neveles 7 - Dívány

„Elültettek ma, anya.

A múlt héten begyűjtöttem hátralévő éveim egy meghatározó és nehezen felejthető élményét, megtaláltam a szomszéd nénit vérbe fagyva, holtan.

A milánói általános iskolások számára az idei iskolaévtől kezdve bevezetik a szexuális nevelési órákat.

Nagy napra virradtunk, mert András, azaz öcsike  szeptember elsejétől ovis.

Amikor egy lila fejjel üvöltő kölyök fetreng előttünk a sáros úton, az agyunk úgy lüktet, hogy látszik a homlokunkon a szívverésünk üteme.

„Mentek a temetőbe? Nem? Örülj neki, hogy nem kell, még nincs kihez.” Sok beszélgetés kezdődik így, s azok, akik közeli családtagjukat veszítették el, valóban máshogy készülnek a halottak napjára, mint akinek csupán a halloween jut eszükbe erről az időszakról.

Itt az idő, hogy beszámoljak, főleg a szkeptikusoknak Szotyi, azaz családunk hullámos papagájának első hónapjáról, amivel írásos bizonyítékát adom annak, hogy miért ideális kisállat gyerekek mellé ő.

„Anyaaaaa, és hol lakik a Lieber Gott? És fáj neki, ha rálépek? És miért nem látjuk? Majd ha megnő és iskolába megy és felnőtt lesz, majd akkor láthatjuk? És ő bimbamozik a templomtoronyban? És ha mindenütt ott van, akkor mérges lesz rám, ha ezt a falevelet összegyűröm? Akkor a kakában is benne van?” Aztán ott a többi eget rengető kérdés.

Móriczka megkérdezi az apját: - Apa, engem tényleg a gólya hozott? - Igen, fiam.

A múltkori cím, miszerint Andris nem akar óvodába menni , alapjaiban dőlt meg, ugyanis igenis szeret.

Régi olvasónk, Meni osztotta meg tapasztalatait a korai szobatisztaságra nevelés kapcsán.

Úgy döntöttem, hogy engedek a családi nyomásnak, s minden anyuka rémálmára, a kisállatra bólintok rá egy határozatlan igent.