Ez történik a bőröddel, ha egy időre lemondasz a húsról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bizonyított tény, hogy a húsfogyasztás csökkentése jót tesz az emberi szervezetnek. Kiderült, hogy ez a tudatos étrendváltás az egyik legjobb döntés, amit a szép bőr érdekében meghozhatunk.

A húsfogyasztást ellenzők gyakran két nagyon fontos egészségügyi tényre szoktak hivatkozni. Az egyik, hogy a hús gyulladást okozhat a szervezetben, a másik, hogy a gyulladás leállíthatja a kollagéntermelést. A kollagén szükséges ahhoz, hogy a bőr egészséges, élettel teli legyen, ugyanis nélküle sokkal hamarabb ráncosodik a bőrünk.

A húsfogyasztás sok mindent felborít a szervezetünkben

A hús és az egyéb állati termékek is igen sok kolint tartalmaznak. Ezek olyan, vízben oldódó szerves vegyületek, melyek túlzott fogyasztása megnövelheti a trimetilamin-N-oxid (TMAO) szintjét a májban. A TMAO a beleinkben található egyes baktériumok anyagcseréjének a mellékterméke, az emberi szervezetre nézve káros molekula, amely krónikus gyulladást okozhat. Miután a hús befolyásolhatja az IGF-1, vagyis az inzulinszerű növekedésifaktor-szintünket, a gyulladást, az inzulint, a TMAO-t, hatással van a hormonszintünkre is, így oka lehet a pattanások, ráncok, illetve más bőrproblémák kialakulásának.

A hús számos olyan vegyületet tartalmaz, melyek nem tesznek jót a bőrünknek sem
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Ezt együk, hogy szép legyen a bőrünk

Tévedés azt gondolni, hogy elég pusztán vegánnak vagy vegetáriánusnak lenni ahhoz, hogy egészségesebb legyen a bőrünk, és csökkentsük a gyulladás fokát. Nem elég önmagában csak a húsról lemondani, ha nem iktatjuk ki az étrendünkből a cukrot és a mesterséges összetevőket. Ez utóbbiak ugyanis szintén nagy eséllyel fokozzák a gyulladásra való hajlamot.

Húsok helyett fogyasszunk több zöldséget és gyümölcsöt
Fotó: carlosgaw / Getty Images Hungary

A dietetikusok és a bőrgyógyászok szerint a gyulladások leküzdésének legfontosabb kulcsa a teljes értékű növényi étrend, ami gyümölcsökből, zöldségekből, hüvelyesekből és teljes kiőrlésű gabonákból áll.

Egy 2020-ban megjelent tanulmány szerint a teljes értékű, növényi alapú diéta maximalizálja sejtjeink antioxidáns-potenciálját azáltal, hogy alapvető vitaminokat biztosít, beleértve az A-, C- és E-vitamint. Mindemellett segíti a káros rákkeltő anyagok és a zsiradéklerakódást okozó gerontoxonok eltávolítását a véráramból.

A növények mellé sok folyadék is javasolt

A bőrgyógyászok azért ajánlják a teljes értékű és a növényi élelmiszerek fogyasztását, mert ezek az antioxidánsokban gazdag alapanyagok belülről táplálják a bőrt azáltal, hogy harcolnak a szabad gyökök ellen, így akadályozva meg a bőrsejtek károsodását. 

Bőrünk változása nem azonnal kezdődik el, éppen ezért türelemre és kitartásra buzdítanak az orvosok
Fotó: Cecile Lavabre / Getty Images Hungary

Az orvosok szerint különösen jótékony hatással vannak a bőrre a sötét, leveles zöldségek, az avokádó, a diófélék, az élénk színű gyümölcsök és zöldségek, valamint az egészséges zsírok. Ha pedig ezeket az ételeket kellő mennyiségű folyadékkal kombináljuk, továbbá csökkentjük a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását, virágozni fog a bőrünk.

Hús nélkül a pattanások is eltűnhetnek

A szervezet krónikus gyulladása számos bőrbetegség, így a pattanások okozója is lehet. Ez a látványos és sokszor fájdalmas bőrelváltozás is megszüntethető, ha a húsok helyett többször kerülnek zöldségek és gyümölcsök a tányérunkra. 

A teljes értékű, növényi alapú diéta vitaminokban gazdag
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Az orvosok felhívták a figyelmet arra, hogy a tartós eredmény elérése érdekében mindenképpen életmódváltásra van szükség, és nem elég csupán egy-két alkalommal lemondanunk a húsról.

Ráadásul a hús elhagyása eleinte akné és más bőrproblémák súlyosbodását okozhatja.

Ennek az az oka, hogy a szervezet elkezd alkalmazkodni az új étkezési módhoz, ami beindítja a hormonok önszabályozó folyamatát. Éppen ezért fontos, hogy türelmesek legyünk, és időt adjunk a testünknek az átállásra. Néhány hét elteltével már megtérül a kitartásunk és az elszántságunk, a bőrünk láthatóan szebb és üdébb lesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.