Fejfájást és izomfájdalmat is okozhat, ha túladagolod ezt a vitamint

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahogyan az őszi, téli hónapokban csökken a napsütéses órák száma, sokan kiegészítő készítményekkel igyekeznek pótolni a D-vitamint, hiszen ezt a szervezetünk nem képes magától előállítani. De kevesen tudják, hogy a túlzásba vitt vitaminpótlás fájdalmat és akár betegséget is okozhat.

„Bár igen nehéz a D-vitamint túladagolni, nem kizárt, hogy megtörténhet. Egy biztos, hogy ha egy felnőtt ember napi 3000 nemzetközi egységet vesz belőle magához, azzal nem fog túlzásba esni. Sőt, a vitamin hatását akár még felszívódást segítő zsírtartalmú szerekkel is lehet fokozni” – mondja megnyugtatásképpen dr. Mangó Gabriella háziorvos, aki azt is elmondta, milyen mellékhatásai lehetnek, ha a kelleténél több D-vitamint veszünk be. 

Ezek a D-vitamin-túladagolás tünetei 

A túl sok D-vitamin-bevitel különböző egészségügyi panaszokat okozhat, melyek közül a legtöbb a vér megemelkedett kalciumszintjére vezethető vissza. Ugyanis a D-vitamin-többlet hatására szervezetünk több kalciumot képes felvenni az élelmiszerekből, továbbá több kalciumot old ki a csontokból.

Ha túl sok D-vitamint vettünk be, az fejfájást és szédülést is okozhat
Fotó: ingwervanille / Getty Images Hungary

Ez az állapot egyebek között székrekedést okozhat, de következménye lehet émelygés és hányás, étvágytalanság, túlzott szomjúságérzés, nagy mennyiségű vizelet gyakori ürítése, gyengeség, magas vérnyomás, fejfájás, idegesség, vesekő és vesekárosodás, de akár veseelégtelenség is.

Ezért halmozódik fel a szervezetünkben

„Ha valakinél a fenti tünetek jelentkeznének, vagy attól fél, hogy túl sok D-vitamint szed, akkor ezt egy térítési díj ellenében elvégzett laborvizsgálattal ellenőrizni lehet” – mondja dr. Mangó Gabriella hozzátéve: 

miután a D-vitamin nagyon fontos az egészségünk megőrzése érdekében, nem szabad félni tőle.

A D-vitamin az egész szervezetünk működésére hatással van
Fotó: Alina Valetka / Getty Images Hungary

„A vitamin hatása sokkal fontosabb annál, mint amilyen mellékhatásokat a túladagolás okozhat, hiszen nagyon gyorsan kiürül, ha véletlenül sokat vennénk be belőle. Kevesen tudják, hogy a D-vitamin nem csak a csontozatunkra van nagy hatással, nagyon nagy szüksége van rá a keringésünknek, az immunrendszerünknek, a fogaiknak és az ereinknek. Azt is mondhatjuk, hogy nagyon komplex hatása van a szervezetünk egészsége szempontjából” – hangsúlyozza a háziorvos, hozzátéve: túlzásba vinni pedig épp azért lehet, mert zsírban oldódik, ahogyan az E-, a K- és az A-vitamin, így nem távozik a vizelettel, mint például a C-vitamin. 

Ezt lehet tenni a D-vitamin-toxicitás ellen

Jó hír, hogy a túladagolás miatti toxikus tünetek a D-vitamin bevitelének megszakításával megszüntethetők. Ahogyan azt már fentebb említettük, az állapot diagnosztizálásához vérvizsgálat szükséges.

Szükség esetén infúziós folyadékpótlással enyhíthetők a toxikus hatások
Fotó: ZeynepKaya / Getty Images Hungary

D-vitamin-toxicitás esetén javasolt a kalciumbevitel korlátozása, továbbá a D-vitamin-kiegészítők használatának felfüggesztése is. Ha a túladagolás kiszáradást okozott, intravénás folyadékpótlásra is szükség lehet. Ha valakinek a vérében rendkívül magas a D-vitamin-szint, akár gyógyszeres kezelést is kaphat, hogy megakadályozzák a vitamin felszívódását a csontokban.

A gyerekek szervezetében is pótolni kell a D-vitamint

Dr. Mangó Gabriella elmondta továbbá, hogy a D-vitamint a gyerekek szervezetében is pótolni kell. Azonban nagyon fontos, ők a vitamint folyadék formájában vegyék be annak az adagolásnak megfelelően, ahogyan az a készítményen, testsúlyra lebontva fel van tüntetve. A háziorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerekeknél általában az izzadékonyság utal arra, hogy túl sok D-vitamint szednek.

Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, milyen tápanyagokra van szüksége az agynak ahhoz, hogy egészségesen működjön.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.