A legutóbbi programajánlóban már említettem, hogy szeretünk korcsolyázni, a legjobb program, ha már fázik az orrunk meg a fülünk.
A legutóbbi programajánlóban már említettem, hogy szeretünk korcsolyázni, a legjobb program, ha már fázik az orrunk meg a fülünk. Amíg nem volt kistestvér a háznál, simán összekaptuk a batyunkat és az ország bármely pontján letámadtuk az alkalmas jégfelületet, mellőzve a kétélű korcsolyával való bohóckodást. Ez leírva persze szépen hangzik, az agyrázkódás nélküli korizásig azonban eltelik egy kis idő. A kérdés pedig az, hogy mi fogjuk a porontyot megtanítani a suhanni a jégen, vagy pedig beiratjuk valamilyen tanfolyamra?
Amikor kétgyerekesek lettünk, a korizós idill kicsit megbomlott, ugyanis valakinek a pálya mellett kellett dekkolni a legkisebbel és literszám döntöttük magunkba a teát jobb híján (mert hát forralt bort mégsem ihat az ember babakocsival, legalább is nem írja le). Idén aztán az alsó korhatárt is megütöttük jégtanilag, így Első András lábára éleket varázsolva, becéloztuk a kaposvári jégcsarnokot. Oktalanság ugyanis arra várni, hogy megnyisson a Műjégpálya a Városligetben, számtalan egyéb alternatíva is kínálkozik.
Hogy lélektanilag is elemezzük a dolgokat, ejtsünk néhány szót arról, hogy a korcsolyázás csak a partvonalról nézve sima ügy, s ha még soha nem csináltuk, határozottan ijesztő dolog, hogy folyton kihúzzák a lábunk alól a talajt. Éppen ezért ne lepődjünk meg, ha az autóban még bátor és izgatott gyerek, az öltözőben hirtelen megkergül és egyáltalán nem akarja a korcsolyát felvenni. Ha tudjuk, hogy gyermekünk hajlamos az új dolgoktól megrettenni, jó, ha felkészülünk, mondjuk egy nagyival, aki lefagyasztja majd a lábait, miközben a folyton hezitáló gyerek könnyeit törli, aki nem tudja eldönteni, hogy bemenjen a jégre, vagy ne, ezért zaklatottságában üvölt. (A nagyi mellé nyugtatót is csomagoljunk).
Ha a fenti szituba beleszaladtunk, lehet még esélyünk arra, hogy fordul a kocka. Első András is kalandor, így egy kisebb dühroham után váratlanul faképnél hagyta a nagyit és rárongyolt a jégre, mintha mi sem történt volna.
Ne várjunk el nagy dolgokat az első alkalmakkor (később sem), az első dolog, amire érdemes megtanítani a gyereket, hogy megálljon az éleken, s szokja a helyzetet. Az sem baj, ha előzetesen a padlószőnyegen tesztelte a kölyök az egyensúlyérzékét, a jégen való megmaradás viszont más tészta. Ezért az első órák csupán arról szóljanak, hogy megtanulja a gyerek azt, hogy rogyasztott lábbal, kissé előre hajolva álljon fixen. A következő lépés (és tényleg) pedig az lesz, hogy minimális távolságot haladjon előre valaki felé, miközben megtanítjuk jól esni őt, úgy, hogy ne töltsük az első éjszakánkat a Madarászban. Ezután szerezzünk valahonnan egy bóját, és ragasszuk rá a kesztyűket, ezzel a technikával ugyanis nagyon hamar ráéreznek a gyerekek a helyes siklásra (persze ragasztó nélkül). Mire a piacon hóvirággal seftelnek, a gyerek egészen biztosan megtanult korcsolyázni, s nyert ügyünk van. Ha pedig szerény személyünk nem tud korizni, akkor egyrészt úgysem szervezünk ilyen programot (ami nagy botorság), másrészt simán megtanítják szervezett keretek között őket valahol. Hordhatjuk őket tanfolyamra profi szervezésben és helyszínen, még ha nem is komolyan. Vidéken pedig Szegeden, Miskolcon, Kaposváron, Székesfehérváron, Kazincbarcikán tudjuk egyesületi szinten műveltetni a gyerekekkel.
Ha csak jeget keresünk, akkor XI., Erzsébeten, XV. kerületben a Pólusban valamint a Westend tetőteraszán és a IV. kerületben. De ne idegesítsük magunkat túlságosan a pályák keresésével sem, mert az ovi, vagy a suli hirdetőjén biztosan három oktatást is megszellőztetnek, csak figyeljük. Hosszú távon pedig gondoljunk arra, hogy a fiunkból izmos és ütésálló hokis lesz, lányunkat pedig izzítsuk rá a Jéghercegnő című filmre, s nyomban varrhatjuk is a flittereket a kűrjéhez.
