Nehezebb ez az orvosi beavatkozás a nőknél

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az orvosok már korábban megfigyelték, hogy a nők és a férfiak másképp reagálnak a műtéti altatásra. Ám, hogy ennek mi lehet az oka, arra csak most jöttek rá.

A legfrissebb kutatás eredményei alapján az orvosok úgy vélik, hogy a feltárt összefüggések ismeretében a műtétekhez célzottabb és személyre szabottabb érzéstelenítési protokollokat lehet majd kidolgozni, amelyek segítik a betegek biztonságosabb és eredményesebb altatását.

A műtéti altatást jelentősen befolyásolják a hormonok

A korábbi kutatások azt igazolták, hogy a nőket hosszabb időbe telik elaltatni műtét előtt, és a beavatkozást követően sokkal gyorsabban „lépnek ki” az érzéstelenítésből, mint a férfiak. Sok nő arról is beszámolt, hogy szinte mindent hallottak, miközben a műtőasztalon feküdtek és az orvosok beavatkozást végeztek rajtuk. De, hogy ennek mi lehet az oka, ez idáig jórészt csak elméletben próbálták feltárni a kutatók, a jelenség tanulmányozására csak a közelmúltban volt lehetőség, miután az egészségügyben széles körben elterjedt a nemek közötti egyenlőség.

Több nő is arról számolt be, hogy az altatás ellenére tudta, mi zajlik a műtőasztalon
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói az állatokon elvégzett kutatás eredményeit emberek megfigyelésével is megerősítették. A tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a hormonok kulcsszerepet játszanak az altatást elősegítő gyógyszerek hatékonyságában. Ezért van az, hogy a nők szervezete ellenállóbb az általános érzéstelenítés során.

Az altatást elősegítő érzéstelenítők részben azáltal idézik elő az eszméletvesztést, hogy az agyban a hipotalamusz azon részének aktivitását befolyásolják, amely az alvás-ébrenlét szabályozását végzi. Ezért feltételezték az orvosok azt, hogy az érzéstelenítő hatása igenis nemfüggő. Feltételezésük beigazolódott, amikor kiderült, a hormonoknak milyen jelentős szerepük van abban, ki mennyire altatható.

Ivartalanított állatokkal is bizonyították

Az egereken elvégzett vizsgálat során a kutatócsoport megállapította, hogy azonos érzéstelenítő koncentrációk mellett a nőstény egerek ellenállóbbak voltak a gyógyszerrel szemben, mint a hímek. Amikor azonban a kísérletet ivartalanított egereken megismételték, azt tapasztalták, hogy megnövekedett az állatok ellenálló képessége az altatógyógyszerrel szemben.

Kiderült, hogy a tesztoszteron növelte az altathatóságot
Fotó: shapecharge / Getty Images Hungary

Ez összhangban volt azzal az eredménnyel, hogy a nőstények kevésbé fogékonyak az altatásra, és ez a fogékonyság hormonálisan befolyásolható.

Ez egybecsengett egy néhány éve egészséges embereken, műtét nélkül elvégzett altatási kísérlet eredményével is, amelyet most újraelemeztek a szakemberek.

Mind a nők, mind a nőstény egerek esetében lassabban lehetett csak elérni a teljes altatottság állapotát, majd hamarabb is múlt el náluk az altató hatása, mint a hímeknél, férfiaknál. Az ivartalanított hím egerek a nőstényekhez hasonlóan kevéssé voltak altathatóak, ám a tesztoszteron beadása növelte az altathatóságukat, ami ismét az ép hímekével volt azonos.

A műszeres vizsgálat kevés

A tanulmány érdekes aspektusa volt, hogy az altatás alatti agyi aktivitás mérésére használt hagyományos elektroencefalogramos (EEG) módszerek nem tudták kimutatni a nemi alapú különbségeket. Ez pedig arra utal, hogy a szokásos kontroll vizsgálatokkal nem lehet a nemek közti különbségeket érzékelni az altatás során. 

Az EEG vizsgálat nam tudta kimutatni a nemek altathatósága közti különbséget
Fotó: janiecbros / Getty Images Hungary

Emellett egy alvással kapcsolatba hozott gén aktivitása is más volt a nőstény és más a hím egerek agyában, illetve a hímek hipotalamuszának természetes alvást szabályozó régiója is eltért a nőstényekétől. Az agyi jelek EEG-vel történő leolvasása során nem volt nyilvánvaló különbség a nők és a férfiak alvásmélysége között.

De amikor egy állatkísérlet során a teljes agyi tevékenységet feltérképezték, sokkal több olyan stimulációt mutattak ki a hímek hipotalamuszában, ami elősegíti a természetes alvást.

A kutatók úgy vélik, ez az oka annak, hogy sokkal több nő számol be arról, hogy az altatás ellenére tudta, mi történik a beavatkozások során. Az orvosok megerősítették, hogy az érzéstelenítő eltérő hatása túlnyomórészt nemi különbségekre, azon belül is a tesztoszteronszintre vezethető vissza.

A hormonok sok mindenért felelősek. Egy kutatás nemrég kiderítette, hogy a menopauza nem csupán a nők méhére és petefészkére, hanem az agyára is jelentős hatással van. Ha érdekel, hogy ez pontosan miben nyilvánul meg, olvasd el az arról szóló cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.