„Anyaaaaa, és hol lakik a Lieber Gott? És fáj neki, ha rálépek? És miért nem látjuk? Majd ha megnő és iskolába megy és felnőtt lesz, majd akkor láthatjuk? És ő bimbamozik a templomtoronyban? És ha mindenütt ott van, akkor mérges lesz rám, ha ezt a falevelet összegyűröm? Akkor a kakában is benne van?” Aztán ott a többi eget rengető kérdés.
Amikor egy lila fejjel üvöltő kölyök fetreng előttünk a sáros úton, az agyunk úgy lüktet, hogy látszik a homlokunkon a szívverésünk üteme.
Tegnap fél tizenegykor még táncolt volna dízeltíz mostanában felfedezett zenéjére.
Sokat foglalkoztunk már a babák és mamák éjszakai alvásával, vagy annak hiányával, több cikkben is körbejártuk az altatás rituáléját.
Úgy döntöttem, hogy engedek a családi nyomásnak, s minden anyuka rémálmára, a kisállatra bólintok rá egy határozatlan igent.
Olvasom Tünde beszámolóját a Gyermekegészségügyi Intézet nemzetközi felméréséről, melynek végkövetkeztetése szerint amagyar tizenévesek elégedetlenek az egészségükkel és az életükkel.
A milánói általános iskolások számára az idei iskolaévtől kezdve bevezetik a szexuális nevelési órákat.
Mielőtt megszületett volna a kisfiam, mindent összeolvastam az interneten a gyerekgondozás témájáról, fórumokat bújtam, könyveket rendeltem, amelyeket szintén lelkiismeretesen végigolvastam, aztán eldöntöttem, hogy igény szerint fogom szoptatni, és mint „falkatag”, velünk fog aludni a nagy családi franciaágyban.
„Elültettek ma, anya.
Az ausztrál apák átlagosan hat percet töltenek gyermekeikkel hétköznapokon.
Évente mintegy 830 ezer gyermek hal meg balesetek következtében - tűnik ki egy szerdán közzétett ENSZ-jelentésből.
Nézem, ahogy R.E.
