Ezeket a gyógyszereket hamarosan az űrben készítik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az űr meghódításának nem csak eszmei értéke van, nem véletlen, hogy a hidegháború során megkezdett versenyfutás napjainkra ismét kiélezett versenyhelyzetté vált. A világűr kiaknázásának csak a képzelet szabhat határt, a versengő országok egész iparágakat telepítenének a sztratoszférán túlra. Nagyon úgy tűnik, van, akinek már most is sikerült.

Élelmiszert, gyógyszereket és építőipari alkatrészeket is terveznek készíteni az űrállomásokon hosszú távon, nem véletlenül küzdenek a legnagyobb nemzetek az ismételt holdra szállásban való elsőbbségért. Aki a Hold felszínét birtokolja majd, azé nemcsak az alatta lévő nyersanyag, de állandó bázisként is szolgál az égitest a tervek szerint.

Pár hete még csak feltételes módban utalt arra az Economx egyik cikke, hogy hamarosan mi mindent készíthetnek az űrben, de ez mára valósággá vált: elkészült ugyanis az első gyógyszer, amit teljes egészében odafenn alkottak meg. A történelem első űrgyárában HIV-ellen hatékony gyógyszert alkottak meg, azonban egyelőre fenn is maradnak a pirulák, ugyanis az Egyesült Államok légiereje nem engedi landolni a gyógyszereket szállító kapszulát. 

Élesedik az űrért folytatott verseny, vajon ebben is az USA nyer?
Fotó: Merlinus74 / Getty Images Hungary

Ami az űrben készült, ott is marad?

A Varda Space Industries, az űrben történő gyártásra szakosodott startup szeptemberben két alkalommal is kérvényezte az amerikai légierő területeinek használatát annak érdekében, hogy visszaszállíthassa az odafenn elkészített gyógyszereket, azonban szeptember 8-án másodszor is elutasították a kérvényüket. A gyártó valószínűleg számolt azzal, hogy lehozni nehezebb lesz valamit az űrből, mint felküldeni vagy elkészíteni, ugyanis eleve 2026-ra irányozta be első eredményeit korábban, mégis meglepődhettek, amikor a ritonavir kristályokat tartalmazó, HIV-gyógyításban használt pirulák nem találtak befogadó állomásra. 

A Varda Space Industries üzleti tervének középpontjában egyébként egy fehérjekristályosodás néven ismert jelenség állt, s számításaik beválni látszanak – hogy miért, arról kicsit később –, azonban komoly problémát okoz, hogy a startup nem rendelkezik olyan leszállópályával, ahol biztonságosan landolhatna a kísérleti kapszula. Ráadásul partnerre sem találtak ebben egyelőre. 

Idézőjel ikon

W-Series 1 Satellite has DEPLOYED!! pic.twitter.com/di13aAR1Je
— Varda Space Industries (@VardaSpace) June 12, 2023

„Az Egyesült Államok légiereje elutasította a Varda Space Industries legutóbbi kérését, hogy a kapszulájuk egy utahi gyakorlóterületen landolhasson, ezzel szépen gáncsot is vetettek a startup azon tervei elé, hogy bemutathassák a világnak az első űrgyár termékeit. A társaság kereskedelmi űrengedélyre vonatkozó kérelmét egyébként az Egyesült Államok Szövetségi Légi közlekedési Hivatala (FAA) is elutasította” – közölte a szervezet szóvivője.

De miért is akarna bárki gyógyszert készíteni az űrben?

Nos, a legnagyobb fegyvertény ez esetben a gravitáció – illetve annak hiánya. Hiába tűnik drága mulatságnak bármit is felvinni a világűrbe, még mindig költséghatékonyabb hosszú távon, mint az egyes gyógyszer-előállítási folyamatokhoz szükséges súlytalanság biztosítása idelenn, a Földön. Az űrben ugyanis többek között nincs konvekciós áramlás, ami miatt egészen más kristályszerkezeteket is képesek könnyedén létrehozni a gyárakban – ennek pedig a gyógyszeriparban kiemelt jelentősége van, ugyanis sokkal precízebben lehet előállítani a gyógyszerek hatóanyagait. 

Nem csak a Varda, más cégek is startra készen állnak, az azonban még kérdéses, hogyan kerülhetnek vissza a kész termékek a Földre, hiszen egy-egy cég a lehető legritkább esetben rendelkezik az űrjárművek fogadására alkalmas tereppel. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.