Nem tudok futni. Nem szeretek futni. De most mégis egész jó. Titok nincs, csak ezúttal nem egyedül, hanem egy barátnőmmel közösen kezdtük el.
Nem ez az első alkalom, hogy nekibuzdulok a futásnak. Ami azt illeti, nem is a második. Az én sportolásom évről-évre a családi programszervezés lukaiba épül be, szeptemberre összeáll a menetrend, aztán meg az, hogy mit és mikor sportolok. Így volt már reggeli pilateses év és délutáni futásos, délelőtti jógás és esti konditermes, mindig ahogy kiadta. Aztán véget ér a tanév, szétesik a logisztika, és júliusra az egészet megeszi a fene, tunyulok őszig.
Így történt az is, hogy majd' négy éve télen megtanultam lefutni öt kilométert, nyárig gyakoroltam, aztán szeptemberben büszkén felpattantam a futógépre, és elképedve tapasztaltam, hogy ugyanott vagyok, ahol egy háromnegyed évvel korábban kezdtem: nullán. Na, az lett a pilates-év, totál besértődtem a futásra.
De lassan megint eléggé kezdett zavarni, hogy ha jönnek a zombik, én leszek az első, akinek megeszik az agyát, mert mindenki gyorsabban (és messzebbre) tud előlük futni, mint én. És jött a barátnőm, aki bedobta, hogy neki is megint el kéne kezdeni futni. Így határoztuk el, hogy közösen vágunk bele, mert ketten szenvedni mégiscsak sokkal jobb, mint egyedül.
Igen, tényleg megtanulhatsz öt kilométert futni 8 hét alatt, nulláról
Azt, hogy meg lehet-e tanulni két hónap alatt nulláról lefutni öt kilométert/35 percet, elég röviden el tudom intézni: igen. Ugyanazt az edzésprogramot követtük, mint amit négy éve csináltam, akkor részletesen, hétről-hétre bontásban leírtam, mikor mit kellett csinálni, és az milyen volt. Ezt itt el is olvashatod, a változás annyi, hogy már nem 500 forint az app, hanem 1000, de szerintem amúgy annyit is megér.
És akármennyire hihetetlennek is tűnt október 13-a reggelén, hogy két hónappal később képesek leszünk körbefutni a Margitszigetet, végül így történt. A dolog trükkje az, hogy eleinte nagyon kis lépésekben haladunk: egyszerre csak egy perceket kell futni, és közöttük lehet sétálni, aztán másfél perc és így tovább. Miközben egy-egy edzés hossza szinte végig 40-45 perc (plusz nyújtás), az egy alkalomra jutó összfutás mennyisége szép fokozatosan 6 percről 35 percre nő.
Négy éve számtalan olvasói levelet és hozzászólást kaptam, amiben elmagyarázták, hogy miért rossz ez az edzésprogram. Simán lehet, hogy tényleg rossz, de azt nálam már kétszer is bizonyította, hogy tényleg eljuttat nulláról egy Szigetkörig két hónap alatt.
De azt miért nem mondta senki, hogy párban futni ennyivel jobb?
Szóval miközben az edzésprogram nem volt igazi újdonság (bár bő három futás nélküli év után minden pillanatát annak éreztem), ezúttal nem egyedül álltam neki. És el sem tudom mondani, hogy mennyivel jobb volt ez így.
Úgyhogy arra gondoltam, összeszedem, miért volt jobb, hogy együtt veselkedtünk neki a rémisztőnek tűnő feladatnak: hogy megtanuljunk 35 percig egyhuzamban futni.
1. Ha ketten vagyunk, nem sunyulom el az edzést
Hétfő-szerda-péntek reggel futunk. És el sem tudom mondani, hány olyan álmos, borús, bánatos hétfő, szerda vagy péntek reggel volt az elmúlt hónapokban, amikor biztosan éreztem, ha most egyedül lennék, tuti nem indulnék el futni. Inkább visszadőlnék még az ágyba, és olvasnék egy órát. Ha viszont ketten vagyunk, nincs ilyen, lázas betegségen kívül nincs olyan ok, ami miatt az embernek lenne pofája lemondani az alkalmat.
2. Sokkal könnyebb egy egészséges tempót tartani, és nem túltolni
Előző futós karrierem során már tapasztaltam, hogy túl gyorsan próbáltam futni. Holott az ideális sebesség az, ami mellett egy-egy rövid beszélgetést még le lehet folytatni. Na, baráttal futni ezt a problémát automatikusan megoldja: úgyis jár a szánk, a tempó pedig igazodik ehhez, és máris nem toljuk túl a szekeret. És közben még jókat dumálunk is. És végül szinte ugyanabban a tempóban futottuk le a 35 percet, mint én anno, csak éppen nem volt közben több kudarcunk a túl gyors futás miatt.
3. A futás nem szenvedés lesz, hanem társasági élet
Ha a barátnőmmel megyek futni, akkor sokkal erősebb az az érzés, hogy a "barátnőmmel megyek", mint az, hogy "futni". Ha egyedül mennék futni, akkor semmi nem vonná el a figyelmet arról, hogy "futni". Márpedig, ha nem tudok futni, akkor minden olyan dolog jó, ami eltereli a figyelmet a rémisztő dologról. Mármint nekem. Vannak jellemóriások, akik legyűrik az akadályt, és nap mint nap megerősödve kerülnek ki a megpróbáltatásokból. Én puhány vagyok, kényelmes és lusta. És imádom, hogy nem egyedül kell kínlódnom. És az is jó, hogy ketten vagyunk, dumálunk, így nem végig azon kattogok, hogy mennyi van még hátra.
4. Közös élmény, közös siker, és tök jó, hogy van, akivel osztozol benne
Másnak biztosan nem tűnik túl nagy teljesítménynek, hogy tudtunk egyben egy, majd kettő, három, öt, satöbbi perceket futni, de nulla kondival, kezdő futóként így is jön az edzés végén az endorfinfröccs, és szuper dolog, hogy valakivel tudunk osztozni benne. Hogy már előre közösen szörnyülködünk azon, hogy Jézusom, legközelebb már mennyi percet kell futni, és a négy pont olyan rémisztőnek tűnik a negyedik héten, mint a 35 a nyolcadikon.
És együtt vagyunk büszkék, amikor sikerül. Még akkor is, ha a buliban kinevetnek a barátok, amikor elmeséljük, hogy éppen 10 perc futásnál tartunk. Igen, egy edzés alatt, összesen. De legalább fejenként.
5. Közös rituálék alakulnak ki, és közös jutalmak
Az elmúlt 8 hétben egy egész csomó közös kis dolog kapcsolódott az edzéshez. Hogy melyik részén jó kezdeni a körnek, és ahhoz képest hova essen az emelkedő. Hogy Csillának hívjuk a bigét, aki az appban mondja, hogy mikor mit kell csinálni. Hogy itt jön Speedy Gonsales, aki egy körön kettőt ver ránk, ott meg Rugólábú Seriff, aki után csak úgy porzik a pálya. A botos bácsi, aki a leveleket kotorja. Meg a vidám kutyás copfos fiú. És hogy legutóbb, életünkben először, mi is megelőztünk egy másik futót. Hogy együtt reggelizünk futás után. Az elhatározás, hogyha megvan az öt, hagyjuk a futópályát és köröket, és a Szigetre járunk majd futni. Csupa olyan apróság, aminek tulajdonképpen semmi köze a futáshoz, de mégis élvezetesebbé teszi az egészet.
Akkor sikerült minden?
Igen, a 8 hetes edzésprogramot időben, normál ütemezésben végigcsináltuk, és a 24. edzésen egyben lefutottunk 35 percet. Ez éppen nem volt meg 5 km, de bemelegítéssel, levezetéssel együtt viszont már majdnem 6 is megvolt. Az egyetlen kudarcunk vicces módon az első program utáni - másnapos - futás volt, amikor nagyjából 30 perc után megálltunk. A következő alkalommal viszont már megint megvolt a 35 perc, és a utolsó pár percben bele is húztunk, hogy az 5 km is meglegyen. Aztán pedig kimentünk a Szigetre, azóta már nem is egyszer, és futottunk egyben öt és felet, mármint kilométert, nem szigetkört, és elkezdtük a tempógyorsító programot, szintén egy hasonló app-pal.
A terv az, hogy ha felgyorsulunk, utána rámegyünk a 10 km-re és ha egyszer odáig jutunk, akkor benevezünk egy félmaraton-váltóra. Közösen. Mondjuk ez egyelőre sci-fi.
