de ismét ki kell emelnünk, hogy állatokon mutatták ki mindezt.

Az időszakos böjtnek lehetnek előnyei, és valóban hatékony, de a szakemberek nem javasolják, hogy hosszú távon így étkezzünk
Fotó: Getty Images

Kevés embereken végzett „kísérlet”, kutatás született eddig az időszakos böjt kapcsán, de azokban is kimutattak pozitív hatásokat. Az egyik ilyen tanulmány szerint összefüggés van a a böjt és a keringési problémák javulása között, például csökken a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának esélye. Abonyi Orsolya dietetikust is megkérdeztük a témában, ő így fogalmazott:

Idézőjel ikon

Lehetnek egészségügyi előnyei, javulhat az inzulinérzékenység, de cukorbetegségben már nem! Elősegíthető a sejtszintű megújulás, de a tény, hogy muszáj az adott napi étel mennyiségét ekkor elfogyasztani, sok esetben túlevésre sarkallhatja a diétázót.

Több kutatás is kimutatta, hogy mint minden diéta, az időszakos böjt is csak hosszú távon működik. Egy nemrég elvégzett klinikai vizsgálat az időszakos böjt 12 hetes hatását figyelte meg, és az eredmény szerint nem lehetett kimutatni jelentősebb fogyást. Abonyi Orsolya szerint az időszakos böjt is úgy működik, mint bármilyen diéta, hiszen a fogyás csak egy módon, a kalóriamegvonással érhető el.

Idézőjel ikon

A fogyás a kalóriamegvonásnak, azaz a negatív energiamérlegnek lesz köszönhető, pontosan ugyanúgy, mintha azt a mennyiséget jobban széthúzva, reggeltől estig, sokszor kis adagban fogyasztottuk volna el

– fogalmazott a szakember.

Az időszakos böjt alvászavarokhoz, alultápláltsághoz is vezethet

Megannyi negatív hatása lehet egy felelőtlenül folytatott diétának, így az időszakos böjtölésnek is. Ha nem figyelünk oda rendesen, akkor még nagyobb étvágyunk lehet, ami túlevéshez vezet az időablakban, valamint eredményezhet kellemetlen fejfájást, kimerültséget, hangulatingadozásokat, legrosszabb esetben pedig alultápláltságot is.

Egy 2021-ben elvégzett kutatás kimutatta, hogy a leggyakoribb mellékhatások közé tartozik a fejfájás, amit leginkább az alacsony vércukorszinttel és a koffeinmegvonással magyaráztak. Egyéb kellemetlen mellékhatásokról is beszámolnak a kutatások: az időszakos böjt okozhat emésztési problémákat, kellemetlen szájszagot, de még alvászavarokat is.

Az emésztési problémákat a megváltozott evési szokások idézhetik elő, okozhatnak puffadást, székrekedést vagy éppen hasmenést is.

A kellemetlen szájszagnak a dehidratáltság és a nyáláramlás hiánya az okozója. Ugyanis, a böjt hatására a szervezet zsírt használ fel „üzemanyagként.” Az aceton a zsíranyagcsere mellékterméke, ezért böjt közben megnövekszik a vérben és a leheletben, amit alapesetben a megfelelő mennyiségű nyál semlegesítene. Az alvászavart egy 2019-es kutatás a leggyakoribb mellékhatásként nevezte meg, ugyanis közel 1500 emberen végeztek el egy kísérletet, miszerint 21 napon át időszakos böjtöt kellett tartaniuk, aminek hatására a résztvevők 15 százaléka alvászavarokról számolt be. Ez jelenthette azt, hogy nehezebben aludtak el, de azt is, hogy szinte egyáltalán nem tudtak aludni.

Az időszakos böjt túlevéshez vezethet, viszont ha nagyon sanyargatjuk magunkat, akár alultápláltság is lehet a vége
Fotó: Getty Images

Kinek javasolható az időszakos böjt?

Abonyi Orsolya alapvetően senkinek nem tanácsolja az életvitelszerű időszakos böjtölést, úgy véli, inkább „egy próbát megér” alapon érdemes kipróbálni, de ezt is csak akkor javasolja, ha az adott illető egészséges hormonrendszerrel rendelkezik, és nincs semmilyen krónikus betegsége.

A szakember elmondta, klientúrájában inkább túlevésről nyilatkoztak páciensei, koplalásra nem volt példa. Kiemelte, remek kibúvó lehet ez a böjt arra, hogy elfedjük az étkezési zavarainkat például a családunk előtt. A szakember megerősítette, lát rációt abban, hogy ez az újfajta diéta az anorexia (és egyéb étkezési zavarok) modern arca.

Rui Tanimura dietetikus azt nyilatkozta az Equipnek, hogy az időszakos böjt egyértelműen vezethet étkezési zavarhoz. Azzal indokolta meglátását, hogy maga is kipróbálta ezt a diétát, és saját magánál is szélsőséges viselkedést tapasztalt az étkezés tekintetében.

Idézőjel ikon

Egy kompenzációs viselkedést véltem felfedezni, ami úgy vélem, kiválthat más étkezési zavaros attitűdöket is, mint például az elégedetlenséget a testünkkel, a szigorú korlátozási módszerek iránti vágyat, a falást, az alacsony önbecsülést, valamint az éhségjelzés figyelmen kívül hagyásának vagy elnyomásának kísérletét.

Kiemelte, aki valamilyen étkezési zavarból gyógyul, semmiképpen se próbálja ki az időszakos böjtöt.

Abonyi Orsolya is megerősítette, minden étrend összeállítása egyéni kérdéskör, de akkor sem tartja egészségesnek, hogy valaki hosszú távon alkalmazza az időszakos böjtöt mint diétát. Leszögezte, nagyon ritka esetben, felügyelet és rendszeres konzultáció mellett javasolná csupán.

Hallottál már a kényszervegánságról? Ebben a cikkünkben írunk róla bővebben, elöljáróban csak annyit, hogy nemcsak drága, de nehéz is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.