"Előbb volt szülés, mint gátmetszés"

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

„Nem az a célunk, hogy minél több nőt beszéljünk rá az otthonszülésre, hanem az, hogy minél több nő szülhessen háborítatlanul és ott, ahol azt ő szeretné.” Ez volt az indító gondolata a Napvilág Születésházban megrendezett évnyitónak, melyet dr.

„Nem az a célunk, hogy minél több nőt beszéljünk rá az otthonszülésre, hanem az, hogy minél több nő szülhessen háborítatlanul és ott, ahol azt ő szeretné.” Ez volt az indító gondolata a Napvilág Születésházban megrendezett évnyitónak, melyet dr. Geréb Ágnes (a Napvilág Születésház szakmai vezetője), Görbicz Adria (a N.SZ. Szóvivője), Sterk Barbara (szociológus), valamint dr. Fazekas Tamás (a TASZ képviselője) nyitottak meg. 
 

Geréb Ágnes

Évente 200-250 tervezett, szaksegítséggel kísért otthonszülés zajlik Magyarországon (0,3 százaléka az összes szülésnek), ennek ellenére 19 éve nincs szabályozva a folyamat. A sajtótájékoztatón az érintettek elmondták, hogy bár a volt egészségügyi miniszterrel valamerre elindult ez a folyamat, a miniszterváltás ezt megállította, s ez komoly társadalmi lemaradás. A nő alapvető joga ugyanis eldönteni, hogy hol akar szülni, s ebben támogatni kell. Törvényileg azonban még mindig szabálysértést követ el az, aki az otthonszülésben segédkezik, mindazok ellenére, hogy szabályozás hiányában a Napvilág Születésházat felkérték, hogy ne hagyja magukra azokat a nőket, akik továbbra is otthon szeretnének szülni.

A Szonda Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek 18 százaléka ért egyet az otthonszüléssel, ami 1,5 millió ember, de szignifikáns különbség van a közvélemény és az egyéni vélemény között. A téma tehát továbbra is tabu marad, a megkérdezettek 10 százaléka gondolta csak, hogy a többség egyetért az otthonszüléssel, s 19 százalék azért ellenzi, mert sok vészhelyzetről hallott. Az ugyanis hír, ha egy otthonszülő nőt kórházba szállítanak, a kórházi komplikációk ellenben mindennaposak.

Geréb Ágnes szerint az otthonszülés jóval kockázatmentesebb, mint egy kórházi szülés, amelynek oka a gondoskodás és a beavatkozás-mentesség. Elmondása szerint a legkisebb beavatkozás is kockázattal jár, náluk, a kórházak rutin beavatkozásaival ellentétben csak akkor nyúlnak bele a szülés természetes folyamatába, ha az feltétlenül indokolt. Míg a szülészorvosok szerint minden szülés egy időzített bomba, melyről csak a befejezéskor lehet megállapítani, hogy komplikációmentes, addig felmérés szerint (USA), a császármetszés eldöntése és a valós műtét között 31 perc telik el a kórházakban. Jól együttműködő és kommunikáló otthonszülésnél ez a várakozási idő nincs.

A szervezők sok tévhitet szerettek volna eloszlatni, melyeket az otthonszülés ellenzői hangoztatnak. Magyarországon az infrastruktúra igenis alkalmas az otthonszülésre, egyéb nyugati országban sem áll mentőautó a ház előtt (Hollandia), a híresztelések ellenére. A bábák jól felszereltek, két táskával érkeznek, melyek közül az egyik a sürgősségi beavatkozásokhoz használandó. Nem igaz az sem, hogy nem lehet megfelelően fertőtleníteni a lakásokat, vagy a Születésházat, sokkal kisebb a fertőzésveszély egy jól felkészített otthonban, mint a kórházakban, hangzott el a sajtótájékoztatón. 

Az otthonszülés számos előnyével érveltek a résztvevők, például a kórházi szülésnél jóval olcsóbb és nem igényel több napos ellátást. A szülés utáni depresszió gyakorlatilag nulla, s az anyák tovább szoptatják a gyerekeiket, mint az intézményes keretek között szült nők, kisebb a méhnyakrák veszélye (amely a kézzel tágítás káros hatásaival is összefüggésbe hozható)), s nagyobb a későbbi gyermekvállalási kedv is.
 

Klikk!

A Napvilág Születésházban 11 bába és 20 dúla dolgozik, valamint rengeteg szakember, pszichológus, pszichiáter, védőnő, szociális munkás, szoptatási tanácsadó, akik segítik az anyák életét a várandósság és az azt követő időszakban. A tervezett otthonszülők egy 50 órás tanfolyamon vesznek részt, amely egyrészt örök-(további terhességekre is érvényes), másrészt családi-bérlet (bárki ellátogathat a várandós nővel). A részvételi díj 0-50 ezer forintig terjed, ha valakinek nincs rá elegendő forrása, támogatást kérhet a szervezet alapítványától. Geréb Ágnes hangsúlyozta, hogy a tanfolyam nem az otthonszülésre, hanem a szülésre készít fel.

Az otthon szülést tehát továbbra is bizonytalanság övezi. Görbicz Adria elmondta, hogy a korábban benyújtott tervezet több sebből is vérzik. A kidolgozást végzők nem rendelkeznek a témában tapasztalattal, s túlnyomórészt ellenzik, valamint a bábai modellt sem ismerik el. Az új tervezet, melyet a napokban nyújtanak be a minisztériumhoz, nem az otthonszülésről szól, hanem a teljes szülészeti rendszer reformjáról, átfogó megújulásáról. Amennyiben továbbra sem lesz a témában előrelépés, a szervezet az Alkotmánybírósághoz fordul, s jogi eljárásokkal gyakorolnak majd nyomást.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.