Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„Mentek a temetőbe? Nem? Örülj neki, hogy nem kell, még nincs kihez.” Sok beszélgetés kezdődik így, s azok, akik közeli családtagjukat veszítették el, valóban máshogy készülnek a halottak napjára, mint akinek csupán a halloween jut eszükbe erről az időszakról.
„Mentek a temetőbe? Nem? Örülj neki, hogy nem kell, még nincs kihez.” Sok beszélgetés kezdődik így, s azok, akik közeli családtagjukat veszítették el, valóban máshogy készülnek a halottak napjára, mint akinek csupán a halloween jut eszükbe erről az időszakról.
Halottak napján elhunyt szeretteink előtt hajtunk fejet, s ezzel minden évben lerójuk tiszteletünk és életben tartjuk az emléküket. Az egészséges és teljes élethez nem csak a halál elfogadása, hanem az időnként megtartandó ünnepek, rituálék is hozzátartoznak. Mivel a gyerekeink részei a mindennapjainknak és az ünnepeinknek, a halottak napját is közösen ünnepeljük. De való-e egy gyerek a temetőbe, s ha igen, mikortól?
Ahány ház, annyi szokás. Más kérdés persze, hogy miért megyünk a temetőbe, gyertyát gyújtani, s koszorút rakni egy fejfára, ahol a fájdalom már nem annyira intenzív, vagy pedig temetésre, amikor más arcunkkal is megismerkedhetnek a gyerekek. Sokan azt mondják, hogy gyerekek nem valók temetésre, mások viszont úgy gondolják, hogy joguk van nekik is méltón elbúcsúzni a halottól. Ez persze attól is függ, hogy mekkora a gyerekünk és milyen kapcsolata volt az elhunyttal. Egy fájdalmas ceremónia, ahol a felnőttek sírnak és mindenki tiszteletteljes, segíthet a dolgokat a helyére tenni a kis fejekben, nem feltétlenül csak megrettenést vált ki. A megfoghatatlan, hirtelen köddé válást (családtag hirtelen eltűnése) feloldhatja a temetésen való részvétel, s a szertartással, akár csak mi felnőttek, a gyerek is könnyebben fel tudja dolgozni a veszteséget, fizikailag is lezár egy szakaszt az életében valakivel.
Amikor Mindenszentek ünnepén együtt sétálunk a temetőben, nem csak a régen eltemetett rokonok sírjainál állunk meg, egy-egy szép sírnál, ismerősen hangzó névnél, egymást átölelő öregek képeinél hosszasan elidőzünk. Mikor születtek? Meddig éltek? Ki élt tovább, a feleség, vagy a férj? És milyen szép nevük volt! Szegényeknek csak két évig élt a gyerekük. Nohát, ő biztos a háborúban esett el. Nem csak kellemes séta, kirándulás, hanem időutazás is lehet a temetőlátogatás. Gyertyát gyújtani pedig, azon kívül, hogy megható dolog, gyerekfejjel igazán jó szórakozás is.
Halottak napján a temetők gyönyörűek. Ahogyan az apró mécsesek fényei pislákolnak, olyanná válik minden, mintha egy ékszerdobozba pillantanánk. Akinek nem halt még meg közeli hozzátartozója, hitetlenkedve fogadja csak el, hogy nem csupán a fájdalomról szól ez az ünnep. Nem csak az elmúlást, az állandóságot is érezzük, bárhogy élünk, akármi is lesz velünk, mindenki nyugalomra tér egyszer. Ettől pedig érdekes módon nem szomorúságot, hanem megnyugvást érzünk, mint egy utazó, aki végre hazatalált és megpihen.
