Kismama 3.0: Négyen vannak odabent?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

13.

13. hét

Éppen tépik egymást a kádban. A Lackó cselesen valami kerék nélküli kisautót próbál a Micire rátukmálni, "elcserélni" a Mici ép rózsaszín autójáért. Tompa puffanások, hangzavar. "Mamííí!!" Nem, nem megyek be. Majd ha vér folyik.

Tulajdonképpen hihetetlen mákom volt. Utólag bevallhatom nektek, nekem az első ultrahang így harmadszorra abszolút arról szólt, hogy vajon hány buksi figyel a hasamban. A hajmeresztő gondolat akkor hasított belém, amikor ultrahangra menet zöld fejjel ültem a buszon, és aggódva azt lestem, mikor száll fel és áll mellém tüntetőleg egy öreg néni, akinek én inkább átadom a helyemet, minthogy elkezdjek magyarázkodni, aztán lesz, ami lesz. Szóval miközben a felszálló közönség ráncait számolgattam, elgondolkodtam, mégis hogy lehetek ennyire rosszul? A Lackóval el sem hittem, hogy létezik terhesség alatti émelygés (biztos csak hisztis nők találmánya), aztán Micivel azért belekóstoltam egy kicsit, na de ez, ez ami most van...! És ekkor jeges rémület markolt belém: biztosan ketten vannak!

Mire leszálltam a buszról, már azt is kisakkoztam, hogy persze lányok, hiszen a Micivel volt ilyen szagundorral összefüggő hányinger. A klinika kapujához már igazi pánikhangulatban értem. Kettő még csak-csak, de mi lesz velem, ha HÁRMAN vannak?? Majdnem leestem a lépcsőn. Az asszisztens a kartonozóban komolyan aggódott: "Nem ül le? Nem kér egy pohár vizet?" Nem, nem kérek semmit, hagyjatok, illetve dehogynem, hol az az orvos, tegye már a dolgát, hadd lássam, hány feje van, három, NÉGY??

Rövid várakozás, rendelőbe be. Doki kedves, igyekszik. "Rosszul van?" Türelmetlenül fixálom a monitort,- "Igen, állandóan," - úgy érzem felkészültem mindenre. Öten már csak nem lehetnek.. Ha sejtené, milyen fontos kérdés marcangol belülről! "Örüljön neki. Dolgoznak a hormonok" folytatja az orvos megnyugtatóan, én pedig már nem is reagálok. Ez is csak férfi, úgysem fogja soha megérteni, milyen az, amikor hónapokig rókákkal és barátaikkal van összezárva az ember.

Aztán egyszer csak kitisztul a kép, és ott rugdalózik Félgyerkőc, magányosan és szemrehányóan, hogy miért zavarjuk, neki dolga van, és ha nincs, hát akkor sem illik ilyen nyilvánvalóan beleskelődni az ablakon.. A többit meg már tudjátok, 29 mm. stb. Most pedig megyek, és kihalászom a fiatalokat a kádból. Ahogy elnézem, egy még pont el fog férni mellettük.

Panzej

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.