Kissé nehezen látta be, hogy ez így bizony egyelőre nem megy, így alább adta és térdre ereszkedett, onnantól viszont már tényleg csak két nap kellett neki, hogy ráérezzen a lábak-kezek helyes ritmusára. Megy előre, röhög és élvezi. Mindennél édesebb, nem érdekel, ha a fél lakást is kell előle elpakolni, egyszerűen cuki, ahogy elszántan trappol, én meg mögötte és egész nap olvadozok, folyamatosan azt hajtogatom, hogy „anya nagyon büszke rád, anya nagyon szeret, anya nagyon büszke rád, anya nagyon szeret.” Ő meg röhög és élvezi.
Pár nap múlva arra is rájött, hogy ha a fenekét kitolja oldalra, szépen le tud ülni, nagyon édes, ahogy így ül félfenéken, egyik kezével támaszkodik, a másikkal matat. Matat és tanulmányoz, most már egészen biztosak vagyunk benne, hogy tudós lesz, mindent olyan hatalmas szakértelemmel vizsgál. A kincsei egyébként szinte teljesen lecserélődtek, nem tudom más is így van-e vele, de minap a játszószőnyegén üldögélve észrevettem, hogy szinte alig van rajta játék, mármint játéknak készült játék. Amennyire lelkesítették a különböző játékok, annyira közömbösek most a számára, meggyőződésem, hogy a játékgyártók valamit rosszul csinálnak. Abigél ugyanis gyönyörűen és hosszan eljátszott a 6+ jelű játékokkal két és hat hónapos kora között, azóta azonban egyáltalán nem érdeklik sem kockák, sem rágókák, sem logikai tépőzárak. Pedig elveimmel ellentétben nem dobtam ki a lakásból a zenélős, csipogós, beszélős, elemes szarokat sem, de szerencsére Abigél fütyül rájuk.
Az új kincsek között természetesen első helyen áll holtversenyben a távirányító és a mobiltelefon. Második helyen a könyv bármilyen fajtája, kicsi, nagy, kemény, puha, színes, fekete-fehér, mindegy, csak könyv legyen és lehessen lapozni, gyűrni és kapargatni. Harmadik és az összes többi helyen pedig minden, ami szemét, azaz papír teásdoboz, üres ivójoghurtos palack, tic-tac-os doboz, rágós doboz, bébiételes üveg kupakja, - és minden egyéb fajta tető és kupak, persze lenyelhető határt meghaladva, - fél pár zokni. Hát így élünk most, hatalmas vidámságban, Abigélnek szinte egész nap fülig ér a szája, így legalább nem olyan nehéz elfogadni, hogy a mászás óta ismét kel éjszakánként, néha nem is egyszer.
