Az anyós-meny háborút karácsonykor is kezelni kell

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyereked alapvető érdeke, hogy az emberek, akik a családját alkotják, szépen bánjanak egymással, szerető környezet vegye őt körül. De ez néha nagyon nehéz. Kulturális és felfogásbeli különbségek miatt néha komoly konfliktusok húzódnak a szülők (anyák) és a nagyszülők (anyósok) között. Ilyenkor általában ott statisztál egy sunnyogó férj, aki úgy csinál, mintha semmi dolga nem lenne ezzel az egésszel, pedig a megoldás rajta (is) állna. Hogy ne a gyereke igya meg a levét.

Harriet Lerner, számos sikerkönyv szerzője érzékenyen írja le a családi viszonyokat. Ezúttal a néha nagyon nehéz szülő–nagyszülő kapcsolatok kezeléséhez ad tippeket, amiket érdemes lehet megfogadni.

Amint egy gyerek megszületik, átalakulnak a családi viszonyok. Ő a szülők gyereke, de a nagyszülők unokája is, és érthető módon minden érintett igyekszik belevetni magát a feladatba, hogy a legjobbat adja magából a kicsinek. Ez akkor (gyakran) ütközik nehézségbe, ha a szülőknek és a nagyszülőknek egészen más elképzelései vannak arról, hogy hogyan lenne jó bánni a gyerekkel. 

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

A gyereknek mindenekfelett álló érdeke, hogy minél többen szeressék, és hogy a családjában harmónia legyen, kedvesen, szeretettel bánjanak egymással az emberek. Ebből tanulja meg, hogy milyen a világ, barátságos-e vagy ellenséges, hogy hogyan kell jól bánni másokkal, hogyan lehet együttműködni. Ha például az anya és az apai nagymama között feszültség van, akkor a kis Csenge egy háromszögbe kerül. Érzi a feszültséget, nem tudja, hogyan is viszonyuljon a nagymamájához, akit szerethetne is, de ha az anyu haragszik rá, veszekszik vele, akkor hogyan szeresse? Vagy minden kapcsolat ilyen, hogy tele van feszültséggel és idegességgel? Ez nem igazán jó üzenet neki ahhoz, hogy felnőttként kiegyensúlyozott kapcsolatokat legyen képes kialakítani.

A gyerekek megérzik a feszültséget

A gyerekeket nem tudod becsapni azzal, hogy bár felmegy benned a pumpa, de mosolyt erőltetsz az arcodra, és inkább nem szólsz semmit. Pontosan leveszik, hogy hogyan álltok egymással, még ha nincs is kimondva. Nagyon érzékeny érzelmi radarjuk van, és sok gyerek magába is szívja a feszültséget, mint egy szivacs. Ezért a család minden felnőtt tagjának arra kell törekednie, hogy csökkentse magában azt az érzelmi feszültséget, amit a többiek, a másik iránt érez, és azon legyen, hogy megoldódjanak a konfliktusok.

Ez nem hallgatást és mindenbe belenyugvást jelent. Ha például az anya világosan megkéri a nagyszülőket, hogy ne elektromos játékot vegyenek karácsonyra a tízéves Somának, és mégis egy tablettel lepik meg a gyereket, akkor máris helyzet van. Nem kell belenyugodni, de nem is kell a plafonon lenni tőle. Nyugodtan és határozottan meg kell kérni a nagyszülőt, hogy tartsa tiszteletben a szülők kérését.

A gyerekeknek szükségük van egy szerető nagymamára
Fotó: Choreograph / Getty Images Hungary

Mindenkinek a saját szüleit kell kezelni

A trükk az, hogy ennek szinte csak akkor van hatása, ha a nagyszülőket a saját gyerekük kéri meg, ő rendezi velük a konfliktust. Kiabálhat, hisztériázhat, vagy asszertívan, diplomatikusan is kérhet az anya, ahogy telik tőle, mégis sokkal kisebb eséllyel indul a férje szüleinél, mint a saját fiuk. Soma tabletjének esetében akkor van esély arra, hogy a nagyszülők respektálják a kérést, ha a fiuk az, aki nyugodtan, de határozottan megkéri erre őket. Még akkor is, ha személy szerint neki nem tűnik nagy jelentőségűnek a kérdés, és csak a feleségének, a gyerekei anyjának fontos.

Nem arról beszélünk, ami a lényeg

Rengeteg családban vonulnak ki a férjek egy vállrándítással az ilyen típusú konfliktusokból, és mérgesedik el a viszony a menyek és anyósok között. Ezek a feszültséggel teli családi háromszögek, melyekből a férj igyekszik kivonulni, elfedik a valódi problémát, és megfosztják a családot a megoldás lehetőségétől. Az anya például azért érzi cserben hagyottnak és dühösnek magát, mert a férje nem áll mellé, de ezt az indulatot rávetíti a nagymamára. A nagymama esetleg azért keserű és mérges, mert érzi, hogy a fia eltávolodik tőle, de úgy csinál, mintha a fiú itt passzív szereplő lenne, és a menyét okolja, rá haragszik. Lerner szerint minden családban, ahol elhúzódó háború van a feleség és az anyós között, találsz egy sunyító, a helyzetet hárító férfit, a férjet/fiút, aki nem áll bele abba, hogy rendezze a problémát, és elismerje, hogy neki is van szerepe és felelőssége a helyzet megoldásában.

A gyerekek érdekében teremtsetek békét

Összefoglalva a tanulságot: a gyerekeknek az az érdekük, hogy szerető szülők és nagyszülők vegyék körül őket, akik jól kijönnek egymással. Ez a családi élet a törvényszerű különbségek miatt néha konfliktusokkal, nézetkülönbségekkel tarkított. A gyerekek érdekében minden szereplőnek felelőssége, hogy ezeket a konfliktusokat emberi módon, kedvességgel és a helyzetre valódi megoldást kínálva oldják meg. És a minden szereplőbe itt a konfliktust kerülő férjek is beleértendők, mert mindenki a saját szüleire tud a legjobban hatni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay coach pszichológus, Ágnes
Szalay coach pszichológus, Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.