Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hazánkban az ‘50-es években lett a nők tömegei számára ismerős az embert próbáló „kettős műszak”, vagyis a háztartási, gyereknevelési és a munkabeli feladatok párhuzamos ellátása. Mindez úgy történt, hogy zsigereiben senki nem kívánta még ezt a felállást, de a társadalmi nyomás elkerülhetetlen volt. Ezt a feszültséget volt hivatott oldani részben az 1967-ben bevezetett gyes, aminek a szimbolikus értéke már akkor is fontosabb volt az összegénél.
1966-ban a Magyar Szocialista Munkáspárt Kongresszusán bejelentették a gyermekgondozási segély, röviden gyes következő évi bevezetését. Az akkor kiemelt cél a Ratkó-korszak (1949–56) abortusztiltó időszaka után mélyrepülésbe kezdő születésszám növelése volt.
A fő cél sikeresen találkozott a tradicionális családfelfogással, amely szerint a nők feladata elsősorban a család gondozása és ellátása. Ekkor pszichológusok, gyermekorvosok és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek egész sora erősítette a nőkben a családgondozói szerep prioritását, valamint az anya és a gyermek közötti korai kötődés nélkülözhetetlenségét.
A gyes azóta is velünk él, igaz, már más néven (2016-ban átnevezték gyermekgondozást segítő ellátásra). Összegét tekintve nem mutatott soha nagy változást az évek során, éppen ezért érdekes feltennünk azt a kérdést, hogy mit jelképezett akkor ez a szociális intézmény, és ebből mi maradt meg mára?
Gyes, ajándék az anyáknak
1956 után az érett Kádár-rendszerben stratégiai fontosságú volt a hétköznapi szintű elégedettség, és az életszínvonal növelése, majdhogynem bármi áron. Az erőltetett iparosítás felszívta az addig otthon dolgozó nők nagy részét, és kialakulhatott a kétkeresős családmodell előszele. Csakhogy a nők munkába állása együtt járt képzettségi szintjük emelkedésével, több időt kellett tölteniük tanulással, önképzéssel. Ezzel arányosan a gyerekvállalási kedv pedig csökkenni kezdett.
A termékenység zuhanásszerű csökkenése az 1960-as évek elején érte el mélypontját. Ekkor világviszonylatban Magyarországon volt a legalacsonyabb a születési arányszám.
Az elöregedő társadalom fenyegető gondolata mint motiváció mellett közrejátszott az is, hogy a korábban is említett Ratkó-korszakban született tömegek ekkor váltak felnőttkorúvá, és kezdtek el beszivárogni a munkaerőpiacra, ami turbulenciát okozott a rendszerben. Ezt a munkaerőtöbbletet a gyes szabályozásával kívánta az állam levezetni.
Ezenkívül már akkor is sürgető kérdés volt a bölcsődék hálózatának bővítése, ami jelentős többletköltséget jelentett az államháztartás oldalán.
Vagyis láthatjuk, számtalan oka volt annak, hogy ideiglenesen kivonják a nőket a munkaerőpiacról. Felajánlották tehát nekik a gyes intézményét, aminek a keretében a kereső anyák gyermeküket hároméves korukig otthon nevelhették, s erre az időre fix összegű segélyben részesültek.
1967-ben ez havi hatszáz forint volt, ami az átlagos női kereset kb. negyven százalékával volt egyenlő.
„A gyes összege ugyan 2008 óta nem emelkedett, havi 28 500 forint, az összegénél azonban sokkal fontosabb a társadalmi jelentősége” – mutat rá Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa a gyes ötven évét értékelő, 2017-es tanulmányában.
„A gyes társadalmi státuszt ad, hiszen az anya nem háziasszonyként, eltartottként vagy munkanélküliként van otthon, hanem gyermeknevelés céljából, akár úgy is, hogy közben van biztos munkahelye, ahová bármikor visszatérhet” – hangsúlyozta a Korfa című folyóiratban publikált tanulmány szerzője.
A gyes folyamatos formálódása
A tervek szerint a nők kétharmadának, de legalábbis a felének élnie kellett volna a segély általi lehetőséggel. Ami az első évben be is jött, aztán a lelkesedés mérséklődni látszott. Folyamatos finomhangolásokkal próbálták a felmerülő igényekhez alakítani a szabályozást, például lehetővé tették, hogy a gyermekét nevelő nő a gyes időtartamát munkába állás céljából naptári évenként egyszer megszakíthassa, és kipróbálhassa magát a dolgozó anya szerepében.
Szépen lassan kiterjesztették a jogosultságot, és 1982-től már részmunkaidős elfoglaltság mellett is igényelhetővé tették. Ekkor vált szülői joggá a gyes, azaz az édesapák is igényelhették, vagyis elvált közvetlenül a szüléstől a szociális juttatás. Igaz, az apákat ez akkor még annyira nem hozta lázba.
1985-ben pedig egy régóta fennálló igényt is bevontak, azaz a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulók is jogosulttá váltak a gyesre, ha a gyermek a hallgatói jogviszony fennállása alatt, vagy az annak megszűnését követő száznyolcvan napon belül született.
Végül az előzetes munkaviszonyhoz kötés is megszűnt, azóta is alanyi jogon jár a gyes.
A gyes valós társadalmi hatása
Kontextusából kiragadva egy szociális intézkedést nem lehet értékelni, de talán azt elmondhatjuk, hogy a gyes hatásába vetett hit kicsit elbizakodott volt. A nők ugyanis ebben az időszakban hiába kapták meg úgymond ajándékként a döntés lehetőségét, a társadalmi hasznosság érzését az előzmények ismeretében már nem volt olyan könnyű magukévá tenni. Az pedig, hogy milyen sikerekkel tudtak a gyes utáni időszakban visszakapcsolódni a munkába, megint egy érdekes kérdés, a gyes összetett hatása.
Ranschburg Jenő egy videóban emlékezett vissza arra, hogy a bevezetés után nem sokkal megjelent a gyes-szindróma jelenség, amit a kollégái neveztek el így. Tőlünk nyugatabbra ezt háziasszony-szindrómának hívták.
A gyes elhintette a köztudatban az unatkozó kismamák toposzt, akik jó dolgukban már nem tudnak mit kitalálni. Sokan társasházi kis kollektívákban a feszültséget közös borozgatásokkal, sörözgetésekkel oldották fel, így az alkoholbetegséggel küszködő nők száma is hirtelen megszaporodott.
A gyes-neurózis valójában pedig egy olyan reakció az új élethelyzetre, egy olyan alkalmazkodási nehézség, amelyet több tényező, úgy mint párkapcsolati-családi, gyermeknevelési, egészségügyi, pszichés-mentálhigiénés problémák együttes hatása okozott. Jelenleg is aktívan foglalkoznak témájával a segítő szakmában dolgozók, ahogyan az apaszerep is változóban van, mivel a jelenség, ahogy a gyes is, velünk maradt.
Borítókép: Fortepan / Kristek Pál
