Ezek a meglepő jelek utalhatnak demenciára: nem csak a memóriavesztés árulkodó

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csak a memóriazavarok vagy a tájékozódási problémák utalhatnak demenciára: a tünetek a betegség típusától függően változhatnak.

A demencia, azaz a szellemi leépülés ma még nem gyógyítható. Aránya 65 éves korban átlagosan 1% körüli, azonban az életkor előrehaladtával szignifikánsan növekedik. A betegség előfordulása ötévente a kétszeresére nő, becslések szerint a 85 évesek között már meghaladja a 30%-ot.

A demencia gyűjtőfogalom, azaz többféle szellemi leépüléssel és emlékezetvesztéssel kapcsolatos betegség gyűjtőneve. Idetartozik az Alzheimer-kór, a vaszkuláris (azaz keringési eredetű) demencia, a frontotemporális demencia és a Lewy-testes demencia is, valamint a Parkinson-kórral sokszor együtt járó szellemi leépülés.

Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór teszi ki az összes demenciás eset 60-80 százalékát. A betegség folyamatos szellemi leépüléssel jár, ugyanakkor az ebben szenvedőknek nem lehetetlen – persze bizonyos korlátok között és folyamatos segítség mellett – a derűs öregkor. A betegség korai szakaszában a betegeknek nehézségei támadnak a közelmúltbeli beszélgetésekre, nevekre vagy eseményekre való visszaemlékezésben, valamint apátiát és depressziót tapasztalhatnak.

Figyeljünk a viselkedésben bekövetkező változásokra, ezek is a demencia korai jelei lehetnek
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Vaszkuláris demencia

A vaszkuláris demenciában érintettek gyakran szenvednek szívbetegségtől, magas vérnyomástól és cukorbetegségtől, esetükben gyakori a hullámzó állapot: a súlyosan zavart időszakokat meglepően tiszta pillanatok követhetik. A betegség esetükben azért alakul ki, mert az elzáródott artériák leállítják az agy véráramlását, megfosztva ezáltal az agysejteket a működésükhöz szükséges oxigéntől és tápanyagoktól. A vaszkuláris demenciában szenvedőknek megromlik az ítélőképességük, vagy szokatlan nehézségeket tapasztalhatnak a tervezés, a szervezés és a döntéshozatal terén.

Lewy-testes demencia

A demencia harmadik leggyakoribb formája, a Lewy-testes demencia oka egy bizonyos fehérje rendellenes lerakódása, ami úgynevezett Lewy-testeket képez. Ezáltal az agyműködés károsodik, ami hatással van a gondolkodásra, a mozgásra, a viselkedésre és a hangulatra egyaránt. A Lewy-testes demenciával küzdők vizuális hallucinációkat, téveszméket tapasztalhatnak, tiszta és zavart időszakaik pedig váltakoznak napról napra vagy akár óráról órára.

Frontotemporális demencia

A frontotemporális demencia személyiségváltozással is együtt jár. Emiatt a hozzátartozók sokszor pszichiátriai rendellenességre gyanakodnak, ekkor egy CT-vizsgálat oszlathatja el a kételyeket. A frontotemporális demencia (amelyben Bruce Willis is szenved) gyakran egészen korán, 40-45 éves korban kezdődik, s ez a típusú demencia érinti a leggyakrabban a 60 év alattiakat. A betegséghez gyakran társulnak furcsa, a feledékenységen túlmutató tünetek:

  • a korábban visszafogott viselkedésű személy megdöbbentő gátlástalanságot mutat
  • emlékeztetőket kell készítenie egyszerű feladatokról
  • ki nem fizetett vagy túlfizetett számlák
  • változás a fizikai megjelenést illetően (az illető nem ad a megjelenésére annak ellenére, hogy korábban mindig úgy nézett ki, mintha skatulyából húzták volna elő)
  • a testsúly hirtelen változása
  • problémák autóvezetés közben és parkolásnál
  • tárgyak nem megfelelő használata (például a távirányítóval akar telefonálni)
  • nem helyénvaló dolgokat mond
  • változások a beszédben, a személyiségben
Demencia akkor is kialakulhat, ha az agysejtek nem kapják meg a működésükhöz szükséges oxigént és tápanyagokat
Fotó: Tek Image/science Photo Library / Getty Images Hungary

Gyanús jelek

  • Az egyéb típusú demenciák esetében az alábbi tünetek is árulkodóak lehetnek:
  • memóriazavar
  • térbeli, időbeli tájékozódási zavar
  • a nyelvi kifejezés zavara („nem találja a szavakat”)
  • rossz helyre teszi a tárgyakat
  • korábban értette az iróniát és a szarkazmust, de már nem
  • sokszor elesik
  • a korábban törvénytisztelő állampolgár törvénysértéseket (bolti lopások, betörések) követ el
  • nem élelmiszer jellegű dolgok és romlott ételek fogyasztása (például megeszi az étteremben a vázából a virágot, mert elfelejti, mire való)
  • a szociális képességek elvesztése: a korábban kedves és figyelmes személy sértő vagy nem odaillő dolgokat mond
  • kényszeres viselkedések, rituálék felerősödése
  • nem tud különbséget tenni két nagyon különböző illat között, mint például a benzin és a citrom

Ne vegyük félvállról

Természetesen mindannyiunkkal előfordulhat, hogy nem emlékszünk, hová tettük a kulcsot vagy a szemüvegünket; vagy elfelejtjük, miért mentünk át a szomszéd szobába. Ez gyakran a többfelé figyelés és a stressz következménye. Egy dolog azonban megtalálni a szemüveget a fejünk tetején, és egy másik a fagyasztóban rálelni.

Sokan hajlamosak az utolsó pillanatig halogatni a kivizsgálást és a szembesülést, pedig ennél rosszabbat nem is tehetnének. A demencia ugyan nem gyógyítható, de egy standardizált memóriateszt segítségével könnyen azonosítható, hogy fennáll-e a veszély. Egy jól megválasztott terápiával pedig késleltethető a betegség súlyosbodása, akár évekkel meghosszabbítva a megszokott életminőséget.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.