Húszezer forintra büntethetik a budavári játszótereken dohányzókat
Novembertől megtiltotta az I.
Novembertől megtiltotta az I.
„Nem az a célunk, hogy minél több nőt beszéljünk rá az otthonszülésre, hanem az, hogy minél több nő szülhessen háborítatlanul és ott, ahol azt ő szeretné.” Ez volt az indító gondolata a Napvilág Születésházban megrendezett évnyitónak, melyet dr.
Hát ez itt a legújabb terhesdivat, hennával kidekorálni a jó nagy púpot, hadd látszódjon minél jobban.
Bemutatták a német mozikban Niko von Glasow legújabb filmjét a Contergan-áldozatokról, akiknek rendkívül megrázó, de az emberi helytállás szempontjából mindenképp példamutató sorsát ki tudná jobban bemutatni, mint az 1960-ban született Glasow, aki 48 évvel ezelőtt maga is rövid és torz karokkal jött a világra, de még mindig kevésbé torzan, mint több ezer német és külföldi sorstársa.
Debrecenben szeptember 1-jétől használható, de már péntektől megvásárolható a városi tömegközlekedésben használható kisgyermekes bérlet.
Egyre gyakrabban vásárolnak házi kedvencnek a szülők hüllőket, majmokat, rágcsálókat és más egzotikus állatokat.
A mesecsatornákat a tévével együtt sokat kritizáltuk már, abban azonban megegyezhetünk, hogy nem minden rossz, ami a dobozból árad felénk.
A múltkor olvastam valamelyik vastagabb papírra nyomott, természetbarát újságban, hogy hogyan változnak és miért a levelek színei.
A legtöbb kismama összetenné a két kezét, ha gyermekének a leendő apja elővenne egy vékonyabb könyvet, s közepes lelkesedéssel olvasna el belőle egy fenékkel legalább két fejezetet a szüléssel, vagy a babával kapcsolatban.
13.
Ugye, milyen öröm, hogy alig öt nap elteltével ismét az ajánlón akadt fent a szemetek? Persze nem azért, mert nem tudtok meglenni nélkülem (dehogynem, csak nem tudjátok), hanem mert hála a magasságosnak, egy rövid hetet taposunk éppen.
Most mindenki zárja magára az irodája ajtaját, vagy borítson a gyerek körül ki két vödör legót, dőljön hanyatt a pörgős székében és időutazzon! Ezúttal ugyanis igazi csemegével kedveskedtünk s egy kis utazásra invitálunk titeket.
14.
A legutóbbi programajánlóban már említettem, hogy szeretünk korcsolyázni, a legjobb program, ha már fázik az orrunk meg a fülünk.
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, úgy éreztem, ezek is csak olyan hatásvadász sztorik lesznek, mint amilyenekkel a terhes anyukákat riogatni szokták.
„Anyaaaaa, és hol lakik a Lieber Gott? És fáj neki, ha rálépek? És miért nem látjuk? Majd ha megnő és iskolába megy és felnőtt lesz, majd akkor láthatjuk? És ő bimbamozik a templomtoronyban? És ha mindenütt ott van, akkor mérges lesz rám, ha ezt a falevelet összegyűröm? Akkor a kakában is benne van?” Aztán ott a többi eget rengető kérdés.
Alapvetően én is utálom az ordító gyerekeket az áruházakban, de van, amikor muszáj magunkkal vinni őket.
Vasárnapi szüléstörténetek sorozatunkban Andrea meséli el, hogyan hozta világra kislányát egy héttel korábban a kiírtnál.
Soha nem tudtam igazából megfogalmazni, hogy miért van bennem a szülinapi zsúrokkal kapcsolatban egy szög.
Átadták Budapest első, konténerekből épült mobil óvodáját a Hűvösvölgyi úton hétfőn; az önkormányzat hosszú távon tervezi az üzemeltetését.
Megteltek a helyek a kismamáknak hirdetett ingyenes 3D és 4D szűrővizsgálatokra, amelyet a Semmelweis Egyetem szervezett.
Nem fogadhatnak örökbe dohányzók gyereket egy brit önkormányzat illetékességi körében.
36.
Azt olvasom az egyik híres bulvármagazinban (nem Velvet), hogy Bárdos András és Máté Krisztina négy éves fia, Ádám, úszik, jógázik, focizik, síel, angolt tanul és teniszezik.
A Babamama Expo-Gyerekvilág Kiállítás és Vásár nevű rendezvényen a kismamák, kispapák és a gyerekek is jól érezhetik magukat: az anyukák tanácsokat kaphatnak, hogyan szabaduljanak meg a terhesség alatt felszedett és megmaradt felesleges kilóiktól, az apukák távirányítós versenyautózhatnak fiaikkal, a kicsik pedig játszóházazhatnak.